Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1934. október 26

I 7 kerületi elnökségekkel létrejött elhatározásunk értelmében a megnyitóbeszédemben említett, jubi-5. leumi emlékérem kiadásával áldoz. Az emlékérem gondolatát Dr. Soltész Elemér protestáns tábori püspök indította el és Berán Lajos szobrászművésznek, az állami pénzverő jeles éremtervezőjének azzal az ajánlatával közölte velem, hogy ő az érem tervezését római katholikus létére díjtalanul ajánlja fel. Mint evangélikus anyának a szülötte, aki evangélikus szellemet és a reformátor személye iránti tiszteletet szívott magába, ezzel jobb hazába tért édesanyjának tett, de annak életében be nem váltott azon ígéretét óhajtaná teljesíteni, hogy Luthert ércben megörökíti s egyben kifejezésre szeretné juttatni az evangélikus egyházzal szemben táplált mélységes háláját is mindazért az áldásért, amely evangélikus édesanyjának a lelkéből az ő lelkébe áradt. Ezt a megindító ajánlatot hálával kellett fogadnunk. Nemcsak a történelmi tény emlékének megbecsülése s nem is csak az evangélium áldásaira való ráeszméltetés érdekében, de azért is, mert az ajánlatban kifejezésre jutó szellemet példaképül kell odaállítanunk azok elé, akik mint evangélikus apának, vagy anyának másvallású, sőt talán evangélikus gyermekei, szüleik hitét nem becsülik meg, egyházát hűtlenül elárulják. Az éremakció pénzügyi lebonyolítására vonatkozólag csak annyit tartok szükségesnek megjegyezni, hogy számításunk szerint nemcsak a befektetett összeg térül meg, de esetleg számottevő többlet is elérhető, amelyet főkép a szórványhívek bibliával való ellátásának a céljaira vélnék felhasználandónak. Bronz és ezüst érmet hozunk forgalomba, az előbbit 2 pengő, az utóbbit 6 pengő árban. A Kormányzó Úr Őfőméltóságának, Magyarország Miniszterelnökének és vallás- és közoktatásügyi Miniszterének, a gondolatot felvetett Dr. Soltész Elemér protestáns tábori püspöknek, Berán Lajos tervező művésznek, a Magyar Nemzeti Múzeumnak, a wittenbergi Luther-Múzeumnak, a Magyar Luther-Múzeumnak és esetleg még néhány személyiségnek és intézménynek egy-egy, három darab : aranyozott, ezüst és bronz példányból álló sorozatot szeretnék felajánlani. A kormányzó jubileuma. Az esztendőnek nemzetünk életében is van egy jubiláris eseménye, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltósága Budapestre való dicsőséges bevonulásának 15. évfordulója. Amikor Őfőméltóságát az egész nemzet ünnepelte, egyházunk köszönetét és áldáskívánatait hódoló táviratban juttattam kifejezésre, amiért kabinetirodája útján köszönetét nyilvánítani méltóztatott. Előbb pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter kérésére felkértem egyházkerületeink püspökeit, hogy Őfőméltósága születésnapján tanintézeteink fellobogózását rendeljék el. Amikor az egyetemes egyház munkakomplexumának részletezésére rátérek, nézetem szerint a zsinatról csak általánosságban kell megemlékeznem, hiszen a zsinati bizottság jelentése kimerítő tájékoztatással szolgál. A mult évi egyetemes közgyűlés határozata alapján a novelláris zsinat ügyében a szükséges intézkedéseket megtettem. A zsinatelőkészítő bizottság 1934. évi február hó 7-i ülésének eredményeit bevárva, folyó évi április hó 3-án felirattal járultam a Kormányzó Úr Őfőméltósága elé, kérve a felsorolt tárgyakban megtartani szándékolt zsinat engedélyezését. A legmagasabb engedély május hó 26-ról megadatván, május hó 29-én a zsinat egybehívó levelét kibocsátottam. A választások megejtettek. Az albizottságok munkálatai elkészültek, az előadói jelentéssel együtt kinyomattak, kis füzetek alakjában az Evangélikus Élethez mellékeltetvén, elérték egyházunk egész nyilvánosságát és hivatalból megküldettek a zsinatelőkészítő bizottság tagjain kívül mindazoknak a lelkészi hivataloknak is, amelyek az Evangélikus Életnek nem előfizetői. A holnapi nagybizottsági üléssel az előkészületek teljes befejezést nyernek és a zsinat november hó 10-én a legalaposabb előkészítés után akadálytalanul egybeülhet. A Kormányzó Úr Őfőméltósága, amiért őt külön hála illeti, nem méltóztatott királyi biztos kirendelésére irányuló jogával élni. A súlyos közviszonyokra való tekintettel az egyházkerületi elnökségekkel egyértelmű megállapodás szerint csak a református testvéregyház meghívására szorítkozunk. A történelmi dátum, amelyre a zsinatot egybehívtam, szinte önmagát kínálta fel. Adná Isten, hogy zsinatunk megnyitásának napjához méltó legyen és egyházunk életében egy új korszak születésnapját jelentse. A következőkben az államhoz való viszonyunkról és a kormánnyal való érintkezéseinkről óhajtok beszámolni. Ennek a viszonynak a jellemzésére ma sem mondhatok mást, mint hogy azt a megértés, a méltánylás és a segítésre irányuló készség lelke hatja át. Ezen megállapításom helytálló voltának illusztrálására — az arra szolgáló anyagot kizárólag a lefolyt év tapasztalataiból merítve — elég talán a theológiai fakultás gyakorlati tanszékének a súlyos pénzügyi helyzet ellenére is megtörtént betöl-