Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1926. november 11

6 Nem hallgathatom el azon reményemet, hogy a köteles rokonérzésen kívül, — amely rokonérzés, és ezt kötelességemnek tartom ünnepélyesen kijelenteni, sorainkban minden keresztyén egyház, tehát a hazai római katholikus egyház iránt is megvan, — mondom, ezen köteles rokonérzésen kívül a keresztyénség jól felfogott, egyetemes érdeke is a hazai protestantizmus értékének elismerésére és megbecsülésére ösztönözi a hazai róm. katholicizmust, mert a vallást és erkölcsöt romboló irányzatok, mint közös ellenség, szállnak hadba ellene és ellenünk az áltudomány vértezetébe öltözötten. Nem lehet tehát megvetendő fegyvertárs ebben a harcban a számban és eszközökben gazdag római katholikus egyházra nézve sem a kis Dávid, a számban ugyan megfogyatkozott, de bátor és erős magyar lutheránia, amely az evangélium fegyverét irányozza a christianizmus-ellenes tanok és irányzatok hatalmas Góliáthja ellen. IV. Egyházunk és a református testvéregyház viszonyának De Ruyter Mihály holland admirálisnak a szabadult gályarabokhoz intézett szavai szabnak irányt. „Látjátok, mondá, hogy titeket eltipor a közös ellenség és egyformán rosszul bánik veletek, ha ti egyetértés helyett versengtek egymással". A hazánk jelen szomorú helyzetében számban és erőben meggyengült protestantizmusról fokozott mértékben helytálló ez a megállapítás. Közös a sorsunk ma is, aminthogy közös volt négy évszázad folyamán. A magyar protestantizmus, ha két testvéregyháza körében megbomlik az egyetértés, elveszett. Versengés csak egy tekintetben megengedett. Egymással versenyre kelve igyekezzünk, mint a reformáció szent értékeinek örökösei, azokkal sáfárkodni a magunk és nemzetünk javára és csorbíttatlanul adni tovább az ősöktől reánk szállt evangéliumot későbbi nemzedékeknek. Mindenik a maga sajátos hitvallási alapján és szervezetének keretei között, minél hatékonyabban fejtve ki a benne rejlő, sajátos erőket. Olyan versengés, mely lélekszám szerint osztaná a jogokat és tisztességet, nem is képzelhető el protestáns egyházak között s különöskép nem a mi hazánkban, amelynek története nem arányszám szerint hirdeti a hazai két protestáns egyház dicsőségét, és amelynek törvényei nem, mint kisebb és nagyobb evangélikus egyházat, hanem úgy ismernek minket, mint „evangelici utriusque confessionis". Helyesen vélem megállapíthatni, hogy az egyetértés megvan köztünk, és csak a fenti nemes értelemben vett versengés keltheti esetleg az ellenkezőjének látszatát olyanok előtt, akik nem a lényeg helyes megítélésére építik fel felületes véleményüket. Az egyetértés egymagában azonban még nem elegendő, miért is szükségesnek ítélném a testvériségnek, nem hitvallás dolgában kompromisszumos, hanem igenis a közös érdekvédelemnek és egymás kölcsönös támogatásának intézményes biztosítását is. A gályarabok és De Ruyter admirális lelke szerint való lenne, ha ez a jubileum szolgáltatna indítást erre és e célból a szinte csak nevében élő Protestáns Közös Bizottságot élő szervvé építenők ki, olyanná, amely nemcsak ad hoc üléseket tart, hanem precízebb, szélesebb hatáskörrel felruházva, rendszeres ülések tartására és rendszeres munka végzésére is köteleztetnék a benne rejlő erkölcsi erőknek szélesebb körben való érvényre juttatása céljából. V. Az utolsó intelem, amely e gályarabok történetéből belehangzik e korba, egyházunk külföldi kapcsolatainak további kiépítésére irányuló buzdítás. Mi lett volna a gályarabok valamennyijének a sorsa, ha a külföldi testvérek figyelme feléjük nem fordul és közbelépése ki nem szabadítja őket?! Ugyanaz, ami jórészüké: halál. S mi lett volna a sorsa a hazai protestantizmusnak, ha a protestáns külföld nem áll őrt érdekei felett?! Pusztulás. Számban és erőben, hitben és tekintélyben akkor voltunk nagyok és gazdagok, amikor a világ protestantizmusának vérkeringésébe belekapcsolódva éltünk. Mennyi erő áradt életünkbe a közelmúltban is azon kapcsolatok révén, amelyek az összeomlás óta külföldi testvéreinkkel létesültek ! Félmillió lelket alig meghaladó szórványegyház vagyunk. Elszigetelten a lutheránus anyaszentegyház többi részeitől, csak megsemmisülés lehetne a sorsunk. Ujjongó örömmel üdvözöljük azért a lutheránus világgyűlés végrehajtóbizottságának elhatározását, hogy legközelebbi ülését a jövő évi egyetemes közgyűléssel kapcsolatban körünkben tartja és itt készíti elő a második lutheránus világgyűlést. Azt várjuk ettől az üléstől és a világgyűléstől, hogy belőlük regeneráló erő áradjon megcsonkított egyházunk ereibe. Viszont mi a bennünk élő és ható speciális erőket, amelyek négy évszázad nehéz próbáit kiállották és azokban megedződtek, készséggel bocsátjuk a nagy lutheránus köz rendelkezésére és munkálunk közre azzal a világlutheránizmus szent ügyének előbbvitele érdekében.