Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1934. október 26

42 93-91. í)2. (Ky.) Tárgyalta tik a dunántúli egyházkerület aziránti felterjesztése, hogy az egyetemes közgyűlés a közalapi járulékot az eddigi %%-ról 1 %-ra emelje fel és a többletet a gyermekeiket házon kívül közép-, szak- és főiskolákon taníttató lelkészek segélyezésére a lelkészsegélyezési alapnak juttassa. Az egyetemes közgyűlés a kérelemnek nem tehet eleget, mert egyrészt az egyházak pénzügyi erejét még mindig nem tartja olyan erősnek, hogy a közalapi járulékot a törvé­nyes %%-ban vesse ki és így annál kevésbbé tartja lehetségesnek, hogy azt a duplájára emelje fel ; de a felterjesztésben foglalt második kérelemnek még ezen lehetőség esetén sem tehetne eleget, mert a közalap jövedelmeinek hováfordítása az egyházalkotmányban van meghatározva és azon saját hatáskörében változtatást nem eszközölhet. í)3. (Ky.) A közalap tárgyában beterjesztetik a pénzügyi bizottság aziránti indítványa, hogy, miután a minden vonalon beállott segélycsökkentés az egyházközségek teljesítőképességét leszállítja, a közalapi járulék a folyó évre is a lélekszám szerint lelkenként egy-egy fillér alapulvétele mellett állapíttassék meg. Az egyetemes közgyűlés a bizottság által előterjesztett indokokat mérlegelve, a közalapi járulékot az 1934. évre a lélekszám szerint állapítja meg és eszerint a bányai egyházkerület 2628 pengőt, a dunáninneni 338 pengőt, a dunántúli 1777 pengőt, a tiszai 331 pengőt köteles beszolgáltatni. A közgyűlés felhívja az egyházkerületeket, hogy úgy ezen folyó évi hozzájárulásokat, mint a régebbről hátralékos összegeket a folyó év végéig annál is inkább szolgáltassák be, mert különben a folyó évi felosztás alapján reájuk eső összegeket ezen hátralékos tartozásuk törlesztésére visszatartja. í)4. (Ky.) A közalap ezidei jövedelmének felosztása tárgyában a pénzügyi bizottság meg­állapítja, hogy a folyó évi felosztásra az államsegélyből 10.230 pengő, az egyházkerületek járulékaiból 5074 pengő és kamat címén körülbelül 500 pengő áll rendelkezésre, amely összegből elsősorban 8000 pengő a nyugdíjintézet részére volna kihasítandó és azután —- tőkésítés mellőzése mellett és a mult évi túlkiadás levonása után 7268-44 pengő összeg állana rendelkezésre, mely segélyekre fordítható. Miután azonban a fenti összeg a felette fontos közalapi segélyekre nem elegendő, javasolja a pénzügyi bizottság, hogy a folyó évre kivételesen csak 6000 pengő hasíttassék ki a nyugdíjintézetnek azzal, hogy a tavaly és most levont 3000 pengő, mihelyt lehetségessé válik, pótlólag téríttessék meg a nyugdíjintézetnek. Az egyetemes közgyűlés a jelentést tudomásul veszi, hozzájárul ahhoz, hogy a közalapból a folyó évben csak 6000 pengő hasíttassék ki a nyugdíjintézetnek, a hátralékos 3000 pengő pedig pótlólag fog megtéríttetni, mihelyt a közalap jövedelme azt lehetővé teszi. Ezek figyelembevételével az egyetemes közgyűlés a következő segélyeket folyósítja : 1. A dunántúli egyházkerületnek kárpótlásul a kikebele­zett fejérkomáromi egyházmegyéért 100-— P 2. A Luther-Társaságnak segély címén 80'— » 3. Az egyházkerületi missziói lelkészek javadalmazására (egyházkerületenként 250 pengő díjazás, úti és lakbér­átalány) 1.000-— » 4. Vallásoktatók, szegény egyházak, missziók segé­lyezésére : a) a bányai egyházkerületnek 500-— P b) a dunáninneni egyházkerületnek 320*— » c) a dunántúli egyházkerületnek 660-— » d) a tiszai egyházkerületnek 320-— » 1.800-— » 5. A Luther-Otthonnak öt kedvezményes helyre à 80 P 400-— » 6. A Luther-Otthonnak az egyetemes egyháznak szóló térítés címén .... • 600*— » 7. Az újkomáromi egyháznak állandó segély címén .. 600*— » 8. A keszthelyi egyháznak állandó segély címén 600-— » 9. A szekszárdi egyháznak állandó segély címén 450'— » 10. Az egri és gyöngyösi missziónak 300'— » 11. A komádii egyháznak állandó segély címén 600'— » 12. A dombovári egyháznak állandó segély címén .... 300-— » 13. A kelenföldi egyháznak állandó segély címén 400-— » 14. A sátoraljaújhelyi egyháznak 100'— » 15. A bábonymegyeri egyháznak 8 évre (1937-ig) 200'— » 16. A kaposvári egyháznak 100'— » 17. A tatabánya-felsőgallai egyháznak 100-— » 18. A dabronyi egyháznak 100'— » ~ Átvitel : 7.830'— P

Next

/
Thumbnails
Contents