Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15

76 hető szabadságot adnék s nem követelnék egységes és mindenkire kötelező munkaterv szerint való haladást. Ahol már folyik a munka, ott kár volna megzavarni az eddigi munkaprogrammot, hacsak nem volna az nyilvánvalóan téves úton haladó. De ennek feltételezésére nincs semmi okunk. Azért megengedném, hogy akár a dunántúli kerületben évenként megjelenő programm, akár a K. 1. E., vagy a M. E. K. D. Sz. évi programm ja szerint haladjon a munka, de szívesen látnék egy hozzáértő emberektől származó egészen új munkarendet is, csak nem szeretném azt kötelezővé tenni, legalább is addig nem, amíg meg nem győződtünk arról, hogy milyen munkarend alapján lehet legszebb, legmélyebb és az ifjúságnak legjobban tetsző tevékenységet kifejteni. A cserkészet. Szándékosan hagytam utoljára a cserkészmozgalom megemlítését. Bár meggyőződésem, hogy nem utoljára kell figyelembe vennünk ezt, az ifjúsági munka programm já nak kérdésénél. Köztudomású ugyanis az, hogy a cserkészet az az ifjúsági mozgalom, amely ma az egész világon a legnépszerűbb, amelybe nagyon könnyű beszervezni a fiatalságot, mert szívvel-lélekkel vonzódik minden gyermek a cserkészethez. A cserkészmozgalom olyan szerencsés szervezetű, hogy annak keretében a legmélyebb, a legtökéletesebb belmissziói munka nagyszerűen folytatható. Éppen azért, ott, ahol van evangéliumi szervezetű cserkészet, ott nem is csinálnék más belmissziói alakulatot, hanem ezt mélyíteném el. Sőt, éppen a komoly és az ifjúság előtt is kedves belmissziói munka érdekében nagy örömmel látnám, ha minél több evangélikus cserkészcsapat létesülne. A Magyar Cserkészszövetség nagy örömmel látja a felekezeti alapon álló csapatok alakulását, inert, ismerve a cserkészetnek egészséges és soha nem gyűlölködő szellemét, nem fél attól, hogy e csapatok a felekezetek között lévő ellentéteket nagyobbítják, ellenben tudja, hogy a cserkészmunkának lényeges alkotórésze, a vallásos nevelés felekezeti csapatoknál töké letesebben vihető keresztül, mint olyan csapatoknál, amelyekben különböző vallású fiúk vannak együtt. Természetes azonban az, hogy el sem képzelhető jó cserkészmunka jó vezetők nélkül. Azért csak ott lehet alakítani életképes cserkészcsapatot, ahol akad vezető, aki hajlandó nagyon komolyan foglalkozni a cserkészettel, kész letenni a tiszti próbát, keresi az alkalmat arra, hogy tisztképző táboron résztvegyen s általában nagyon komoly a törekvése, hogy csapata igazi cserkészcsapat legyen, amely csak abban különbözik másoktól, hogy benne az evangéliumi lélek elevenebb és mélyebb. A belmissziói munkára vonatkozóan tehát rendkívül fontosnak tartom a meglévő néhány evangélikus csapat erősítését, új csapatok szervezését, de ismételten hangsúlyozom, jó eredményt itt csak akkor várhatunk, ha csapataink valóban cserkészcsapatok lesznek. Számtalan példa igazolja, hogy a római katholikus egyház cserkészcsapatok alakításával nagyon szerencsésen szervezi a világiak lelkes, egyházhoz hű gárdáját. Ók annyira felismerték ennek a mozgalomnak nagy fontosságát, hogy még a cserkészettől kezdetben rendkívüli módon idegenkedő jezsuiták is egymásután szervezik meg cserkészcsapataikat. Igen, mert rájöttek arra, hogy az ifjúság összefogására alig találhatnak kedvesebb, vonzóbb keretet, mint a cserkészetet. Nekünk is észre kell ezt vennünk. Nem szabad többé megtörténnie annnk, hogy ugyanakkor, amikor a fiatal római katholikus papi gárdának 80%-a cserkész, nálunk csak elvétve lehessen találni evangélikus lelkész cserkésztisztet, sem annak, hogv. amikor a római katholikus tanítóképzők cserkészcsapatai igen kiválóak, akkor nálunk legyen olyan tanítóképző-intézet, ahol mindezideig még nem lehetett megszervezni a cserkészetet. Nemcsak az én cserkészlelkem, hanem evangélikus egyházamhoz való mélységes ragaszkodásom is vallja, hogy a belmissziói munkában nem nélkülözhetjük a cserkészmozgalmat. Ha szép ifjúsági munkát akarunk, karoljuk fel lélek szerint ezt a mozgalmat, amelybe az egész világ ifjúságának egy igen lényeges hányada kapcsolódott már be. A fentiekben igyekeztem néhány gondolatot adni az evangélikus belmissziói munkára vonatkozóan. Jól tudom, hogy nem kidolgozott rendszer az, amit nyújtottam, de nem is volt más célom, csak az, hogy tárgyalási alapot adjak a vallástanítási bizottságnak, amely a maga bölcs elhatározásával bizonyosan meg fogja találni azt az utat, amely ezen a téren is a legszebb eredményhez vezet. Én e munkámmal csak közel két évtizedes tapasztalataimból akartam adni egy-két gondolatot abban a hitben, hogy a kiadandó utasításoknál ezeket is érdemes lesz figyelembe venni. Vidovszky Kálmán, a Luther-Otthon igazgatója, ev. vallástanár.