Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1937. november 12

34 6Ö-7Ö. pályaudvaron a vasúti misszió szolgálatában különösen a fiatal leányokra és nőkre irányult az egye­sület figyelme. Rendezett Béthelben fiúkonferenciát 60 résztvevővel és leánykonferenciát 300 részt­vevővel. Kiadta a Kis Harang című gyermeklapot, amely kéthetenkint jelenik meg. Az ifjúsági bei­missziói munkára vonatkozó statisztikai adatok: bibliaóra fiúknak 153, leányoknak 886, háztartási alkalmazottaknak 29, leányköri óra 123, vasárnapi iskola 826. A Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség Evangélikus Osztályának 1936/37. évi tit­kári jelentése beszámol a főiskolai munkáról ; Budapesten kéthetenkint tartottak bibliaköröket (János evangélioma), közben pedig előadások voltak ; a vidéki főiskolások között legerősebb volt a kapcsolat a soproniakkal és a szegediekkel, érintkezést tartott fenn Debrecennel és Miskolccal is. A középiskolás munkában körzeti konferencia volt Makón, Nyíregyházán és Szarvason ; bibliakörök voltak Budapesten, Szarvason, Győrött és Sopronban ; konferenciák voltak : Tahin, Gyenesdiáson és Makón. A Magyar Keresztyén Leány egyesületek Nemzeti Szövetsége Evangélikus Ágának 1936/37. évi munkajelentése is eredményes működésről számol be. Hegedűs Ilonka titkár a nyári szünidőben 14 leányegyesületet látogatott meg, azonkívül a csehek által elszakított területen is meglátogatott négy egyesületet. Szarvason csipkeverő tanfolyam, Tordason varrótanfolyam volt. Az egyesületek eleven életet élnek, tagjaik dolgoznak a serdülők közt, vasárnapi iskolákat vezetnek, résztvesznek napközi otthonok munkájában. Két körzeti konferencián vett részt a titkár : Győrött és Salgótar­jánban ; e két konferencián mintegy 600 leánnyal találkozott. A bizottság november 10-ikén tartott ülésében főleg a KIE, a cserkészet és a Vasárnapi Iskola ügyeivel foglalkozott. Előterjesztett javaslatai alapján az egyetemes közgyűlés a következő határozatokat hozza : 1. Elhatározza, hogy a KIE titkári állás a zsinati törvények keretei között egye­sületi lelkészi állássá szerveztetik. 2. Tudomásul veszi, hogy azzal a kérdéssel, miszerint az egyházkerületek a költ­ségvetésükben e célra megajánlott hozzájárulásaikat pontosan megfizessék, a püspöki kar legközelebb foglalkozni fog és előreláthatólag kedvezően intézkedik. 3. Azon célból, hogy egy missziói lelkészt bocsásson a KIE rendelkezésére, kísér­letet tesz egy újabb kongruás lelkészi állás szervezésére. 4. Elhatározza, hogy Isten áldásának kívánásával jegyzőkönyvi kivonatban üdvözli a Magyar Cserkészszövetséget azon alkalomból, hogy a magyar cserkészmunka az evangélikus ifjúság javára is 25 éve folyik. Szükségesnek és kívánatosnak tartja, hogy a cserkészmunka az evangélikus ifjúság között is fokozott lendülettel és az eredeti célkitűzésnek megfelelően nagyobb mélység­gel folyjék. Fontos és sürgős feladatnak tartja a nem-evangélikus cserkészcsapatokban működő evang. cserkészek lelkigondozását. Kívánatosnak látja, hogy az evang. cserkészcsapatok és az evang. cserkészvezetők kapcsolatot tartsanak fenn az Ichthys-munkaközösséggel. A cserkészmunka evang. egyházi érdekeinek és feladatainak gondozásával meg­bízza Kimer Gusztáv békéscsabai gimnáziumi vallástanárt. 70. (Sz.) Az egyetemes számvizsgáló bizottság a következőket jelenti : 1. Az egyetemes egyház 1936. évi számadásait megvizsgálta, a pénztári okmányokkal és főkönyvvel egybevetette s a számadásokat teljesen rendben levőknek találta és elfogadásukat, vala­m nt a kezelő tisztviselőknek a szokásos felmentvény megadását javasolja. Évi bevétel 49.620-60 P Évi kiadás 60.073-94 „ Túlkiadás 10.453 34 P Mult évi túlkiadás 17.726-50 „ Apadás 7.273-16 P Az egyetemes egyház vagyona : 1936 december 31-én ". . 694.770 14 P 1935 december 31-én 680.712-41 „ Vagyonszaporulat 14.057-73 P

Next

/
Thumbnails
Contents