Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1923. március 22

Nagyrabecslilöm és értékelem az evangélikus szolidaritás jelentőségét és ezzel együtt a külföldi protestáns egyházakkal való kapcsolatot is. Sokra becsülöm azt az eredményes munkát, mely ezt a kapcsolatot megteremtette és azt megóvni, sőt mélyíteni igyekszik. Az evangelikus szolidaritást és a külföldi protestáns egyházakkal való ezen kapcsolatot a magam részéről nemcsak azzal kívánom szolgálni, hogy egyházunkat külföldi kapcsolatainkban szükség esetén személyesen is képviselni kötelességemnek ismerem, hanem egyszersmind azzal is, hogy egyházunk közvéleményében megerősíteni kívánom a külföldi kapcsolatok fontosságának tudatát. Az egyházi alkotmány, Főtiszt. Egyetemes Közgyűlés, másik irányú kötelességeimet a kormányzás fogalmában foglalja össze. Egyházkormányzati feladataimat az egyház lényege szerint állapítom meg; a kormányzásnál alkalmazandó irányelveimet pedig egyházi alkotmányunkban keresem és találom meg. Evang. egyházunk az Isten igéjén felépült és álló, hitvallási iratokkal, zsinati törvényekkel, valamint szabályrendeletekkel körülhatárolt isteni szervezet, mely emberekkel, emberek és emberi intézmények közt teljesíti isteni hivatását: tiszta emberi életre neveli és a lélek üdvösségére vezeti a Krisztusban hivők közösségét. Az egyház ilyetén megállapított lényege természetessé teszi ama felfogásomat, hogy az egyház kormányzása nem merülhet ki az egyház közigazgatási teendőinek ellátásában, hanem az igazi egyházkormányzás az egyetemes egyháznak előre megállapított irányelvek és munkaprogramm alapján való vezetését követeli meg. Erős elhatározással ígérem, hogy egyházunk ezen munkaprogram m ját kialakítani és amennyiben az az egyetemes egyház helyeslésével találkozik, azt lelkiismeretesen keresztülvinni igyekszem ; mindent elkövetvén, hogy egyet, egyházunk ne legyen csak egy máról holnapra élő emberi jogi szervezet, de legyen isteni hivatásának betöltésén öntudatosan munkálkodó isteni szervezet. A kormányzásnál érvényesítendő irányelveimre vonatkozólag csak egy rövid kijelentést óhajtok tenni. Nem saját személyem túlértékelését, de a bennem központosult bizalom megbecsülését jelenti, ha előterjesztendő munkaprogrammomho^ ragaszkodom és azt megvalósítani igyekszem. Meggyőződésemet nem erőszakkal, hanem meggyőzéssel kívánom érvényesíteni, egy pillanatra sem felejtkezvén meg arról, hogy egyéni meggyőződésemet — ha csak saját lelkiismeretemmel és egész valómmal ellenkezésbe nem jutok — alá kell rendelnem egyházunk közmeggyőződésének, mert én magam is engedelmességgel tartozom az egyetemes közgyűlés kialakult felfogásának és törvényesen meghozott határozatainak. Ugyanezen elvből kifolyólag, mint gyűléseink vezetője, még csak megkísérlem sem kívánom saját véleményemet és akaratomat erőszakkal keresztülvinni,