Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1932. november 18

tó 4. A theol. fakultás tanári karának megfogyatkozott létszámában örvendetes előléptetés történt. Lie. Dr. Karner F. Károly, rendkívüli tanár, nyilvános rendes tanárrá neveztetett ki. Biztosítottam az egyetemes egyház áldásáról. Ez évben töltötte be a theol. fakultás fennállásának 10. esztendejét. Ez az idő valóra váltotta azokat a várakozásokat, amelyeket az egyetemes egyház a fakultás felállításához fűzött. A fakultás és a Theol. Otthon együttes fáradozása pótolja azokat a hiányokat, amelyeket a lelkészképzés territoriális tekintetben is egyetembe való bekapcsolásának a hiánya jelent. D. Kapi Béla. püspök, aki az 1931/32. tanévben egyes fakultási vizsgálatokon felkérésem alapján az egyetemes egyház képviseletében, mint a soros D. D. Raffay Sándor, püspök, helyettese, résztvett, jelentésében a következőket írja : »A theol. vizsgák szintje állandóan emelkedik és a vizsgázókkal szemben felállított, magas mérték alkalmazása a jövő lelkészi kar tudományos érdekéből is kedvező eredménnyel biztat.« Ha így van, ez a tény, valamint a soproni evangélikus miliő nézetem szerint feleslegessé teszi az azon tervvel való foglalkozást, amelyet bizonnyal szintén a lelkészképzés ügye iránt való szeretet sugallt, hogy a fakultás egyetemi városba helyeztessék át. Egyébként is az áthelyezést a jelen körülmények között már csak az épületkérdés miatt is keresztülvihetetlennek látom. A theológusok létszáma az 1931/32. tanév II. felében iot volt, az 1932/33.-i tanév I. felében pedig 108. A magas létszám teljesen indokolja az egyetemes közgyűlésnek múlt évi határozatát, amely a túltermelés és a munkanélküliség a lelkészi pályán való beköszöntésének megakadályozását célozza. Ezzel a sokat vitatott kérdéssel az egyházi sajtó is foglalkozott és szóvá tette azt a ma általánosságban elterjedt terminológiát is, amelyet a theológusok létszámának jelenlegi, lelkészszükségletünkhöz viszonyítva, aránytalan megnövekedésére alkalmazunk. Ugy vélem, teljesen felesleges fejtegetnem, hogy a theológusok létszámának megszorításával senki sem akarja a Szent Lélek munkáját megakasztani, hanem olyanokat kíván elterelni a lelkészi pályáról, akiket csak a könnyebb kitanulás és elhelyezkedés vonz a theológiai pályára. Az sem igényel bővebb kifejtést, hogy szerintem is a legideálisabb állapot az volna, ha minél több munkaalkalmat tudnánk teremteni, s egy-egy lelkészre legfeljebb csak néhány száz hívő lelki gondozásának kötelezettsége hárulna. Sajnos azonban, a jelenlegi, súlyos viszonyok között, amikor többezer lelkes gyülekezeteink közül is nem egy a legnagyobb pénzügyi nehézségekkel küzd, kevés reményünk lehet újabb állások kreálására s általánosságban inkább arra kell törekednünk, hogy a meglévő erők teljes latbavetésével tudjuk a lelkigondozás szolgálatát minél intenzívebben és nagyobb áldással ellátni. Theológusaink közül többen jártak az elmúlt évben is külföldön. Ki kell emelnem Blatniczky Jenőt, aki az amerikai, hartfordi egyetemen baccalaureatust szerzett és munkaerejét készségesen bocsátotta az amerikai, magyar evangélikusság lelkigondozásának szolgálatába, továbbá Kiss Györgyöt, aki, mint az uppsalai egyetem hallgatója, értékes szolgálatokat tett a magyar'—syéd egyházi kapcsolatok elmélyítésének. Kezdemény ezésére a folyó tanévre egy svéd theológus hallgatója is van a fakultásnak. A theológusok külföldi tanulmányainak lehetővétételére az egyetemes költségvetésben biztosított összegen felül az Evangélikus Egyházi Segélyakciók Európai Központja útján juttatott ösztöndíjakat használtam fel s a Gusztáv Adolf Egylet ezidén is tekintélyes öszszegü stipendiumokkal támogatta hallgatóinkat. : Tanügyünk három jelesét, Bereczky Sándort a budapesti gimnázium ny. vallástanárát, továbbá Babich Pál és Balázs Ádám ny. békéscsabai reálgimnáziumi tanárokat az illetékes püspök előterjesztése alapján igazgatói címmel ruháztam fel. A tanügyi filmbizottságba, mint egyházunk képviselőjét, Dr. Böhm Dezső egyetemes tanügyi bizottsági előadót jelentettem be. A Tanáregyesület 25 éves fennállásának ünnepi közgyűlésén, valamint a Tanítóegyesület közgyűlésén, amelyeken való megjelenésben az egyetemes közgyűlés előkészületei megakadályoztak, Dr. Mágócsy-Dietz Sándor, egyetemes tanügyi bizottsági elnök, volt szíves képviselni. Középiskoláink és elemi iskoláink szempontjából nevezetesebb események nélkül telt el az év. Általában középpontban állott a súlyos, gazdasági helyzet következtében az anyagi kérdés. A terményfizetéses tanítók javadalmának rendezésére több tárgyalás volt az állammal, amelyek során az egyház és az evangélikus tanítóság érdekeit igyekeztem munkatársaimmal együtt érvényesíteni. Remélem, hogy a miniszter megnyilvánult jóindulata és főleg legutóbb kiadott rendelete enyhülést hoz. Igen súlyosan sújtotta középiskoláinkat és tanítóképzőintézeteinket a tanári fizetéskiegészítő államsegélynek újabb, ioo/o-os csökkentése. Ezzel szemben alaposan megindokolt felterjesztéssel éltem, de — sajnos — vele eredményt elérni nem tudtam. Örömmel kell azonban megállapítanom, hogy felterjesztésemre, melyet a tanítói, fizetéskiegészítő államsegélyek megvonása ügyében múlt évi közgyűlési határozat alapján tettem s melynek célja az volt, hogy az életbevágó fontosságú ügyekben a miniszter csak egyházi főhatóságaink megkérdezésével döntsön, igen megértő válaszban adta a miniszter ennek biztosítékát. így jóindulatot a kormányhatóság részéről e téren sem lehet kétségbevonnunk, s remélhetőleg a súlyos gazdasági helyzet javulásával az állami ellátás ügye fs javulni fog.