Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1924. október 16

7 Ezzel kapcsolatban az ügyrend értelmében a jegyzőkönyv hitelesítésére, az ülés 2—3. elején lévén, bizottság küldendő ki. A jegyzőkönyv hitelesítésére a közgyűlés az elnökség elnöklete alatt a jegyzői karon kívül kiküldi dr. Zsigmondy Jenő, D. Raffay Sándor, dr. Kéler Zoltán, dr. Rásó Lajos, Broschko Gusztáv Adolf és Blatniczky Pál közgyűlési tagokat. 3. (Sz.) Napirend előtti felszólalásra engedélyt kap Paulik János lelkész, a M. e. lelkészegyesület elnöke, ki az előző napon megtartott lelkészegyesületi közgyűlés kapcsán egyik estilapban megjelent közlés kapcsán a következő kijelentést teszi: Megütközéssel olvastam egyes lapoknak a tegnap lefolyt ev. lelkészegyesületi közgyűlésre vonatkozó tudósításait s mint a gyűlés elnöke, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy nem fedi a valóságot az, mintha a gyűlésen az elnök és D. Raffay püspök úr között erős összeütközés történt volna, — mint ahogy azt a „Magyarország" írja — mert még nézeteltérés sem merült fel közöttünk, amint azt a jelenlévő püspök úr tanúsíthatja. Nem fedi a valóságot az sem, mintha a gyűlésen a kormányt erősen támadták volna, mert, ha estek is bírálati megjegyzések a lelkészi fizetésrendezéssel kapcsolatosan, azok is inkább fájdalmas panaszkodás alakjában történtek, sőt néhány miniszternek a neve dícsérőleg említtetett meg, mint akik az ügy iránt megértő jóindulatot tanúsítanak. A róm. katholikus egyházat sem általában apostrofálták, hanem csak azok az aggreszív jelenségek s reverzális hajhászások részesültek visszautasításban, amelyek a felekezetközi békét folytonosan zavarják; mert hiszen a róm. kath. közönség józanabb részének sem keresztyéni, sem hazafias buzgóságában senkinek sem jut eszébe kétkedni. Ezzel kapcsolatban felszólal Kapi Béla püspök és a következő előterjesztést teszi : Nem kívánok hozzászólni — úgymond — a megjelent újságreferádákhoz, egyrészt, mert a lelkészegyesület autonóm szerv, egyházunk a. lelkiismereti szabadság alapján áll, a szólásszabadság jogát soha nem korlátozta, jogában áll mindenkinek egyéni meggyőződését vallani és annak hangot adni. Másrészt, mert az újságreferádákra a lelkészegyesület elnöke, mint arra a legilletékesebb, a választ megadta. Hogy mégis felszólalok, teszem azért, mert ezekben az újságreferádákban nem találom meg azokat a vonásokat, amelyekből helyesen volna megkonstruálható egyházunk álláspontja ebben a kettős, fontos és jelentőségteljes kérdésben, az állam és a római katholikus egyházhoz való viszony kérdésében. Az állam, illetve kormányhoz való viszonyunkat illetőleg ma is dönthetetlenül a tételes törvény alapján áll egyházunk. Ez pedig azt jelenti, hogy erős lélekkel és tántoríthatatlanul ragaszkodunk egyházunk ama jogaihoz, amelyek tételes törvényben vannak számunkra biztosítva. Egyházunk dicsőségét látom abban, hogy, amíg az állam nyomorgott, mint az útszéli koldus, addig lelkészeink tudtak száraz kenyéren koplalni, kopott ruhában járni és még gyermekeik ajkai mosolygásának hervadását is el tudták szenvedni. Dicsőségünket látom abban, hogy csak akkor ébredt jajszó egyházunk ajakán, amidőn az idők változása iskoláinkat, egyházi intézményeinket' létalapjukban támadta meg. Tudtuk hordozni az egyéni megpróbáltatást, de a lelkiismeretünk elaltatása és az egyházhoz fűző szent eskünek megszegése nélkül nem nézhettük, hogy iskoláink és egyházi intézményeink menjenek pusztulásba. Annál kevésbbé, mert jóllehet az államháztartás súlyos gondokkal küzd, mégis figyelembe kell venni azt, hogy az állam is valorizált bevételekkel, jövedelmekkel munkálkodik, így tehát jogi szempontból igazságos, financiális szempontból pedig lehetséges, hogy az állam is az egyházunkkal szemben biztosított kötelességeit ugyancsak valorizálva teljesítse. Ki kell jelentenem azt, hogy az illetékes fórum, a kultuszminisztérium, részéről a mi egyházunk nagy és sok jóindulatot tapasztal. Lehetnek ellentétes vélemények e tekinben, de én bűnt követnék el lelkiismeretem ellen, ha meg nem mondanám őszintén, azok nevében, akik a kultuszminisztériummal való állandó tárgyalásra az egyház megbízásából kötelességet és jogot nyertek, hogy igenis a kultuszminiszter a legnehezebb időben és ma is elment a végsőig és minden jogigényünk kielégítésére hajlandó volt. Hogy mégis egyházunk tátongó sebeket rejteget ma is, ez azt mutatja, hogy egyházunknak követelése immár nem a kultuszminisztériummal, hanem magával a magyar királyi kormánnyal szemben érvényesítendő. Ez pedig azt jelenti, hogy egyházunk a törvényre hivatkozással jogosan kérheti egy oly országos és pénzügyi politikának kialakulását, amely nem teszi véletlenségektől és eshetőségektől függővé az evang. egyház jogigényének kielégítését is. Meggyőződésem szerint iskoláinkat, intézményeinket, létünket, jogunkat védjük akkor, ha az egyetemes gyűlés intézi a kormányhoz azt a kérdést: állja-e és ki-akarja-e elégíteni törvényben biztosított jogigényünket? Ezt kell követelnénk az állammal szemben. A nemzet közvéleményébe pedig belé kell vinni azt az igazságot, hogy nem jelent katholikus sérelmet az, ha egy protestáns egyház jogigényeit az állam kielégíti.