Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1924. október 16
32 99—102, A mai nap tartott gyámintézeti istentiszteleten az oltári szolgálatot Doniján Elek esperes, tiszai egyhk. gyámintézeti elnök, a szószéki beszédet Podhradszky János lelkész, dunáninneni egyhk. gyámintézeti elnök, tartotta. Az egyetemes közgyűlés a jelentést tudomásul veszi, az egyetemes gyámintézet új világi elnökét: báró Feilitsch Bertholdot, továbbá Laszkáry Gyula dunáninneni és báró Radvánszky Kálmán tiszai egyhk. vil. elnököt szívből köszönti, működésükhöz Isten áldását kívánja és az egyházi elnöknek a németországi úttal kapcsolatos 3.500,000 K költségeit az egyetemes pénztárból utalványozza. Egyben felhívja a gyámintézet elnökségét, hogy a külföldi ösztöndíjak felelevenítése érdekében tegyen lépéseket. 100. Beterjesztetett a Luther-Társaság működéséről szóló következő jelentés : A Luther-Társaság az elmúlt éven megindította az „Élet és Vallás" című kiadványsorozatot, melynek füzetei a jelenkort foglalkoztató kérdéseket tárgyalják az evangyéliom világításában. A sorozat szerkesztője dr. Pröhle Károly, s most megjelent első füzetét Kapi Béla elnök írta „Új élet" címen, mely füzet egyúttal hivatva van arra is, hogy az új sorozat irányát megszabja. Egyébként a Luther-Társaság — elégséges anyagi eszközök híjáa — előadások, vallásos ünnepélyek rendezésével igyekezett az evangeliumi eszméket a lelkekbe plántálni s egyúttal céljainak jóbarátokat szerezni. A Társaság f. évi november havában Pápán tartja rendes évi közgyűlését, mely letárgyalja az új munkaprogrammot s hogy ennek megvalósítását biztosítsa, egy könyvkiadó, könyvkereskedelmi és nyomdai vállalatot szervez részvénytársasági alapon, amelynek felhívása még az őszön megjelenik s amelynek hivatása a szükséges tőke előteremtése. E vállalatra előre felhívja a Társaság az egyetemes egyháznak, a kerületeknek és híveknek figyelmét, egyúttal kéri jóindulatú támogatásukat. A Társaság tervbe vette új gyülekezeti könyvtárak alapítását és a gyülekezetekben iratterjesztő helyek létesítését. A Luther-könyvtár új értékes adományokhoz jutott, azonban, sajnos, hely híján a gyűjtemény rendezése s részben elszállítása is akadályokba ütközik. Szükséges volna, hogy a Luther-könyvtár ingyen megkapná az összes egyházi nyomtatványokat s az egyet, közgyűlés felhívná a kebelébe tartozó testületeket s evang. írókat, hogy nyomtatványaikat, kiadványaikat küldjék meg a Lutherkönyvtár és Múzeumnak. Az egyetemes közgyűlés a jelentést tudomásul veszi, a szervezés alatt álló könyvkiadóvállalatot a kebelébe tartozó testületek és hívek jóindutatába ajánlja, egyúttal felhívja a kerületeket, egyházmegyéket, gyülekezeteket, iskolákat és írókat kiadványaik és hivatalos nyomtatványaik beszolgáltatására. 101. (Sz.) Beterjesztetett a magyarhoni ág. hitv. evang. Misszióegyesület következő jelentése : A magyarhoni ág. h. evang. misszióegyesület, tekintettel' a nehéz gazdasági helyzetre, ezidén sem tarthatott szélesebb egyházi körök bevonásával nyilvános évi közgyűlést s ügyek az alapszabályok szellemében a missziótanács intézte. 1923. évi bevétele s kiadása egyenlően 75,570 K 56 f volt. A lipcsei luth, missziónak a lefolyt évben 27,459 K 71 f-t juttatott s ugyanezen misszió részére az alapszabályok értelmében 32,890 K 29 f-t fenntartott. A misszióalap 14,215 K-t, az alapítványi tőke pedig 9676 K 45 f-t mutat. A missziótanács Steltzer Endre elhúnyt volt világi elnök helyét a közgyűlés jóváhagyásának fenntartása mellett ideiglenesen dr. Schneller Aurél ügyvéd, a kőszegi egyházközség felügyelőjével töltötte be s a rendes tagsági díjat évi 5000 K-ban határozta meg. Végül, mivel azon akadályok, amelyek a lutheránus hitférítési munka elé a háború szerencsétlen kimenetele következtében tornyosultak, szűnőfélben vannak, elhatározta a missziótanács, hogy Isten segítségével hazai ág. h. ev. egyházunkban is újból megkezdi az intenzívebb missziói munkát. Tudomásul szolgál. 102. (Sz.) Beterjesztetett a Luther-Otthon kormányzóbizottságának következő jelentése : A Luther-Otthon főiskolai internátusnak az elmúlt 1923—24. évi életéről a következőkben van szerencsénk jelentésünket benyújtani. Intézetünknek is az év folyamán folyton fokozódó drágasággal kellett a küzdelmet felvenni. A mellékelt zárszámadásból, mely csupán 1923 december 31-ig terjedő időre szorítkozik, látható, hogy az intézet fenntartási költségei oly mérvben növekedtek, hogy szinte lehetetlennek látszott nagy deficit nélkül a jogos igényeket kielégíteni és az elkerülhetetlen kiadásokat fedezni. Hogy ez, amint a zárszámadásból kitetszik, mégis fennakadás nélkül sikerült, egyrészt az intézetünkbe felvételért folyamodók szülői áldozatkészségének, másrészt a számadásokban kitüntetett nagyobb segélyezéseknek köszönhető. Kormányzóbizottságunk f. évi október hó 9-én tártott ülésében utasította az igazgatót, hogy az 1924 január 1-től a tanév végéig terjedő időre is mutassa be számadásait és vizsgáltassa meg