Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1923. március 22

Egyházunk akkor, amikor valakit bizalmával kitüntet, e bizalmáért ellenszolgálatokat 4. vár a kitüntetettől és pedig- az eddiginél is fokozottabb mértékben. Nincs okunk kételkedni abban, hogy Méltóságod egyházszeretete és kötelességérzete ebben az irányban a legkifogástalanabbul meg fog nyilvánulni. Méltóságos Egyetemes Felügyelő Úr! Nem áll szándékomban, hogy ebből az alkalomból kiterjeszkedjem az egyetemes felügyelői állással egybekötött kötelességek bővebb taglalására, mert hiszen meg vagyok róla győződve, hogy Méltóságod teljesen tisztában van az állásával járó jogok és kötelességek mivoltával; arról a szellemről pedig, amellyel ezeket érvényre juttatni óhajtja, felvilágosítást és tájékozást fog nekünk nyújtani érdeklődéssel várt programmbeszéde. Mégis engedje meg Méltóságod, hogy egy fontos mozzanatot szóbahozhassak. Egyházunk immár több, mint négy éve egyrészt szubjektív, de talán még inkább objektív okokból az utóbbi éveknek válságos állami és nemzetközi alakulatai folytán nélkülözni volt kénytelen az egyház általános irányítására hivatott legfőbb vezető férfiút. Felesleges mondanom, hogy ez a tény egész egyházi életünkre nyomasztólag hatott és mindinkább közóhajjá érlelte azt a kívánságot, hogy egyházunk hajójának kormánya ismét erőteljes és céltudatos kezekbe kerüljön. Egyetemes egyházunk nemcsak reményű, hanem elvárja Méltóságodtól, hogy egyetemes felügyelői állásában ne szorítkozzék csupán az állással járó reprezentatív kötelességek teljesítésére, hanem legyen minden irányban erélyes, bátor és bölcs szellemi vezetőnk, aki nemcsak állásának tekintélyével, hanem kiváló egyéniségének súlyával is egyházunk tekintélyét úgy magában országunkban, mint a külföldön is emelje és megszilárdítsa. Egyúttal biztosítom Méltóságodat, hogy ebben az irányban kifejtendő tevékenységénél feltétlenül számíthat úgy az egyházkerületek, mint az egyházmegyék és egyházközségek odaadó és bizalomteljes támogatására. Ezeknek előrebocsátása után és közegyházunk érdekében kifejtendő széleskörű működésére az isteni gondviselés bő áldását kívánva, ezennel átnyújtom Méltóságodnak a hivatalos hatalmat jelképező egyetemes felügyelői hivatalos pecsétet és felkérem Méltóságodat,, hogy az elnöki széket elfoglalni méltóztassék. Ezen üdvözlő beszéd után báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő átvévén a felügyelői hivatalos pecsétet és elfoglalván elnöki székét, a következő székfoglalóheszédét mondotta : Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés ! Letettem az Úr házának oltára előtt az esküt, mely egyházunk legfelsőbb világi vezetőhelyére állít s így a mai naptól kezdve egyetemes egyházunk szolgálatára rendel és kötelez. És most, midőn első alkalommal szólok erről a helyről, méltóztassék megengedni, hogy mindenekelőtt az egyházközségek és tanintézetek velem szemben megnyilvánult felette megtisztelő bizalmáért hálás köszönetemnek adjak kifejezést. Elfogódottan állok itt a főtisztelendő egyetemes közgyűlés színe előtt, mert ha végigtekintek az imént lefolyt egyetemes felügyelői választásban résztvett egyházközségeink és tanintézeteink megfogyott sorozatán, akkor fájdalmas érzés fogja el lelkemet. E fájó érzést azon minden igaz magyar lelkében kiirthatatlanul élő remény, sőt mondhatnám, meggyőződés teszi csak némileg elviselhetővé, hogy mégsem lesz képes a történelem szomorú változása állandóan elválasztani azt, amit Isten akarata együvé rendelt, a természet is összetartozandónak teremtett és egy ezer éves mult közösen átélt öröme és elviselt bánata pedig oly szorosan egybekapcsolt. Ezen reményemből, illetve meggyőződésemből kifolyólag már most kijelentem, hogy csak addig tekinthetem magamat ezen állásban a közbizalom letéteményesének, amíg az elszakított részeken lévü