Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1938. november 12

14 5. és Dr. Sztranyavszky Sándor m. kir. földművelésügyi minisztert, akinek miniszteri kinevezése egy­házunk egész közönségét őszinte örömmel töltötte el, áldáskívánatokkal üdvözöltem. Egyházunk tb: egyetemes felügyelője, D. Báró Prónay Dezső, néhány nappal ezelőtt töl­tötte be életének 90. esztendejét. Ácsai kastélyában személyesen juttattam kifejezésre vele szemben az egyházegyetem legmelegebb jókívánatait, amelyeket élőszóval, majd sajátkezüleg írott levélben is megköszönt, kérve, hogy az egyetemes közgyűlésen a megemlékezésért köszönetét tclmácsoljam. D. D. Raffay Sándor püspököt Magyarország Kormányzója m. kir. titkos tanácsossá nevezte ki a haza érdekében teljesített szolgálatainak elismeréséül. Örömmel ragadtam meg az alkalmat arra, hogy őt őszinte szívből köszöntsem. Sajnálom, hogy püspöki szolgálatának ugyanebben az évben ünnepelt huszadik évfordulójára csak Varsóból küldhettem üdvözlő táviratot. Az egyház­egyetem áldáskívánatait elnöktársam volt szíves személyesen tolmácsolni. Itt köszöntöm őt észt és finn kitüntetése alkalmából. Dr. Mesterházy Ernő egyházkerületi felügyelővel szemben Magyar­ország Kormányzója teljes elismerését fejezte ki. Buzgó szolgálatainak megérdemelt elismeréséhez igaz jókívánatokat fűztem. A tiszántúli református egyházkerület új püspökének, Dr. Révész Imré­nek, távirati üdvözletet küldtem. Lichtenstein László egyházkerületi felügyelőt a miskolci egyház­község ünneplésben részesítette abból az alkalomból, hogy az egyházközségi felügyelői tisztet negyed­századon át viselte. Táviratban köszöntöttem. Az ünnepélyen jelen volt D. Kovács Sándor püspök üdvözlőbeszédébe az egyházegyetem üdvkívánatait is belefoglalta. Üdvözöltem Zongor Béla egyházi egyetemes főjegyzőt esperesi szolgálatának huszadik évfordulójával, Dr. Mikler Károly zsinati főelőadót a magyar érdemrend középkeresztjével való kitüntetésével, Dr. Konkoly Elemér tb. világi egyetemes főjegyzőt, Becht Albert egyetemes számvevőszéki világi elnököt és Kemény Lajos esperest, a zsinat gazdáját m. kir. kormányfőtanácsossá történt kinevezésükkel, Ziermann Lajos egyetemes gyámintézeti elnököt 40 éves lelkészi jubileumával és esperessé való megválasztásával kapcsolatban, a templomépítő Sándy Gyula egyetemi tanárt 70. születésnapja, Dr. Sólyom Jenőt egyetemi ny. rk. tanárrá való kinevezése, Draskóczy Lajos ny. theol. dékán-tanárt 70. születésnapja és Mayer Endre ny. theol. akad. dékán-tanárt aranylakodalma alkalmából. Erről a helyről köszöntöm D. Dr. Prőhle Károly prodékánt észt kitüntetése alkalmából és Sztehló Kornél volt egyetemes főügyészt, aki röviddel ezelőtt töltötte be életének 90. esztendejét. A Budapest—Deák-téri testvéregyházak 100 éves jubileumán ünnepi beszéd keretében adtam át az egyházegyetem üdvözletét. A pesti magyar egyház angyalföldi templomának felszente­lésén is jelen voltam. Áldáskívánatokat küldtem a szarvasi egyházközségnek ótemploma felszen­telésének 150 éves jubileumára, a fennállásának félszázadát ünneplő kondorosi egyházközségnek, a remekbekészült templomát felszentelő diósgyőr-vasgyári egyházközségnek, valamint a celldömölki egyházközségnek új lelkészének, a salgótarjáni egyházközségnek új felügyelőinek, a Fébe Diako­nissza Egyletnek lelkészének beiktatása és a kanadai windsori magyar egyházközségnek 10 éves fennállásának ünnepe alkalmából. Személyesen résztvettem az Országos Bethlen Gábor Szövetség Ikladon rendezett gróf Ráday Gedeon emlékünnepén, a Protestáns Irodalmi Társaság félszázados jubileumán, a Luther Társaság­nak schmalkaldi cikkek és az eperjesi vértanuk emlékére, valamint a finn-ugor testvériség elmélyítése érdekében rendezett estjén, míg a hittudományi kar tanévnyitásán és az Országos Református Lelkészegyesület ünnepi közgyűlésén megbízott útján képviseltettem az egyházegyetemet. Az Evangé­gélikus Tanáregyesület, valamint az Országos Evangélikus Tanítóegyesület közgyűlését, a Keresztyén Igazság szegedi konferenciáját és a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek evangélikus ágának celldö­mölki konferenciáját csak írásban, illetve táviratban üdvözölhettem. Részvét. A fájdalmas érzéseket kiváltott események közül Dr. Dómján Elek tiszakerületi püspök, az egyetemes számvevőszék elnökének tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról már meg­emlékeztem. Temetésén, amelyen egészségi okokból sajnálatomra nem vehettem részt, elnöktársam képviselte az egyházegyetemet, amelynek koszorúja is ott volt a koporsón. Súlyos veszteséget jelent egyházunkra nézve is Makláry Károly tiszántúli református püs­pök halála. A magyar protestantizmus egyik jelese és egyházunknak jóbarátja költözött el benne. Nagy fájdalom számunkra Zsigmondy Dezső egyetemes főellenőr elvesztése. A Zsigmondy-család eré­nyeivel megáldva, hitbuzgóságban, egyházhűségben és az egyház önzetlen szolgálatában az élen járók között foglalt helyet. Szegényebbek lettünk azáltal is, hogy az élet és halál Ura elszólította körünk­ből!). Payr Sándor ny.. egyetemi tanárt, a kiváló egyháztörténészt és himnológust. Nemcsak a lelkész­képzés terén teljesített ő soha .el nem évülő szolgálatokat, de a tudományos irodalmat is örökbecsű művekkel gyarapította. Eltávozott körünkből Dr. Szlávik Mátyás ny. theol. akad. dékán-tanár is a minden halandók útján, amelyen az általa nevelt lelkésznemzedékek hálája kísérte el s egyházunk elismerése mindazért, amit lelkészképzésünk érdekében tett és azért, hogy a német theológiai tudo­mányok gazdagságát fáradhatatlanul igyekezett egyházunk számára hozzáférhetővé tenni. l)r. Benczúr Vilmos, a zsinat odaadó buzgósagű munkásának kezéből is kiesett a toll, amelynek annyi értékes tanulmányt köszönhettünk s amely annyi fontos törvényparagrafust és szabályrendeleti intéz-

Next

/
Thumbnails
Contents