Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1907. október 23
6 6. 8870 szám. Méltóságos Báró, Felügyelő Úr! A felekezeti, törvényhatósági és községi középiskolák rendes igazgatóinak, rendes tanárainak s rendes tornatanítóinak engedélyezendő rendkívüli segélyre, illetőleg személyi pótlékra vonatkozó és mult 1906. évi november hó 7-én 95333. sz. a. kiadott Szabályzat értelmében benyújtott és 1906. évi deczember hó 31-ig, mint benyújtási határnapig beérkezett folyamodványok és mellékleteik elbíráltatván : a fentebb megnevezett középisolák tanszemélyzetére nézve a személyi pótlékot egyénenként megállapíttattam és azt az 1906. év második felére, valamint az 1907. év első felére az ide csatolt Kimutatásokban látható összegekben engedélyezem. Örvendek, hogy az összes fizetési fokozatoknak egyszerre való betöltése lehetséges volt és így az érdekelt tanárság közös óhaját teljesíthettem: figyelembe vehettem anyagi érdekének minél nagyobb mérvű kielégítését abban is, hogy az egységes létszámok (tanári státusok) megalkotásánál visszatértem az első szövegezésű úgynevezett „ideiglenes" Szabályzat 5. §-ában jelzett szándékomhoz és a személyi pótlék megállapítása szempontjából külön egy státusnak tekintettem az összes református középiskolák tanszemélyzetét, külön egy státusnak az összes ág. h. ev. középiskolák tanszemélyzetét, külön egy státusnak az összes községi középiskolák tanszemélyzetét. Ugyanezen elv alapján foglaltam együvé a róm. kath. főpapok és hitközségek által fentartott összes középiskolák tan személyzetét is, a mennyiben azoknak tanárai nem tartoznak valamely szerzetesrend kötelékébe és ez oknál fogva a végleges Szabályzat 19. §-ának hatálya alá esnek. A tanári státusoknak a most jelzett módon való megalkotásánál nemcsak az eredeti szándékom helyesebb voltának felismerése vezérelt, a melyről különben a szabályzat kibocsátásakor csak azért tértem át az egyes tanintézetek szerint alakuló státusokra, mert az ideiglenes Szabályzat-tervezetre beérkezett nyilatkozatok legnagyobb része ezt óhajtotta volt, hanem azért is, mert az érdekelt tanárság zöme utóbb kívánságát módosította és a református, valamint az ág. h. ev. intézetek tanárai legfőbb egyházi hatóságuk vezető férfiai útján a státusoknak a fent jelzett és életbe is lépett módon való megalkotását kérelmezték. Hajlottam a nem állandó igazgatók kérelmére is és részükre a megválasztásuk tartamára, illetőleg igazgatói működésük idejére megnyitom a VII. fizetési osztály fokozatait, olyképen azonban, hogy az egy-egy státus keretébe tartozó nem állandó igazgatók közül az igazgatói működésük alapján idősebb fele részének a törzsfizetés, az igazgatói pótlék és a tanári fizetés kiegészítő összegezése által elért összjavadalmát az első alkalommal a VII. fizetési osztály 3-ik fokozatának megfelelő összegre, vagyis 4800 koronára kiegészítem. A VII. fizetési osztály felsőbb fokozataira való kiegészítés csak az alsó fokon igazgatói minőségben eltöltött 5, illetőleg 10 év letelte után remélhető. Hangsúlyozom azonban, hogy a nem állandó igazgatóknak engedélyezett és a jövőben engedélyezendő VII-ik osztályú fizetési kiegészítései csak a tényleges igazgatói működés tartamára és idejére szólnak, fizetés természetével nem bírnak, a nyugdíjba át nem vihetők és be fognak szüntettetni, mihelyt az illető igazgató-tanárnak igazgatói működése lejár. Ezekről becses tudomás és az érdekeltekkel való szíves közlés végett van szerencsém azzal értesíteni, hogy jelen sz. és kelt a. egyidejűleg utasítottam a budapesti IX. ker. állampénztárt, miszerint Méltóságodnak bélyegtelen nyugtatványára utólagos elszámolás kötelezettsége mellett 108812 kor. 60 f. (egyszáznyolczezernyolczszáztizenkettő korona 60 fillért) fizessen ki a végből, hogy ezen összegből a nem állami középiskolák tanszemélyzete Vészére a csatolt kétrendbeli kimutatásban 1906. év második és 1907. év első felére megállapított fizetési kiegészítések kiszolgáltathatók legyenek. Felkérem most már Méltóságodat arra, hogy úgy a kiutalványozott összeget, valamint a csatolt kimutatásokat egyházkerületek szerint felosztva, az illetékes püspök szíves közbenjöttével rendeltetési helyükre eljuttatni szíveskedjék és az illetékes püspök urat nevemben felkérni méltóztassék arra, miszerint az 1906. évi november 7-én 95333. sz. a. kelt Szabályzat 4. §-a értelmében eljárni, tanszemélyzetük azon tagjainak, a kik személyi pótlékban részesültek, ezt szabályszerűen bélyegeit nyugtatványaik ellenében kiszolgáltatni és a kellően okmányolt számadásokat a Szabályzatban meghatározott időn belül ide bemutatni méltóztassék. A személyi pótlékra jogosultaknak ezen első alkalommal az 1906. év második felére, valamint az 1907 s év január és február havára eső részletek azonnal, ezután pedig minden hó elsején előleges havi részletekben kiszolgáltatandó. A Szabályzat 11. §-ában megengedett felfolyamodások és tévedésekre vonatkozó helyreigazítások bejelentésére határidőül f. 1907 év május 20 át tűzöm ki, megjegyzem azonban, hogy a mennyiben akár máshonnan eredő felszólamlás útján, akár pedig hivatalból kiderülne, hogy a most kibocsátott kimutatás téves adatból indult ki s ennélfogva a fizetési pótlék, vagy az erre jogosultnak helye módosítandó : ezen kiigazítás az illető érdekelt fél hozzájárulása vagy kezdeményezése nélkül is hivatalból fog eszközöltetni. Fogadja Méltóságod őszinte tiszteletem nyilvánítását. Budapest, 1907 február 28-án. Apponyi,