Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1906. november 7

49 111. (Gy.) Tárgyaltatott a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 86599/1906. 111-115. számú következő átirata. A véderőről szóló 1889. évi VI. t.-cz. 31. §-ában a törvényesen bevett és elismert egyházak és vallásfelekezetek papjelöltjei és papnövendékei javára foglalt kedvezményt az eddigi gyakorlatban a honvédelmi minisztérium megadta nemcsak az idehaza, hanem a külföldön idegen állampolgárok között működő lelkészeknek is. Arra való tekintettel azonban, hogy a törvényben biztosított kedvezményt élvező véd­kötelestől az állam annyit elvárhat, hogy legalább a szolgálati kötelezettség ideje alatt akár a magyar állam területén, akár azon kívül olyan közczélokat és ügyeket szolgáljon, melyek a magyar állampolgárok erkölcsi és anyagi érdekeit előmozdítják, a honvédelmi kormány azt tervezi, hogy az új védtörvényben és az ennek alapján szerkesztendő végrehajtási utasításban oly rendelkezés vétessék fel, a mely a külföldön tartózkodó lelkészek részére csak abban az esetben biztosítja a kedvezményt, ha azok magyar állampolgárok, illetőleg Magyarországból elszakadt hívek lelki ügyeit látják el. A külföldön működő tanítóknak a védtörvény 32. §-ában nyújtott kedvezményt a honvédelmi minisztérium már eddigelé is csak akkor szokta megadni, ha azok a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok gyermekeit tanítják. Midőn a honvédelmi kormánynak fentiek szerint tervezett törvényes rendelkezéseit a közgyűléssel bizalmasan közölni szerencsém van, felkérem az egyetemes közgyűlést, hogy azokra vonatkozólag az ág. hitv. evang. papjelölteket és papnövendékeket érdeklőleg vélemé­nyét, illetőleg észrevételeit velem mielőbb közölni méltóztassék. Budapest, 1906 október hó 10-én. Apponyi. Az egyetemes közgyűlés osztja a honvédelmi kormánynak a külföldön tar­tózkodó lelkészekkel szemben elfoglalt álláspontját és elhatározza, hogy ily értelem­ben a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz felterjesztést intéz. 112. (H.) Tárgyaltatván az evangyéliom szerint reformált keresztyén egyház folyó évi ápril 24—27. napjain Budapesten tartott egyetemes konventjének egyetemes felügyelőnkhöz intézett átirata, melyben az evang. ref. konvent, a második budapesti országos református zsinat 1025. jegyzőkönyvi számú határozata alapján megkeresi a hazai ág. hitv. evang. egy­ház egyetemes gyűlését, hogy a magyar protestáns tanárképzés nagyfontosságú ügyének elő­mozdítása czéljából hajlandó volna-e a hazai ág. hitv. evang. egyház, avagy hajlandók volnának-e egyes egyházkerületei a debreczeni református főiskolában felállítandó bölcseleti fakultás, mint protestáns tanárképző-intézet alapjaihoz, vagy évi fentartásához hozzájárulni s ez esetleges anyagi segélyért az intézetre milyen befolyást kívánna vagy kívánnának maguknak biztosítani. az egyetemes közgyűlés — az egyházkerületi közgyűlések előzőleg történt egyértelmű megnyilatkozása alapján is — sajnálattal kijelenti, hogy bármennyire óhajtandó a magyar protestáns tanárképzés, e nagy horderejű terv megvalósításához ez idő szerint semmivel sem járulhat, mert anyagi ereje saját közintézményeinek fentartásához is elégtelen, s nem engedi meg azok szükséges fejlesztését, különben az evang. ref. egyház kezdeményezett nagyjelentőségű tervének megvalósítását ajánlja buzgó és lelkes híveinek figyelmébe s jóakaró támogatásába. 113. (L.) Felvétetett a dunáninneni egyházkerület jegyzőkönyvének 42. pontjában foglalt és határozathozatal végett felterjesztett nyilatkozat, a mely szerint az egyházkerület az egyetemes bizottságok tagjainak költségeihez hozzá nem járulhat. Tekintettel arra, hogy az egyetemes közgyűlés nem fordult az egyház­kerületekhez oly felhívással, miszerint ők viseljék az egyetemes bizottságok tagjai­nak költségeit, hanem csak az egyetemes pénzügyi bizottság hívta volt fel az egy­házkerületek figyelmét arra, hogy a gyakoribb bizottsági ülésekkel járó költségeket az egyház egyetemes pénztára nem lesz képes fedezni és kénytelen lesz esetleg az egyházkerületek pénzbeli segélyét is igénybe venni, ennek következtében az egye­temes közgyűlés a dunáninneni egyházkerületek nyilatkozatát — határozat hozatala szükséges nem lévén — tudomásul veszi. 114. (L.) Az 1904. évi közgyűlés által választott zsinati bizottság kiegészítése válván szükségessé, az egyetemes közgyűlés a zsinati bizottságba a következő tagokat választotta meg : Az egyetemes felügyelő elnöklete alatt az egyházkerületi elnökségek (8 tag), továbbá Láng Lajos, Kéler Zoltán, Händel Vilmos, Kund Samu, Poszvék Sándor, Barcza Géza, dr. Wagner Géza, Haviár Dániel, Veres József, dr. Meskó László, Münnich Kálmán, Terray Gyula, Sztehló Kornél, dr. Zsigmondy Jenő, Gyürky Pál, Góbi Imre, dr. Szelényi Aladár és Lavotta Kornél. 115- (Gy.) Felvétetett a tiszai egyházkerület felterjesztése, melyben az egyetemes közgyűlést arra kéri, hogy a zsinati bizottságot hívja fel előmunkálatainak mielőbbi beterjesz­tésére, úgy hogy az a jövő évi egyetemes közgyűlésen tárgyalható legyen. 15

Next

/
Thumbnails
Contents