Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1909. november 17
7 Méltóságos Uram! Könyvet kellene írnom, ha a genfi ünnepélyek lefolyásáról 9. csak megközelítőleg is hű képet akarnék adni. Ez azonban lehetetlen lévén, engedje meg, hogy ezúttal lehető rövidséggel csak némi vázlatot adjak az ott történtekről — és az én eljárásomról. Első kötelességem volt magamat az illető Elnök uraknál bemutatnom. Július 2-án reggel a „reformáczió termében" kezdődtek az ünnepélyek óriási közönség jelenlétében. Az elnöki szobában felkeresvén Guillot Sándor elnök urat, átadtam neki azt a díszes üdvözlő iratot, melyet Méltóságod gondoskodása folytán evang. egyházegyetemünk nevében kiállítva kellett átvinnem. Nevezett Elnök úr kegyesen fogadta az emlékiratot és a genfi ref. egyház nevében megköszönte egyetemes ev. egyházunk hitrokoni szeretetét és az ünnepélyen való részvétét. Szíves üdvözletét ezennel átadom. Az ünnepélyes ülésen a hazai református testvérek között kijelölt helyet foglalván el, gr. Degenfeld József, a tiszántúli ref. egyházkerületnek főgondnoka és a magyar küldöttségek díszszónoka, beszédében kölön is kiemelte egyetemes evang. egyházunknak általam való képviseltetését. A világ minden részéből összesereglett képviselők által elmondott beszédekről általában csak annyit mondhatok, hogy azok nemcsak változatosak és érdekesek, hanem valóban magas színvonalon állók, valóban tanulságosak és lélekemelők voltak. Különösen megragadó azon mély hódolat, mely a nagy reformátor szelleme iránt nyilvánult, a ki Istenen kívül más urat nem ismert, és a ki híres egyház alkotmányával és szigorú egyházi fegyelmével áthatotta az egész reformácziót. Az összes ünnepségek tartama alatt, — úgy az első ünnepi istentiszteletnél, mely a Szent Péter nagy katedrálisában tartatott meg, valamint a reformátorok szobra alapkő-letételénél, a hol a svájczi köztársaság kormánya teljes díszben résztvett; — úgy a reformáczió korabeli történelmi zeneművészeti előadásokon, mint az egyetemi aulában rendezett tudományos előadásokon ; — úgy a genfi tavon, a chilloni foglyok börtönéhez tett kiránduláson, mint az egyes előkelő családok által részünkre rendezett lakomáknál .... éreztük a hitrokoni szeretet melegét. Ereztük abban az előzékenységben is, melynél fogva a magyar reformátusoknak megengedtetett, hogy az ünnepségek közé eső vasárnapon (július 4-én) Kálvin templomában saját nyelvükön tartsanak isteni tiszteletet. És feljegyzésre méltó dolog, hogy a genfi előkelő közönség úgy itt, mint a hazai prot. viszonyok megismertetése czéljából tartott franczia nyelvű előadáson is tömegesen résztvett. Gyönyörködött úgy a magyar gályarabok énekében, mint Lampért Gézának szép alkalmi költeményében, melynek tartalma franczia nyelven is elmondatott. Nem lehet czélom az ünnepélyek egyes részeinek leírása, — s éppen ezért nem kívánom Méltóságodnak becses figyelmét egyes családi estélyek és társulati missziói tevékenységének leírásával terhelni. Nem fektetek súlyt arra, hogy Genfben a magyarok fogadtatására külön bizottság ment ki a vasúthoz Klaparéd Sándor előkelő férfiú vezetése alatt, a kinek neje Papp Ilona, magyar nő létére sokat tett a vendégek ellátása körül. Az is csak külön epizódnak^ tekinthető, hogy az egyetemi * tanárok mostani tanítványaikkal és régi diákjaikkal külön ünnepet rendeztek magoknak; és hogy az összes genfi iskolás gyermekek szüleikkel együtt, három "napon át a szabad ég alatt mulattak; kiki saját tetszése szerint. A magyar protestáns küldöttek, kikhez a kirándulások alkalmával a magyar akadémia nevében Kövesligethy Radó ; a kolozsvári egyetem nevében Szádeczky Gyula ; az összes akadémiák nevében pedig Erdős József debreczeni és Obetko eperjesi tanár urak is csatlakoztak, örömmel tapasztalták, hogy ünnepélyes felvonulásokkor és hajós kirándulásoknál a magyar nemzeti zászló mindenütt ott lógott. Lehetetlen volt elmulasztanunk azt az alkalmat, melyet a magyar egyetemi tanulók nyújtottak az által, hogy hazáfias kegyeletöknek hódolva, ünnepélyesen leplezték le jelenlétünkben azt az emléktáblát, mely most Klapka György tábornok genfi lakásának falát díszíti. Nem fogja Méltóságod üres dicsekvésnek venni, ha jelentésem keretében kiemelem azt is, hogy a genfi egyetem tanácsa, ezen tudományos intézet 350 éves jubileuma alkalmából nyolcz magyar férfiút, névszerint Antal Gábor, Baksay Sándor, Erőss Lajos, Kenessey Béla és Kún Bertalan ref. püspök urakat; Balogh Ferencz és Pruzsinszky theol. tanárokat, végül az én csekélységemet is „ honoris causa 1' theol. doktori diplomával tüntetett ki. Bármily hálásan fogadjuk is e kitüntetést, mégsem ezt tartjuk a genfi ünnepélyek kiemelkedő ^pontjának. A végbement Kálvin-ünnep becse és nagy jelentősége, felfogásom szerint abban áll, hogy mi az ott végbement világtörténelmi jelentőségű események szemléleténél lelkünkben felemelkedhettünk a reformátori nagy idők nagy embereihez, a kiknek személye és művei iránti őszinte hódolatban jól esett együtt látnunk kicsiben az egész protestáns világot. Együtt láttuk az összes, létező protestáns felekezeteknek képviselőit, a kik — a nélkül, hogy saját, történelmileg kialakult egyéniségeikről lemondtak volna, — megtalálták azt a főeszmét, melyben valamennyien egygyé váltak. A genfi ünnepélyek jelentőségét nagyban emelte az a meggyőződés, hogy a reformáczió nagy művében az emberiség boldogulásának és békés fejlődésének alapelvei foglaltatnak. Magok a reformátorok hirdették, hogy a mi Istenünk nem az egyformaságnak, 15*
