Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1903. november 11

3 1. (P.) Isten Szentlelkének a Deák-téri templomban tartott ünnepi isteni 1. tiszteleten való segítségül hívása után, az egyetemes egyházi és iskolai felügyelő a következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: Tisztelettel üdvözlöm a magyarhoni ág. hitv. evang. keresztyén egyház négy kerületének ezen egyetemes közgyűlésen egybegyűlt tisztviselőit és küldötteit. Mindenkor bizonyos megilletődéssel nyitom meg e közgyűlést, mert az egyházi közigazgatás szervezetét és az egyházi közigazgatással való foglalkozást az egyház beléletével a legszorosabb kapcsolatban állónak tekintem. Az egyház beléletének egy-egy szervét látom gyűléseinkben, s ezért mindenkor arra igyekszem, hogy a keresztyén vallásosság, hit és szeretet szelleme vonuljon azokon végig. Fontos kérdések foglalkoztatták egyházunk beléletét ebben az évben is. A legfontosabb kérdés, a melylyel egyházunk közvéleménye, nemcsak ez évben, hanem egváltalában a közelmúltban, foglalkozott: az egyháznak az államhoz és más egyházakhoz való viszonya. E tekintetben a hazánk egyik alapvető törvényét képező 1848. évi XX. törvényczikkben foglalt elvek megvalósítására törekszik az egész magyar protestáns közvélemény egyesült erővel, a minek kétségtelen bizonyítéka az, hogy evangéliumi egyházunkkal testvéregyházunk ugyanezen szerve is foglalkozik ez ügy tanulmányozásával és remélhetjük, hogy az előmunkálatok a két evangéliumi egyház kölcsönös egyetértésével legközelebb be is fejeztetnek. Midőn ily nagyfontosságú kérdés foglalkoztatja egyházunk közvéleményét, engedje meg a f. és m. E. Gy., hogy e kérdésre történeti szempontból vethessek egy pillantást, eltekintve minden hittudományi szemponttól. Tudvalevő dolog, hogy a keresztyénség nem az állam támogatásával jött létre, hanem a római birodalom üldözései daczára. Ha eltekintünk minden hittudományi szemponttól, akkor az egyház is, mint társadalmi szervezet a XIX. század második felében alakult új tudománynak, a szocziologiának a körébe tartozik. Az ó-korban a társadalmi és állami szervezetek egységesek voltak. A legrégibb államforma, a legrégibb társadalmi szervezet a család mintájára alakult, patriarkális vagy theokratikus volt. Az állam, a község, az istenség maga az egység volt. Csak egy példát említek. Athene volt a város neve, Athene az államé, Athene a város nemtőjének, istenasszonyának neve. Avagy a római birodalomban nem minden az istenség fogalmában egyesült-e? A megholt császárok istenekké lesznek; még az élő császárok szobrai előtt is isteni tisztelet megadását kívánják, még a keresztyénektől is s épen mert ezt megtagadják, üldözik őket. Ezzel szemben keletkezik a keresztyénség és fejlődik társadalmi szervezetté. Kétségtelen tehát, hogy a keresztyénség fellépésétől kezdve az emberiség külsőleg teljesen szervezett kettős társadalmi szervezetet tüntet fel. Egyik az állam, másik az egyház. E kettőnek egymáshoz való viszonyát, mint már többször jeleztem, nézetem szerint legtalálóbban azzal a hasonlattal fejezhetjük ki, hogy olyan, mint két egymást metsző kör. Az állami élet köre belevág az egyházi élet körébe, az egyházi élet köre az állami életébe ; de mindkettőnek van olyan körzete is, a mely a másiknak nincsen meg. Mindkettő eszköz arra, hogy az ember rendeltetését e földön elérni igyekezzék. A keresztyénség külső életét az első századokban az állammal szemben, sőt annak üldözése ellenére fejti ki ; de csakhamar uralomra tett szert a lelkek fölött, sőt az államhatalom fölött is. Később létrejött köztük az egvesség, a mely azonban ellentétben volt az emberben lévő dualizmussal, a lélek és a test dualizmusával. Az egység túltengése is egyik oka a relormácziónak, a mely visszavezette a kereszténységet eredeti evangéliumi tisztaságához. Meg kellett óvni az egyházat az elvilágiasodástól. Ámde viszont megindult ismét az a törekvés is, hogy az állam és az egykáz közötti viszonyt minél szorosabbá tegye és vagy az egyházat az állam, vagy az államot az egyház alá rendelje. Egy ideig úgy látszott, mintha ez a fejlődés nyugati Európa némely államában a protestantizmusra nézve nyereség lenne. De sokkal szerencsésebb fejlődésnek tartom azt, a mely az egyház és az állam egymástól való függetlenségén alapul és ezen az alapon az egyház és az állam kölcsönös támogatására vezet. Ámde a történelmi fejlődés által teremtett helyzettel mindig számolni kell. Hazánkban a protestantizmus sokat küzdött, szenvedett, de az üldözés, az elnyomatás daczára megfogyva bár, de törve nem: él! És védelmül az elnyomatás korszakában velünk szemben álló törekvések ellen alkottatott az 1848. évi XX-ik törvényczikk. Sokan meg vannak győződve arról, sokakat ringat az a remény, hogy ennek a törvényczikknek minél teljesebb megvalósítása általában ez idő szerint legfőbb közérdekünk. Pedig kétségtelen, hogy minden országra nézve szerencse, ha nemcsak egy,