Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1939. november 10

a honvédség által üresen talált, vagy azóta megüresedett állásokba behelyezett lelkészek nélkülözik, 4. új állások égetően sürgős szervezéséről szó sem lehet, minek következtében a gyülekezetek lelkigondozásának és főkép az ifjúság hitoktatásának érdekei súlyos sérelmet szenvednek, a nyugdíjasok nyugdíjuknak csak a csehszlovák állam nyújtotta részét kapják, de azt, amit egyházi forrásból élveztek, nem, az elaggott, vagy megfáradt egyházi alkalmazottak nyugdíjba vonulni nem tudnak, a működők nyugdíjigényének ügye teljesen rendezetlen és aki mit kap, annak értéke a csehkorona ebben a vonatkozásban alkalmazott átszámítási kulcsa miatt jóval kisebb annál, amit a visszacsatolás előtt kapott. Tudom, hogy az államnak súlyosak a terhei és gondjai. Nem is vádként sorolom fel mindezt, hanem azért, hogy a sebekre rámutassak. Olyan sebek ezek, amelyeknek orvoslása a nemzeti érdekek szempontjából semmivel sem kevésbé fontos és sürgős, mint egyházi érdekből. Szükségesnek ítélem, hogy a fent körvonalazott nyugdíjügyi kérdéskomplexum tárgyában tett előterjesztésemet itt annál is inkább részletesen ismertessem, mert ez a kérdéskomplexum ma az érdeklődés középpontjában áll. A Magyarországhoz visszacsatolt területeken élő evangélikus nyugdíjas lelkészek, lelkészözvegyek és lelkészárvák ellátásáról az 1938. év november haváig a csehszlovák állam gondoskodott és ugyancsak a csehszlovák állam biztosította a még szolgálatban álló lelkészek nyugdíjigényének jövőbeli kielégítését is, amelynek céljaira a lelkészek nyugdíjjárulékát az állampénztár állami illetményükből levonta. Ennek a gondoskodásnak terhe 1938 novemberétől kezdődőleg a csehszlovák államról a magyar államra hárult át, miért is az államtól az alábbi adatok figyelembevételével az említett -— és két csoportra oszló — lelkészeknek és hozzátartozóiknak további ellátásáról, illetve ellátási igényeik biztosításáról való gondoskodást kértem. A felvidéki nyugdíjas lelkészek, lelkészözvegyek és árvák igénye évi 64.621'— P-t tesz ki. A felvidéki egyházak visszacsatolásával kapcsolatban hazatért, tényleges szolgálatban álló egyházi alkalmazottak nyugdíj igénykérdése két részből áll. — Az egyik az 1939. évet megelőző, a csehszlovák állam által beszámított szolgálati éveik a magyarországi evangélikus nyugdíjintézet által leendő beszámításának kérdése. Ez csak úgy rendezhető, ha a nyugdíjintézet kamataival együtt megkapja azt az összeget, amely utánuk befolyt volna a nyugdíjintézet pénztárába, ha annak kezdettől fogva tagjai lettek volna. A csehszlovák állam az érdekeltek nyugdíjjárulékát, mint már említettem, állami illetményükből levonta. A szóbanforgó pótlandó összeg a szakmatematikus megállapítása szerint 1939. évi január hó 1-én 347.466-— P-t tett ki, melynek egyösszegben, vagy tíz évi részletekben való lerovása szükséges. — A kérdés másik része az említett egyházi alkalmazottak nyugdíjintézeti igényének 1939. évi január hó 1-étől kezdődő folytatólagos biztosítása. Ehhez a nyugdíjintézet államsegélyének megfelelő felemelése szükséges, mert a jelenlegi államsegély csak a visszacsatolás előtti csonkaország lelkészei igényének biztosításához elegendő. Az államsegély ugyanis integráns része annak a reménybeli tőkének, amely ezen felül a nyugdíj intézeti tag és állása fenntartójának járulékából áll elő és a tag jövőbeli nyugdíjának biztosítására szolgál. Erre a célra a nyugdíjintézetnek évi 10.000-— P-re van szüksége. Ilyen tényállás mellett a konkrét kérelem a következő. Amennyiben a nyugdíjasokat illetőleg az az állam kívánsága, hogy azoknak igénye a mi nyugdíjintézetünk útján nyerjen a jövőben kielégítést, amit mi is a leghelyesebbnek tartanánk, utalja át rendszeresen az általuk eddig élvezett, végösszegben évi 64.621 •— P-t kitevő összeget az egyházegyetem útján nyugdíjintézetünknek, amely az összegek folyósításáról gondoskodik. Ebben az esetben az állományapadást mindenkor bejelentjük és az összeg megfelelően redukálódik. A nyugdíjvárományos egyházi alkalmazottak érdekében azok 1939 január 1-éig szóló igényének biztosítására 347.466 P-nek egyösszegben, vagy tíz évi részletekben a nyugdíjintézet javára való átutalását kértem. Részletfizetés esetére megjegyeztem, hogy a tőke 4%-os kamatait figyelembevéve, egy évi részlet előleges fizetés esetén 41.192-— P-t, utólagos fizetés esetén 42.839-— P-t tesz ki. Egyben az említett egyházi alkalmazottak 1939 január l-e utáni igényeinek biztosíthatása érdekében nyugdíjintézetünk részére évi 10.000 — P rendszeres államsegélyt igényeltem. Mindezek kiegészítéseképpen bejelentettem még a következőket. A nyugdíjas lelkészek és özvegyek illetményüknek nem teljes összegét kapták a csehszlovák államtól, hanem a lelkészek az évi 18.376 csehkoronából csak 14.976 csehkoronát, a lelkészözvegyek pedig a 9.888 csehkoronából csak 7.488 csehkoronát, míg az előbbieknél évi 3.400, az utóbbiaknál pedig évi 2.400 csehkorona lakbérnyugdíj volt, amely a visszacsatolás után is odaát maradt egyházi forrásból származott. Nemcsak méltányosnak, de jogosnak is jeleztem ennek az összegnek is az érdekeltek javára az állampénztárból való folyósítását, mert az a forrás, amelyből azt élvezték, nem áll itt rendelkezésre, viszont nem tartjuk lehetségesnek, hogy az érdekelteknek az anyaország kebelébe, való visszatérése reájuk nézve olyan anyagi veszteséggel járjon, amilyet lakbérnyugdíjuk megvonása jelentene. Megállapítottam végül azt is, hogy amikor a csehszlovák állam a lelkészek nyugdíját és a működő lelkészek nyugdíjigényének a jövőben való kielégítését vállalta, egyik egyház lelkészei sem vittek magukkal semmit a csehszlovák állampénztárba, az evangélikus lelkészek azonban magukkal vitték nyugdíjintézetük félmillió csehkoronát kitett vagyonát.