Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15
VIL Az evangélikus ifjúság belmissziói gondozása. Az evangélikus egyháznak mindenkor legnagyobb ereje a nevelésügynek lelkiismeretes, buzgó felkarolása volt. A reformáció óta azért nevelt éppen az evangélikus egyház legharmonikusabb egyéneket, azért tudtak az egyház fiai olyan tevékenyen, olyan áldásosán belekapcsolódni a közélet szolgálatába, mert az evangélikus család és az evangélikus iskola nagy, komoly lelki megalapozottsággal bocsátotta az élet útjára a mi ifjúságunkat. Fájdalom, ez a helyzet megváltozott. Magában az evangélikus családban sem látszik mindenütt a régi evangéliumi szellem, amely legfőbb gondjának a gyermek Isten akarata szerint való nevelését tekinti. Az anyagi gondok, a túlságos materiális életfelfogás, az élet tülekedést kívánó küzdelme a családi életbe is belevitte a ma idegességét, sokszor eszeveszett rohanását. Nem ritka eset, hogy nemcsak az édesapa, hanem az édes anya is szinte egész nap távol van családjától. így aztán a gyermekek nevelése valahogy távolabb jutott éppen azoktól, akik a legtökéletesebb nevelést tudják adni: a szülőktől. Iskoláink is mintha elvesztették volna a régi szellemet, így a régi varázsukat is. A legsúlyosabb baj, hogy felekezeti iskoláink fogynak. Vonatkozik ez különösen az elemi iskolákra. De ahol meg is maradtak iskoláink, ott is olyan sokoldalúságot kívánnak ma már a legalsóbb fokon is, hogy az iskola mindinkább ismereteket közöl csupán s mindjobban háttérbe szorul a vallásos nevelés. Állami iskoláinkban pedig egyenesen csak heti egy, vagy két órára szorítkozik a vallástanítás és gyermekeinkkel egész héten át sokszor más világnézeten álló tanító foglalkozik. Még fokozottabb mértékben tapasztaljuk ezt középiskoláinkban, ahol a vallástan lassanként melléktantárggyá süllyed s a heti egy órában tanító vallástanárnak alig van ideje még csak meg is ismerni tanítványait. Bi zonv nehezen lehet reájuk mélyebb hatással. Nem mondható kedvezőnek az állapot a még egyébként kiváló felekezeti középiskoláinkban sem. Itt is mindinkább csak egy tárgy a vallás, amelyről csak a vallásórákon hallanak az ifjak, a többi órákon csak a rideg tudománnyal foglalkoznak. Köztudomású, hogy nincsen már meg az az átfogó evangéliumi szellem, amely a régi iskolákat éppen az ott működő lelkész-tanárok munkássága folytán jellemezte. Nyilvánvaló tehát, hogy az evangéliumi nevelés több elmélyülést kíván. Érzi ezt mindenki. Szülők, tanárok, gyermekek egyaránt. Ez magyarázza meg azt, hogy általában szeretettel fogadják azokat a mozgalmakat, amelyeknek az a törekvésük, hogy az iskolai és a családi nevelést kiegészítsék. így érthető a különböző ifjúsági egyesületek elszaporodása s azoknak a felvirágzása, amelyek a lelki nevelést tűzték ki főcéljukul. Észre kell vennünk ezt a kedvező atmoszférát és meg kell ragadnunk az^ alkalmat, hogy az ifjúsági belmissziói munkának kiépítésével pótoljuk azokat a hiányokat, amelyeket ifjúságunk nevelése terén a korszellem és a körülmények megteremtettek. Evangélikus egyházunk kiváltképpen a lelki nevelés és az egyéniségek kialakításában mutatott mindig nagyszerű eredményeket. De manapság mintha egy kicsit elmaradtunk volna. Attól félek, hogy a rideg igazságot mondom akkor, amikor azt állítom, hogy az ifjúsággal való foglalkozás terén, a vallásos nevelés elmélyítésének útján mi, evangélikusok, a leghátul járunk. A római katholikus egyháznak nagyszerűen kiépített, rendkívül sokoldalú munkája foglalkozik évtizedek óta az iskolán és családon kívül is a gyermekek vallásos nevelésével. (Kongregáció, szaléziánusok, Regnum Marianum, stb.). A református testvérek is nagy lendülettel foglak hozzá néhány éve a vallásos nevelés szent munkájához. (Soli Deo Gloria, belmissziói bizottság, a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetsége és az Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség erőteljes református ága, stb.) Ezzel szemben nálunk még nagyon kezdetén van a munka, bár tagadhatatlan, hogy megindult. Éppen a K. I. E. és M. E. K. D. Sz.-nek evangélikus ága, továbbá az Ifjúsági Luther-Szövetség keretében van némi munka, de ez semmiesetre sem kielégítő. Komolyabban, erőteljesebben meg kell indulnia az ifjúság belmissziói munkájának. Erre a munkára vonatkozóan óhajtok itt a vallástanítási bizottság elnökének felkérésére néhány gondolatot adni.