Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1927. október 27
III. ?—10. • az egyetemes közgyűlés a bányai-, dunáninneni- és tiszai egyházkerületek e tárgyakra vonatkozó felterjesztéseivel kapcsolatban kimondja, hogy a protestáns közös bizottság által a római katholikus püspöki kar felterjesztésére válaszul adott memorandumot az abban foglalt javaslatokkal együtt egész terjedelmében a magáévá teszi, egyben készséggel csatlakozik a róm. kath. püspöki kar azon állásfoglalásához, mely szerint a püspöki kar, szintén az 1848. évi XX. t.-c. alapján állva, annak immár tökéletes végrehajtását követeli. Az 1848. évi XX. t.-c. végrehajtására vonatkozóan meghozandó törvény előkészítése elengedhetetlen feltételének tartja, hogy az összes róm. kath. és protestáns vagyonok pontos összeírását és valódi értékének a megállapítását eszközlő munkálatok elvégzésére hívatott, a prot. egyházak és a róm. kath. egyház kiküldötteit egyenlő arányban magukban foglaló regnikoláris bizottságok kiküldessenek, s ezek feladat köréhez tartozónak ítéli, hogy vizsgálják meg az ú. n. alapoknak, nevezetesen a vallási, tanulmányi, egyetemi alapoknak az eredetét és jogi természetét, továbbá pontos felvételek útján állapítsák meg, hogy az egyes történelmi bevett egyházak mennyi állami anyagi hozzájárulást élveznek, illetve milyen,mértékben járulnak hozzá az állami feladatok ellátásának, kiváltképen a közoktatásnak a terheihez. Megállapítandónak tartja továbbá a hívekre kivetett egyházi közterhek mérvét és nagyságát s azt az összeget, amelyek a róm. kath. egyház javára kiváltképen mint kegyúri és párbér (avertált párbér) szolgáltatások a protestáns állampolgárokat terhelik. Elhatározza, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez és a kormányhoz ilyen értelemben felterjesztést intéz. Egyben a regnikoláris bizottság összeíró és becslő munkálatainak az előkészítése és megkönnyítésére kiküldi a következő szakbizottságot: Elnök: az egyetemes felügyelő, tagok: a püspökök és ker. felügyelők, az egyet, főjegyző, az egyet, ügyész, az egyet, főtitkár és az e bizottság által a bizottság kiegészítésére behívandó szakértő tagok. E bizottság feladata lesz, hogy mindazon tárgyalások anyagának a felhasználásával, melyeket az egyetemes egyház a magyar kir. kormánnyal a múltban folytatott, sürgősen kezdje meg munkálatait és az egyetemes egyház, illetve a regnikoláris bizottság elé. a fentebb jelzett tárgykörben minden részletében kidolgozott teljes, objektiv és minden téves következtetést elhárító munkálatot terjesszen. 8. (R.) Tárgyaltatott a katonagyülekezetek ügye (1926. évi jkv. 16. pont) aminek kapcsán a jogügyi bizottság beterjeszti az ez ügyben kiküldött kilences bizottság jegyzőkönyvét, valamint a református egyetemes konvent 1927. évi május havában ez ügyben hozott határozatát. Az egyetemes közgyűlés kimondja, hogy: 1. a protestáns tábori püspökség és a katonai gyülekezetek feletti egyházi felügyelet gyakorlására a két protestáns egyház legfőbb közigazgatási fórumát: az evangélikus egyetemes közgyűlést és a református egyetemes konventet tartja jogosultnak. 2. Megbízza a multévi közgyűlésben kiküldött három tagot a református egyetemes konvent által kiküldendő három s a magyar királyi kormány által kiküldött három tagból alakuló kilences bizottságban való további részvétellel. 3. Kimondja, hogy az ilykép megalakított kilences bizottságtól oly felhatalmazási törvényjavaslat szerkesztését várja, amely a protestáns tábori püspökség és katonai gyülekezet feletti egyházi felügyelet gyakorlására az evangélikus egyetemes közgyűlést és a református egyetemes konventet jogosítja fel, s mely javaslat mindkét egyház zsinata által történő elfogadása után mindkét egyház zsinati törvényének függeléke gyanánt iktattatnék be. 4. Addig is, míg ez a törvény-tervezet elkészül és törvényerőre emelkedik, felruházza a 2. pont értelmében alakítandó kilences bizottságot a katonai egyházi szervezettel kapcsolatos vitás kérdésekben való döntés és a szervezet felett gyakorlandó felügyelet jogával és utasítja az általa kiküldött három bizottsági tagot arra, hogy a bizottság döntéseiről az egyetemes közgyűlésnek tudomásulvétel és nyilvántartás végett évenként jelentést tegyen. 9. (R.) Tárgyaltatott a tiszai egyházkerület felterjesztése az egyes egyházközségek és egyházi közületek földbirtok igényének kielégítése tárgyában. Az egyetemes közgyűlés elhatározza, hogy felterjesztéssel fordul az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz aziránt, hogy a földet igénylő egyházközségek és más egyházi közületek és intézmények ily tárgyú kérvényeit lehetőleg sürgősen és kedvezően elintézni szíveskedjék. 10. (P.) Olvastatott a bányakerület közgyűlésének 9. jegyzőkönyvi pont alatt hozott határozata az evang. egyház felsőházi képviselete tárgyában.