Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1926. november 11

60 3. 3. Elnök felhívja az ÖLSZ. ezidőszerinti igazgatóját évi jelentésének előterjesztésére, melyet a közgyűlés kívánságára teljes szövegében közlünk. Igen tisztelt Közgyűlés! Méltóságos Báró, Elnök úr! Az az esztendő, mely legutóbbi közgyűlésünk óta immár a múlté lett, kétségtelenül nem iartozik a hangos eredmények és hivalkodó sikerek esztendei közé. Nem is annak indult. Nem is azt kereste. Feladatává a \ legutóbbi közgyűlés annak a munkakörnek körülvonalozását tűzte ki, mely a folyton konszolidáló egyházi belső viszonyok, a hivatalos egyház istenadta és alkotmányunk biztosította feladatainak érintetlen hagyása mellett, olyan teret találjon, melyben a társadalmunkban rejlő eleven erőket, a felhalmozott készséget ősi hitünk védelmére, drága egyházegyetemünk szolgálatába állítja. Ez a céltűzés mindenekelőtt arra kényszerített, hogy siessünk a belmissziói keretek kitágítására, a meglevők megerősítésére gondoló egyházközségek, egyházi intézmények-és egyházkerületek segítségére ott, ahol azt a központtól várták és kérték, erre a központot felhívták. Egyetlen egy esetben sem tagadtuk meg ezt. Nem akarjuk dátum- és számszerűen felsorolni azokat az eseteket és alkalmakat, amikor ezt a segítséget hívó közületeinknek szíves készséggel meghoztuk. A felsorolást dicsekedésnek lehetne venni, oknak, melyért köszönet jár. De mert nekünk nincsen dicsekedésünk, csak az Isten előtt, csak azt sajnáljuk, hogy nem szaporíthattuk azon alkalmak számát, melyekkel igazolhattuk és másokat is arra serkenthettünk: „ha mindeneket megteszünk, akkor is csak haszontalan szolgák vagyunk!" Ha nem is a mi érdemünk, de belekivánkozik ennek a ritka alkalomnak megörökítendő valóságai közé, hogy a Luther-Szövetség, ha a térhódításban ez év folyamán csak lassan jutott előbbre a haladás útján, mégis csak megtágította a kereteket. Felesleges időpazarlás volna a lapjainkban megjelent egyházkerületi közgyűlések • beszámolóinak idevágó megismétlése. Meg kell azonban állapítanunk, hogy a tekintetben, hol van a legtöbb vidéki szervezet, a dunántúli egyházkerületé az elsőség. — A bányakerület területén is olyan nagyarányú volt a szövetség kiépítésének munkája, D. Raffay Sándor püspök egyéni akciójának és dr. Scholtz Oszkár íáradhatatlansága következtében, hogy maholnap alig lesz már olyan egyházközsége bányakerületünknek, melyben a beimissziói tényezők valamelyike ne állana a Lutherszövetséggel közelebbi viszonyban. Hasonló lendületet kell észrevennünk a legcsonkább egyházkerületeinkben is, amelyekben egyre-másra alakulnak olyan egyháztársadalmat összefogó egyesületek, melyek, ha nevükben és címükben nem is, de céljaikban és feladataikban azon az úton haladnak, melyen a Luther-szövetség nem akar más lenni, mint gyűjtőfogalma egy egységes, nagy akaratnak. Merjük tehát állítani, tartozunk is ezzel az élenállóknak, hogy evangélikus társadalmunk tömörítése lassan egy olyan zárt kört fog alkotni, melyen belül halad az építés céltudatos munkája, mely kifelé megmutatja azt a kérget, melyről lehullanak az illetéktelenül ránk támadó és minket gyengítő támadások. Legyen azonban szabad ennek az általános képnek a sugarát, a realizálás prizmáján átkényszerítve, részeire bontanunk. A javuló helyzetnek egyik legfőbb szimptómáját meg kell látnunk sajtónk megerősödésében. Nemcsak a hangban és önérzetben, hanem abban a jelenségben is, mely az egy év alatt megindult, formájában kibővült, tartalmában kimélyült és megkomolyodott számokkal is a sajtó munkának szükségessége és nélkülözhetetlensége mellett bizonyít. Luther-szövetségünk, fájdalom, hivatalos lapját „az Evangélikusok Lapját" nem tudta anyagilag támogatni. Tehát legjobb akarata mellett sem tudta oda felemelni, ahol lennie kellene, ahova állítani a Szövetség jól felfogott érdeke is parancsolná. Ennek oka az, hogy Szövetségünk anyagi forrásai aszályos esztendőt jeleztek. A deáktéri és a tokaji egyházközségek szövetségein kívül az alapszabályszerű 20% járulékot sehonnan sem küldték be. Adományokat azonban kaptunk Tiszaföldvártól, a Tiszai kerülettől, a nyíregyházi főgimnáziumtól, az orosházi egyháztól, a csanádi esperességtől, az ozdi, az ujcsanálosi, a debreceni és diósgyőri egyházaktól. De amíg ezek az összegek a három és félmilliót alig haladják meg, addig a tízmillió korona, melyet az Ev. lapoknak fenntartására előlegként adtunk és amely összegnek visszafizetésétől, tekintettel a lapnak heroikus küzdelmére, megmaradása érdekében, a közgyűlés tekintsen el, a legszükségesebb kiadásainkra is alig találtunk fedezetet. Kénytelenek voltunk a központi irodát is feloszlatni, csakhogy még a fűtés és világítás kiadásait is megszűntessük. Lemondtunk a vidéki kiszállások költségeiről, csakhogy minél többet juttathassunk azoknak a céloknak, melyek a sajtó és a sajtópropaganda fenntartása mellett ugyancsak nélkülözhetetlenek, mint amilyen diákjaink tandíj és menza akciója. Tisztelettel fel is hívjuk már most az i. t. közgyűlés figyelmét arra a két indítványra, melyet e tárgyban, a központi választmány megbízásából, leszünk bátrak előterjeszteni. Ki kell még térnünk a sajtóirodára, melyet egyetemes egyházunk a ref. konventtel egyetértőleg Farkas Sándor hírlapíró személyével próbált megoldani. A Luther-szövetség a rajta kívülálló megoldás bírálatától természetesen tartózkodik, márcsak azért is, mert szegénysége miatt nem szerezhetett magának jogot arra, hogy ennek a sajtóirodának munkájába, még csak igénytelen jóakarattal is, beleszóljon. De megállapítja, hogy ez a munka nagyon is kezdetleges és szerény, amennyiben .még azok a kommünikék