Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1913. október 15

15 veszíteniök : a tanügyi bizottság arra kéri a közgyűlést, hatalmazza föl a bizottságot arra, 55—60. hogy tavaszi ülésén az addig benyújtott, megbírált és engedélyezhetőnek talált köny­veket a maga részéről engedélyezhesse s erről az egyetemes közgyűlésnek utólag tehes­sen jelentést. Az egyetemes közgyűlés kimondta, hogy a bizottság a tankönyvekre nézve előleges engedélyt adhat, köteles azonban jelentéstétel mellett az egyetemes gyűlés jóváhagyását utólag kérelmezni. 56. (R.) A mult évi jegyzőkönyv 68. pontjában nyert fölhatalmazás alapján a tanügyi bizottság tárgyalást indított a Luther-társasággal népiskolai tankönyvek kiadása iránt, melynek eredményeképen bemutatja és elfogadásra ajánlja a megállapodásokat magá­ban foglaló szerződéstervezetet s a mennyiben az elfogadtatnék, kéri, hogy azzal az árvái egyházmegyének, a tiszai egyházkerület útján, jó tankönyvek készíttetését sürgető fölter­jesztése elintézettnek tekintessék. Az egyetemes gyűlés a beterjesztett szerződést, némi stiláris módosítás után, a maga részéről elfogadta s ezzel a jelzett árvái fölterjesztést is elinté­zettnek tekinti. 57. (R.) A tankönyvek ügyével kapcsolatban jelenti a tanügyi bizottság, hogy a kétévi határidő, a melyen belül a régebben megjelent és engedélyezés nélkül használt könyveket felére mérsékelt bírálati díj mellett lehetett engedélyezés végett benyújtani, lejárt s meghosszabbítását a bizottság nem javasolja. A bizottság javaslatát az egyetemes közgyűlés elfogadta és határo­zattá emelte. 58. (R.) A mult évi jegyzőkönyv 63. pontjához jelenti a tanügyi bizottság, hogy az egyetemes jelleggel létesítendő tanítónőképző intézetre vonatkozóan a dunántúli egyház­kerület határozata is beérkezett, miszerint arra az esetre, ha az intézet a dunántúli egy­házkerületben létesíttetnék, a kerület az aránylagos évi hozzájáruláson kívül ingyen telket is ajánl az intézetnek. A bizottság, áthatva a szándékolt intézetnek egyházi, közmívelődési és társadalmi nagy jelentőségétől, abban a reményben, hogy a többi három kerület és maga az egyházegyetem sem zárkóznék el az erejéhez mért hozzájárulástól, szűkebbkörű bizott­ságot küldött ki azzal az utasítással, hogy a kérdést minden vonatkozásában tanulmá­nyozza minden részletre kiterjedő javaslatot, illetve tervezetet és költségelőirányzatot készítsen s az albizottság megállapodásait mint javaslatot a jövő évi egyetemes gyűlés elé fogja a tanügyi bizottság terjeszteni. Tudomásul szolgál. 59. (R.) A beszterczebányai gimnázium fenntartó hatósága, a bányai egyház­kerület útján, aziránt kérelmez, hogy mivel a gimnáziumi vizsgálatok tartásának az a módja, melyet a tavalyi egyetemes gyűlés tett kötelezővé (73. p.), náluk nem vált be, engedtessék meg nekik, hogy a régi módi czenzurákhoz térhessenek vissza. A kérés teljesítését már az egyházkerület sem találta teljesíthetőnek, főképen azért, mert az új vizsgálati rend csak egy év óta van érvényben s ilyen rövid idő alatt kipróbálható sem volt ; az egyetemes tanügyi bizottság sem ajánlhatja a kért engedély megadását s legalább három évet tart szükségesnek tapasztalatok szerzésére, melyeknek alapján a kérdésben állást foglalhasson, miért is javasolja, hogy a beszterczebányai gim­názium kérésétől a közgyűlés tekintsen el s az egyházkerületek útján hívja föl a gimná­ziumok igazgatóit, hogy három éven át a statisztikai kimutatásokkal együtt mindig küld­jenek jelentést az egyetemes tanügyi bizottságnak arról, miképen vált be a vizsgálatok tartásának új módja. A javaslatot az egyetemes közgyűlés elfogadta, a beszterczebányai gim­názium kérvénye fölött napirendre tért s fölhívja az egyházkerületek útján a gimnáziumok igazgatóit, hogy három éven át küldjék be kimerítő jelentéseiket arról, miképen vált be az ez évben életbe lépett új vizsgálati rend. 60. (R.) A mult évi jegyzőkönyv 74. pontjához jelenti a tanügyi bizottság, hogy az elnökség a püspökök megkérdezése után és javaslataik alapján, az idén csupán a dunán­túli és a bányai egyházkerület néhány iskolájába küldött ki iskolalátogatót. A két kiküldött közül is, rajtok kívül eső akadályok miatt, csak a bányai kerületbe küldött Blatniczky Pál járhatott el megbízatásában, ő sem a kijelölt iskolák valamennyiében. Meglátogatta a nagy­laki, csanádalberti, nagybánhegyesi egyházak iskoláit s az illetékes püspök külön fölhívására a lieblingi iskolákat és közvetlen értesülést szerzett a lieblingi ev. tanítók kényszernyug­díjaztatásának sérelmes ügyében. A bizottság kéri, hogy a nagylaki, csanádalberti, nagy­bánhegyesi iskolákra vonatkozó írásbeli jelentések adassanak ki a bányakerületi püspöknek, az ott szükségesnek jelzett intézkedések megtétele végett, a lieblingi kényszernyugdíjaztatás ügyében pedig külön határozati javaslatot terjesztett be: Az egyetemes közgyűlés a nagylaki, csanádalberti, nagybánhegyesi isko­lákra vonatkozó jelentéseknek a bányakerületi püspök részére való kiadását elren­4*

Next

/
Thumbnails
Contents