Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1920. december 9

3 érzetében — lehetetlennek tartottunk. Es most megcsonkítva, szétszakítva és mindenünk- 1. bői kifosztva minden segélyforrástól elvágva, a legmesszebbmenő tehetetlenségre kárhoztatva, kénytelenek vagyunk kötött kezekkel eltűrni azt az erőszakot, amelyet a nagyhatalmak és a bennünket halálos öleléssel körülvevő irigy és gonosz szomszédok ejtettek rajtunk. De, ha gyöngeségünk tudatában síró lélekkel és vérző szívvel el is szenvedtük a rajtunk esett nagy sérelmet, ha fel is adtuk még csak a kísérletét is annak, hogy a reánk erőszakolt békét dacosan, fegyveres erővel visszautasítsuk, még sincs az a hatalom a világon, amely elnémíthatná hangos tiltakozásunkat a velünk szemben elkövetett vérlázító igazságtalanság ellen, amely eltilthatna bennünket attól, hogy soha meg nem szűnő és el nem lankadó kitartással igyekezzünk ismét visszaszerezni azt, amit tőlünk elraboltak és amely kiirthatná lelkünkből azt a megingathatatlan, szilárd meggyőződést, hogy el fog, mert el kell következnie a feltámadás pillanatának, amikor ismét egyesülhetünk a tőlünk elszakított véreinkkel. És ezért — bármennyire lesújtva érezzük is magunkat a kérlelhetetlen sors csapásai alatt — ne csüggedjünk, ne panaszkodjunk, ne essünk kétségbe hazánk jövője felett, hanem felemelt fővel, tetterős elszántsággal, lángoló hazaszeretettel és Istenbe vetett bizalommal fogjunk a nagy munkához, hazánk rekonstrukciójához. Egyházunk hitvallásán kívül véssük lelkünkbe a nemzeti hitvallást is: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. Tisztelt Közgyűlés ! Hazánk megcsonkítása maga után vonta magyarhoni egyetemes egyházunk megcsonkítását is; a dunáninneni és a tiszai egyházkerületekből alig maradt néhány egyházközségünk, a bányai egyházkerület, úgy északon, mint délen meg lett nyirbálva és mintegy felerésze el lett szakítva, a dunántuli egyházkerület aránylag a legkevesebbet vesztett, de a Nyugatmagyarország területén fekvő virágzó egyházközségeket és ezek között a kultúrális szempontokból nagy fontossággal biró Sopront is elveszíti. Egyházunk tehát a trianoni békekötés folytán nemcsak a hazát, hanem a saját magát ért óriási veszteségeket is siratja. Önkénytelenül is felvetődik ennek folytán az a kérdés, vájjon a változott viszonyoknál fogva nem-e szükséges a zsinatnak mielőbbi egybehivása? Mert habár mindezideig azt az álláspontot foglaltuk el, hogy a tőlünk elszakadt területeken létező evangelikus hiveket és egyházközségeket az egyetemes egyház kötelékéhez tartozóknak tekintettük és abban a meggyőződésben voltunk, hogy az elszakadás csak ideiglenes természetű, mégis a kérdésnek és az elszakadt egyházközségeknek az egyetemes egyházzal szemben fennálló jogi viszonyának tisztába hozatala, valamint az előállott, ha mindjárt csak ideiglenesnek tartott új helyzet folytán szükségessé váló törvényes intézkedések megtétele a zsinat hatáskörébe tartozik. Minthogy pedig egyházunk érdekében fekszik, hogy ezek a kérdések mielőbb tisztába hozassanak, szerény véleményem szerint a tisztelt Közgyűlésnek egyik sürgős feladata lesz a zsinat egybehívás ügyében állást foglalni és ha osztja véleményemet, az egybehivás előkészítése iránt haladéktalanul intézkedni, miért is kérem, hogy az elnöki előterjesztés kapcsán ez ügyben határozni méltóztassék. Tisztelt Közgyűlés! Még egy dolgot óhajtok elnöki megnyitómban szóvá tenni. Köztudomású, hogy a forradalom kitörése, de még inkább a proletárdiktatúra uralomrajutása és hazánk megszállása után egyházunk is a legválságosabb helyzetbe jutott és az ország, valamint egyházunk rendezetlen volta miatt ma is válságos helyzetben van. Sajnosan kellett tapasztalnunk, hogy épen akkor, amikor egyetemes egyházunk a legfőbb mértékben arra volt utalva, hogy hajójának kormánya erős kezekben legyen, amikor odaadó és buzgó vezetőre lett volna szüksége, aki az egyetemes egyház jogait és érdekeit erélyesen megvédje, úgy kifelé, mint befelé és akinek irányító intézkedésétől várta volna a gyakran válságos helyzetből a szabadulást, a mindezekre hivatott egyetemes felügyelőnket nélkülöznünk kellett. Igaz, hogy egyetemes felügyelőnket, aki a románok által megszállott területen lakik, amely a békekötés által a románoknak oda lett itélve, talán ez a körülmény akadályozta a felügyelői teendők ellátásában és igaz az is, hogy ő részemre kiállított egy formaszerű meghatalmazást, hogy akadályoztatása esetében őt helyettesítsem. Szerény véleményem szerint azonban a megbizott felügyelőhelyettesnek csupán az a feladata van, hogy az akadályozott egyetemes felügyelő ügykörébe eső adminisztratív teendőket végezze, de nincsen joga oly önálló és kezdeményező intézkedéseket tenni, amelyekkel az egyetemes felügyelő esetleg egyet nem ért és amelyekért ez egyetemes felügyelő a felelősséget, amely egyébként őt terheli, el nem vállalja. Ennek folytán a helyettes felügyelő semmiképen sem pótolhatja a vezetésre hivatott egyetemes felügyelőt. Vájjon az a körülmény, hogy egyetemes felügyelőnk a románok által megszállott területen lakik, lehetetlenné tette-e reá nézve a velünk való közlekedést és az általunk hozzá intézett és közvetítők által hozzájuttatott kérdéseinkre való válaszolást, megítélni nem tudom. De azt tudom, hogy egyetemes egyházunk imminens érdeke követeli, miszerint a