Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1917. november 8

8 1. és államférfiak, de minden hű evangélikus lélek mindenkor élni, halni kész volt és kész les* a világ végezetéig! Ezeknek tudatában ez ünnepélyes órában magyarhoni, küzdelmes, de dicsőséges múltú evang. egyetemes egyházunk a legmélyebb gyermeki hálával borul le Istenünk trónja előtt* hogy e gazdag, boldogító szellemi és lelki áldások útját megnyitotta előttünk a reformáczió által, a mely megtisztította az isteni igazságot a reárakott emberi tehertől, visszaadta az emberiségnek az eredeti, igazi, krisztusi keresztvénséget. Szálljon hát mindnyájunk szívéből szent és igaz lelki áldozatul boldog hálafohász. Annak trónja felé, a ki erős várunk volt és lesz mindörökké. 3. De az élet folyik tovább és a küzdelmes és dicsőséges múltról, a hálaadó, ünnepi érzésű jelenről tekintetünk kérdőn, érdeklődőn és aggódóan fordul a jövendő felé . . . Mi lesz velünk, mi lesz evangéliomi egyházunkkal, mi lesz a reformáczió művével ? Megállunk, vagy haladunk; néma ajakkal, csüggeteg szóval, reménytelenül nézzük a Krisztus igazainak vergődését a világkataklizmában ; avagy fejlesztjük tovább a reformáczió munkáját, ráteszszük a kezünket az eke szarvára és szántunk és vetünk és dolgozunk vidám lélekkel Isten országa mezőin és virányain, mindig csak előbbre, mindig csak az örökkévaló czélokra tekintve? S általában, lehet-e megállás a reformáczióban, a mely a fejlődés elvét vitte bele a keresztyén hit- és életfölfogásba ; és ha megállás nincs, akkor mi az elv, mi a törvény a továbbfejlődésben ? Mindezekre a kérdésekre megadja a választ Isten Lelke a filadelfiai gyülekezetnek és ezzel nekünk is: Tartsd meg azt, a mi nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koronádat. Vagyis a mi létünk forrása, igazolása és egyúttal büszkeségünk, annál maradjunk meg szigorúan és következetesen a fölismert isteni igazságok alapján ; akár az egyházi életben, akár hitünk tartalmának kifejtésében, akár a szeretet munkájának gyakorlásában végezünk reformácziót, vagyis kívánunk a továbbfejlesztés szolgálatába állani, legyen mindig és mindenben az alap, az elv, a törvény, a czél és a korlát: Istennek örök igazsága. Mert a ki a Krisztus egyházában az isteni tekintély elvét elveti, a ki a Krisztus evangéliomának a maga hitében és életében nem adja meg a föltétlen, a döntő tekintély súlyát, az ne nevezze magát a Krisztus követőjének, az evangélikus egyház tagjának. A reformáczió a Krisztus e'vangéliomában megkötött szellemi élet folytonos továbbépülése, folytonos gazdagodása, folytonos igyekvése Isten mennél tökéletesebb ismeretére és ezen az alapon hitvilágunk kincseinek folytonos gazdagítására. S azért irányelve volt és marad mindörökké : az egyházban, az iskolában, az állami, a társadalmi életben, a hirdetett tanban, a kegyelem és a vigasztalás igéiben mindenkor az isteni igazságnak szerezni megdicsőülést a gyarló és változó emberi fölfogások fölött. A reformáczió megadja a tudománynak, legyen az akár természettudomány, akár szocziális, vagy bármely más, újabb elnevezésű tudomány, a neki kijáró tiszteletet, mert az evangéliom alapján a charismák különféleségének elvét vallja s éppen azért fölfogásában tért enged a legnemesebb szabadelvűségnek, türelemnek, józan, igazságos méltánylásnak ; a reformáczió nem fél sem a tudományok fejlődésétől, sem a társadalmak alakulásától, mert mindezeket az örök isteni igazságnak az evangéliomban foglalt világosságánál vizsgálat, elfogulatlan, józan, igazságos vizsgálat alá veszi és a mi bennök igaz, nemes, szép, az emberiségre nézve boldogító és így az örök isteni igazságnak megfelelő, a maga részéről nemcsak készséggel elfogadja, de valósággal áldja, megszenteli. Nincs tehát magasztosabb rendszer a miénknél, a mely a földi lét korlátai és tökéletlenségei között mindig és mindenben az örök isteni igazságnak igyekszik dicsőséget szerezni. És mi büszke öntudattal mutathatunk a múltra, a mely e részben mindenben minket igazol, akár a tudományok fejlődését, akár a nemzeti művelődés gyarapítását, akár a reformáczió híveinek otthont nyújtó államok és nemzetek igaz javának szolgálatát, akár csak azt az egyetlen, de e részben nagyon is figyelemreméltó tünetet tekintsük, hogy a reformáczió letagadhatatlan, átalakító hatással volt az ő ellenfeleire is; a mai katholiczizmus rendszerében, szertartásaiban talán még ugyanaz, de társadalmi és oktató tevékenységében sokkal fejlettebb, mint a reformáczió korabeli. Büszke öntudattal mutathatunk a jelenre, a midőn a reformáczió elvei körül majdnem ugyanannyi népmilliót látunk csoportosulni, mint a másik oldalon ; a midőn világszerte elismert tény, hogy a reformáczió elveit követő népek és nemzetek nagyobb mértékben részesülnek a közművelődés és közboldogság áldásaiban, mint mások s a midőn azt a heroikus világküzdelmet a lehető legnagyobb hősiességgel, önfeláldozó odaadással, sikerekben a leggazdagabban a mi csoportunk élén éppen az a nemzet vívja meg, a mely egy Luther Mártonnal s az ő lánglelkű tevékenysége révén a reformáczió áldásaival ajándékozta meg az emberiséget. Azért tehát, reformáczió egyházai s ezek sorában te, magyarhoni evang. egyetemes egyházunk, haladjatok csak bátran és boldogan tovább, magasztos rendeltetésiek útján, zászlótokon az isteni igazságok megdicsőítésére hívó jeligével. Nincs küldetés dicsőbb, magasztosabb, istenibb a földi intézmények sorában a tieteknél. De — e magasztos pilla-