Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1907. október 23
8 11—16. Miután ennek felállítása azonban a bizonytalan jövő kérdése és a végrendelkező szándéka nem lehetett, az általa nagylelkűen ajándékozott vagyont évekig ezéltalanul hevertetni, az egyetem addig is, a míg a végrendelkező által szándékolt czél elérhető lesz, a néh. Eőry Sándor által hagyott vagyont „Eőry Sándor-alap" elnevezés alatt külön fogja kezelni; fenntartja magának azonban a jogot, az adományozott összeg tőkéjének érintetlenül hagyásával a kamatokat egy a végrendelkező szándékának megfelelő hasonló czélra fordíthatni, a mire különben az egyházi alkotmány 227. §-a értelmében még akkor is jogosítva lenne, ha az adomány alapítványnak volna tekintendő. Budapesten, 1907 okt. 19-én. Sztehló Kornél, egy. e. ügyész. Az egyetemes közgyűlés az egyetemes ügyész véleményét egész terjedelmében magáévá teszi és határozat erejére emeli. 11. (Zs.) Az előző ponttal kapcsolatban felvétetett a téthi ág. hitv. evang. egyházközség elnökségének kérvénye az iránt, hogy a téthi evang. lelkészi és tanítói hivatalok számára néh. Eőry Sándor által hagyományozott 3000 koronás alapítvány az általános örökös, vagyis az egyházegyetem által fizettessék ki. Az egyetemes közgyűlés a jogügyi bizottság javaslatához képest a téthi egyházközség kérelmét méltányossági szempontból teljesíti és ehhez képest a néhai Eőry Sándor által első végrendeletében a lelkészi hivatal részére 2000 koronával, és a tanítói hivatal részére 1000 koronával hagyományozott alapítványokra 3000 kor. a néh. Eőry Sándor-alap kamataiból a téthi ág. hitv. evang. egyházközség részére kiutalványoz azzal a kötelezettséggel, hogy az alapítólevelet kiállítsa és az alapítványt biztosítsa, egyúttal felkéri a dunántúli egyházkerület püspökét, hogy az alapítvány szabályszerű megalakításáról és biztosításáról gondoskodjék. 12. (Zs.) Az előző ponttal kapcsolatban felvétetett Horváth Sámuel főesperesnek a jogügyi bizottság által pártolólag előterjesztett indítványa, hogy néh. Eőry Sándor sírhelye az általa tett hagyomány kamataiból vasrácscsal keríttessék be. Az egyetemes közgyűlés az indítványt elfogadja, a vasrács felállításával Horváth Sámuel téthi lelkészt megbízza és utasítja az egyetemes pénztárost, hogy a Horváth Sámuel által bemutatandó és az egyetemes felügyelő által jóváhagyandó költségvetés alapján, a felmerülő költségeket fizesse ki. A sír gondozása a mindenkori téthi lelkész kötelességévé tétetik. 13. (H.) A mult évi jegyzőkönyv 11-ik pontjánál felvétetett a tiszai egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyvének 58-ik pontja, mely szerint a közgyűlés tudomásul veszi, hogy a tábori lelkészi szolgálat tárgyában az előző évi kerületi közgyűlés 63. sz. alatti határozatában foglalt javaslatok tekintetében a közös protestáns bizottság már érdemlegesen intézkedett. Tudomásul szolgál. 14. (Zs.) A mult évi jegyzőkönyv 13-ik pontjánál tárgyaltattak a bányai és dunántúli egyházkerületek felterjesztései, a melyekben a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és a községi és a hitfelekezeti néptanítók járandóságairól szóló 1907 : XXVII. t.-czikknek több rendbeli intézkedéseit részben az autonómiánkba, részben az 1848: XX. t.-cz. 2-ik §-ába ütközőknek tartják és az egyetemes közgyűléstől kérik, hogy a törvény revízióját sürgesse és az ügyet a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekre nézve kiküldött bizottsághoz tegye át. Az egyetemes közgyűlés tekintettel arra, hogy a szóban forgó népiskolai törvény 35. §-a a szerzetes rendek javára oly kedvezményeket nyújt, a melyek az 1848: XX. t.-cz.-ben lefektetett egyenlőség és viszonosság elvével ellentétben állanak, a törvény némely rendelkezései pedig autonómiánkba ütköznek, elhatározza, hogy a sérelem orvoslása iránt kérvénynyel járul a képviselőházhoz és hasontartalmú felterjesztést intéz a kormányhoz. E részben általánosságban elfogadja az egyetemes ügyész által előterjesztett és felolvasott kérvényt, melynek végleges szövegezésével az előadón kívül az elnökség és a jegyzői kar bizatik meg. Egyúttal elhatározza a közgyűlés, hogy a kérvény közöltessék a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekre nézve kiküldött bizottsággal, és hogy az kellő számú példányban kinyomatván, a képviselőház összes tagjainak megküldessék. 15. (Zs.) Az előző ponttal kapcsolatban tárgyaltatván a bányai és dunántúli egyházkerületek felterjesztései is, a melyekben az 1848: XX. t.-czikk 2-ik §-ába ütközőnek tekintik azt, hogy a magyar képviselőház a róm. kath. egyház ez idei úrnapi körmenetén magát hivatalosan képviseltette és kérik, hogy ez ügy tétessék át a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekre nézve kiküldött bizottsághoz, az egyetemes közgyűlés ez ügyet átteszi a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyekre nézve kiküldött bizottsághoz. 16. (Zs.) Ugyanazon pontnál olvastatott a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter úr következő leirata: 110229. szám. Az 1848. évi XX. t.-cz. 3. §-a alapján az egyházak alapítványszerű segélyezésére vonatkozó törvényjavaslatot szándékozván a magyar országgyűlés képviselőháza elé terjeszteni,