Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1917. november 8
40 « ' (R.) Ugyancsak a késmárki líczeum pártfogósága a kerület utján azt kéri az egyetemes gyűléstől, hogy középiskoláink* államsegélyének fokozatos emelésére hívja föl a kormányt. A közgyűlés a sürgetést nem tartván időszerűnek, azt mellőzi. 70. (K.) A tiszai kerület jelenti, hogy a tanító- és tanítónőképző intézetekre mult évben alkotott rendtartást, pénzügyi okokból, a háború után következő első iskolai évben lépteti életbe. A közgyűlés a bejelentést tudomásul veszi. 71. (R.) A nyíregyházi egyházközség újonnan létesített leányközépiskolája szervezeti és kormányzati szabályrendeletének, valamint a dunántúli kerület Kőszegen felállított leányközépiskolája szervezeti és rendtartási szabályzatának tervezetét terjeszti föl jóváhagyás végett. Az egyetemes közgyűlés örömét fejezi ki a fölött, hogy a reformáczió négyszázados évfordulóját ilyen nagyjelentőségű tanügyi alkotásokkal ünnepelheti s a két leányközépiskola megnyitását jóleső érzéssel veszi tudomásul. A nyíregyházi és kőszegi szabályzattervezeteket ideiglenesen jóváhagyja addig, a míg az egyetemes közgyűlésnek módjában lesz a fiú-középiskolák mintájának megfelelő szervezeti és rendtartási szabályzatot alkotni. E czélból utasítja a tanügyi bizottságot, hogy a leányközépiskolák szervezeti és rendtartási szabályzatait készíttesse el, tárgyalja le és kellő időben küldje-el a kerületeknek, hogy azok jövő évi közgyűléseiken letárgyalhassák és esetleges módosító indítványaikat a jövő évi egyetemes közgyűlés elé terjeszthessék. / 7*-. (R.) A dunántúli kerület, a leányiskolák típusaiban beállott változás következtében, a 7 osztályú felső leányiskola, a leánygimnázium és a női kereskedelmi iskola számára a vallástani tananyag sürgős megállapítását kéri. A közgyűlés az ügyet javaslattétel végett a tanügyi bizottsághoz teszi át s kimondja, hogy míg a munkálatok véglegesen elkészülnek, a leányközépiskolák & fiúiskolákra érvényes vallástani tananyaghoz alkalmazkodjanak. 73. (R.) A dunántúli kerület a középiskolák és tanítóképzők statisztikai táblázatának revízióját kéri : Az -egyetemes gyűlés az ügyet, a tanügyi bizottság útján a kerületközi statisztikai kisbizottságnak adja ki azzal, hogy tegye meggondolás tárgyává, nem lehetne-e, kellő pótlásokkal, az állami középiskolai statisztikát elfogadni? 74. (R.) A dunántúli kerület az iránt keresi meg az egyetemes gyűlést, hasson oda a magas kormánynál, hogy nemcsak a segédszolgálatra alkalmazott, hanem minden hadbavonult, 40 éven felül levő tanító kivétel nélkül szabadságoltassék. Ámbár a fölterjesztést kétségkívül nyomós közérdek sugallta,' azt az egyetemes gyűlés mégis mellőzni kénytelen. » 75. (R.) A felső soproni egyházmegye a dunántúli kerület útján azt a javaslatot teszi, hogy az'elemi iskolai tanítók szolgálati viszonyait szabályozó szabályrendeletnek 2. §-a azzal toldassék meg, hogy az egyházunknál alkalmazott tanítónő nemprotestáns férfival házasságra nem léphet. Az egyetémes közgyűlés a javaslatot elfogadja. 76. (R.) A dunántúli kerület, mivel a hadiárvák összeírására szolgáló űrlapokon nincs föltüntetve a gyermek felekezeti hovatartozása, a veszprémi egyházmegye indítványa alapján megkereste az országos hadigondozó szervezet vezetőségét, hogy a gondozásra szoruló gyermekek neveltetésénél a vallásoktatást tegye az illető egyháznak elmulaszthatatlan kötelességévé. Az egyetemes gyűlés a bejelentést tudomásul véve, e tárgyban a maga részéről is meg fogja keresni átiratban az országos hadigondozó hivatalt, elnöksége útján. 77. (R.) A tiszai kerület indítványozza, hogy készíttesse el az egyházegyetem a saját felekezeti tanítóképző intézetekre és az állami tanítóképző intézetekre vonatkozóan a káritorképzés tantervét és részletes tanmenetét s az utóbbit elfogadás és életbeléptetés végett terjeszsze föl a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. A közgyűlés az indítványt elvben elfogadja s az iratokat további eljárás végett a tanügyi bizottságnak kiadja.