Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1930. november 21

71 karunk két kiváló tagját, Payr Sándort s Stráner Vilmost a theológia doktora megtisztelő címmel tüntette ki. A csendben, de eredménnyel folytatott tanári munkának e megbecsülése őszinte örömmel töltött el mindnyájunkat. Isten áldását kívánjuk kitüntetett kartársainkra ez alkalommal is. Karunk elmúlt évi történetében meg kell emlékeznem a folyó évi június 1—4. napjain rendezett theol. konferenciáról, amelyen a kar tagjain kívül evang. egyházunk püspökei, lelkészek és világiak 100 főt meghaladó, lelkes hallgatóközönség előtt szóltak egyházi életünk aktuális problémáiról, középpontba állítva az Ágostai Hitvallás 400 éves jubileumi évében e hitvallási iratnak ismertetését és méltatását. A konferencia részletes programmjának előterjesztése itt nem lehet feladatom, csak mint krónikus teszek említést a résztvevők egyhangú óhajáról, hogy lehetőség szerint évről-évre ismétlődjenek hasonló tudománynépszerűsítő, hitébresztő s mélyítő konferenciák. Ha Isten segítségével fakultásunk aulája s imaterme felépülhet, úgy ezen óhajunkat is megvalósíthatjuk, valamint a tudománynépszerűsítő university extension feladatainak is könnyebben megfelelhetünk. A kar professzorai a tudományos előadó munkálkodás, mint legjelentősebb professzori tevékenység mellett tőlük telhetőleg kivették részüket az irodalmi működésből is, mint az egyetemünk Almanach jának idevágó részéből kitűnik. E mellett meghívásokra az ország különböző részein szolgáltak előadásaikkal a köz javára, közülük br. Podmaniczky Pál dr. a Christian Endeavour berlini világgyűlésen vett tevékeny részt. A professzori kollégiumról szólva, megindulással kell megemlékeznem arról, hogy karunk nesztora, az egyetemes egyháztörténet tanszékének országos hírű professzora, aki egy emberöltőn át hirdette az igét s kathedrájáról a történet tanúságait a jelen s jövő nemzedékek számára, nyugalomba vonult. Payr Sándor tanári működésének és írói tevékenységének vázolása azon rövid idő alatt, amely itt rendelkezésemre áll, nem lehetséges, de tán nem is szükséges, hiszen tudományos búvárkodásának eredményeit, könyveinek és tanulmányainak hosszú sorát ismerjük. Ha fáj is távozása, ez csak a kathedrától való távozást jelenti és nem az őt tisztelő kartársaitól, s további tudományos működésétől. A közösségnek ilymódon biztató, további kapcsolatai teszik számunkra könnyebbé a válást és amikor e helyről még egyszer karunk nevében megköszönöm mindazt, amit egy emberöltő hűséges sáfárkodásával, mint professzor, nevelő, atyai jóbarát, hű kartárs nyújtott, további életére és működésére Isten gazdag áldását kívánom. Az ilymódon megüresedő tanszéknek előadói minőségben való betöltésével karunk a mult iskolai év folyamán a berlini Collegium Hungaricum állami stipendiáriusát, ki ott 2 éven át, egyébként összesen 4 éven át folytatta tanulmányait külföldi egyetemeken, Wiczián Dezső vallástanárt, hozta javaslatba s ezt a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter folyó évi augusztus havában jóvá is hagyta. Működését már ezen beszámoló keretein túl eső időben kezdte meg, mégis ez alkalommal is Isten áldását kívánom működésére. Karunk a tanulmányi időben csendben, zavartalanul, de hűséggel dolgozott. Amint a szerves élet növekedése nem hallható, csak eredményeiben látható, úgy folytatódott működése a régi theol. akadémiának a dunántúli egyházkerület jóvoltából rendelkezésére bocsátott helyiségeiben és azon szellemben, amely több mint 370 esztendeje töltötte el és lelkesítette a főiskolai professzorokat. Mély megindultsággal és a túláradó emlékek szívet szorító hatása alatt búcsúztunk s búcsúzunk a fakultás eddigi helyétől, őszinte, szívből jövő köszönetet mondva a dunántúli evang. egyházkerületnek, püspökének és felügyelőjének és a liceumi igazgatónak, hogy az egész országból összesereglő, sőt a csonka haza határain túlról is jövő theológus ifjúság számára nyitva tartották az ősi alma mater kapuit s lehetővé tették fakultásunk zavartalan működését mindaddig, amíg itt új hajlékba költözhetik. Az ott szívekbe vésődött emlékek örök kapcsok, amelyek a jövőre nézve is elválaszthatatlanul összetartanak. A központi egyetemünkkel való kapcsolatok ezen évben is a legszívélyesebbek s melegebbek voltak. Őszinte, hálás köszönet egyetemünk volt rektorának, dr. Weszely Ödönnek, s a lelépett tanácsnak azért, hogy karunk minden jogos kérését készséggel hallgatták meg s teljesítették a lehetőség határain belül. E kapcsolatok elmélyítését célozta karunk azon törekvése, hogy hallgatóink számára biztosítsa a társkarok tudós professzorai azon előadásainak hallhatását, amelyekre tanulmányaik szempontjából szükségük van. Örömmel tehetek említést arról, hogy a kar e törekvésének jogosságát egyetemünk tanácsa is elismerte s hogy a jelen tanévre már kilátásba helyezték egyes tudós professzorok hivatalos soproni utazásaikat acélból, hogy tudományágaik jelentősebb fejezeteiből összefoglaló ismertetéseket közöljenek hallgatóinkkal. Hasonló meleg s szívélyes volt a viszony karunk s egyetemes egyházunk közt, amelynek világi vezére, br. Radvánszky Albert, hallgatóink anyagi segélyezése tekintetében kötelezte igen nagy hálára karunkat, az egyházi vezérek, a püspök uraink pedig a szigorlatokon s vizsgálatokon való részvétel révén nyertek bepillantást a karunkon folyó