Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1930. november 21

30 0. temes törvényszék bírája, gyűléseink megszokott, buzgó tagja, szintén nem fog többé megjelenni körünkben. A közegyház szolgálata volt az életeleme, fájón fogjuk nélkülözni őt. — Rátz Lászlónak, egyetemes törvényszékünk tanárbírájának a személyében egyházunknak egyik legjelesebb fia dőlt ki a küzdők sorából. Mint egyházunk közéletének emelkedett gondolkozásáról és higgadt, józan megfontoltságáról ismert és becsült munkása és a magyar pedagógiának kimagasló alakja, beleírta nevét egyházunk és a magyar kultúra történetébe, de beleírta azt kitörülhetetlenül munkatársainak a szívébe is egyéniségének nemes előkelőségével és szeretetreméltóságával. — Országos Luther-szövetségi igazgatói minőségében előbb egyetemes misszionárius is volt és egyetemes bizottságokban is értékes munkát végzett vitéz dr. Kendeh-Kirchknopf Gusztáv, a bányakerület kiváló lelkésze, akit legkedvesebb munkahelyéről, a szószékről szólított haza magához a szolgálat Ura. Az elszakított Erdélyben teljesített éber őrtállása és az a munka, amelyet itt végzett, mígnem a szíve megszakadt,biztosítja emlékezete megmaradását. — Nemes Károly főesperes, egyetemes közgyűléseinknek régi, jellegzetes alakja volt. Jelenkori egyháztörténelmünknek egy darabja szállt sírba vele. — Rákóczy István, egyházmegyei másodfelügyelő, az egyéni meggyőződés fanatikus képviselője egyházunk közéletében, akinek lelkes egyházszeretete ellenállhatatlan erővel hatott, gyászos elköltözésével nehezen betölthető űrt hagyott maga után. — Czipott Géza, a Harangszó jeles szerkesztője, úgy tartotta kézben a harangkötelet, hogy valahányszor megkondult a harang, egyházunk népének ezrei emelkedtek közelebb az Istenhez. Magyarország egész evangélikus egyházának gyásza Fischer Miklósnak, az iglói főgimnázium jeles igazgatójának az élők sorából való elköltözése. Olyan volt a jelleme, mint egy nemesmárványból faragott szobor. A csonkítatlan magyarhoni evang. egyház Pantheonjában hely van fenntartva ennek a szobornak a számára is. A magyar protestantizmust súlyos csapás érte dr. Zsinka Ferencnek, a Protestáns Szemle és Egyháztörténeti Adattár kiváló szerkesztőjének tragikus halálával. Rajongója volt a protestáns tudományosságnak és elszánt védelmezője a történelmi igazságnak az ellene irányuló tendenciózus reviziós akcióval szemben. Halála alig pótolható veszteséget jelent. A református testvéregyház énekes papjának Szabolcska Mihálynak a kezéből kiesett a lant. Egy gyászoló nemzet állotta körül ravatalát. Mi is lelkünk mélyén gyászoljuk őt. Kegyeletünk virraszt a frissen hantolt sírok felett. Felállva áldozzunk egy csendes percet a holtak emlékének. Eperjesi vértanuk. Carolina resolutio. Jelentésem végére értem. Még csak egy bejelenteni valóm van. Caraffa eperjesi vértörvényszéke vértanúinak, köztük az én dicső ősömnek, Radvánszky Györgynek maradványait megtalálták röviddel ezelőtt a szinyei templom tornya alatt, és felvidéki testvéreink gyászünnepély keretében új sírba helyezték azokat az eperjesi templom boltívei alatt. A kegyeletnek ez az aktusa és a Carolina resolutiónak a folyó év határán lelkünkben kísértő emléke felidézi előttünk azoknak az időknek az emlékezetét, amikor elnyomatást, üldöztetést, halált hozott hitvallóira az evangéliumi igazság. Az elnyomottak, üldözöttek és kínos halált halt vértanuk legyenek poraikban is áldottak. Példájuk tanítson és buzdítson minket, hogy a hitben megálljunk és életünk biztosítsa számunkra, hogy áldott legyen a mi emlékezetünk is az utókor előtt. Ilyen életre vár a lezárult után a megnyíló új munkaév. Az egyetemes közgyűlés az egyetemes felügyelő rendkívüli munkateljesítményről beszámoló, nagy alapossággal minden kérdésre kiterjeszkedő évi jelentését köszönettel fogadja, az abban foglaltakat, amennyiben azok külön határozatot nem igényelnek, tudomásul veszi, külön határozatot igénylő részleteivel, valamint az egyetemes felügyelő megnyitóbeszédével kapcsolatban pedig a következő határozatokat hozza: 1. Isten iránt való mélységes hálával örökíti meg az ágostai hitvallás négyszázéves jubileumának az emlékét, kegyelettel emlékezve meg a hitvalló ősökről és vallást téve az ágostai hitvallásban lefektetett örökérvényű evangéliumi igazságokról, azzal a fogadással, hogy azok mellett mindvégig hűségesen kitart és az ágostai hitvallást, nemcsak mint atyai örökséget, de úgy is, mint a ma élő nemzedék lelki élményének dokumentumát, adja tovább elkövetkező nemzedékeknek; 2. üdvözli D. báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelőt az arany Lutheréremmel való kitüntetése, dr. Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkárt a dunán-