Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1902. október 1

22 42 43. "tán állapítsa meg azt, vájjon az építkezés az egyetemes egyház érdekében fekszik-e, és igenlő esetben terjeszsze e részbeni véleményét az egyetemes alkotmány- és jogügyi, valamint az egyetemes pénzügyi és a kiküldendő építési bizottságokból álló együttes bizottság elé, a mely felhatalmaztatik arra, hogy az építés foganatosítása iránt az egyetemes egyház nevében véglegesen határozhasson és az e részben szükséges mindennemű intézke­déseket megtehesse. Ehhez képest az egyetemes közgyűlés az építési bizottságba Lasz­káry Gyula elnöklete alatt Szentiványi Árpád, Zsilinszky Mihály, Ihász Lajos, Sztehló Kornél, Günther Vilmos Mihály, Perlaky Elek, Zsigmondy Géza, Kéler Napoleon, Peez Samu és Francsek Imrét választja meg és a bizottság elnökét felhatalmazza arra, hogy az ügyrend értelmében jegyzőkönyv­vezetőül esetről-esetre a jegyzői kar egy tagját hívhassa meg. 43. (H.) A m. évi jegyzőkönyv 37-ik pontjánál olvastatik a könvv- és levél­táros következő jelentése : Az egyetemes könyv- és levéltárról, illetőleg a mult évi egyetemes gyűlés óta való gyarapodásáról tisztelettel jelentem a következőket: 0 Méltósága, az egyetemes felügyelő úr 11 csomó, összesen 33 darab, különféle tartalmú, az 1894—1898. évekből való iratot küldött be a levéltárba, melyeket a megfelelő fasciculusokba helyeztem el. Dr. Zsigmondy Jenő egyetemes főjegyző úr beküldte a következő jóváhagyott okirarokat: a bányakerület szabály­rendeletét az egyházlátogatásról, ugyanazét a kerületi háztartásról, a tiszai kerület szabályrendeletét a lelkészválasztásról és a soproni főgymnasium államsegélyszerző­dését ; — továbbá a mult évi egyetemes gyűlés jegyzőkönyvének kéziratát és három eredeti példányát s a mellékleteket, összesen 37 darabot, illetőleg csomót; — végül a jegyzőkönyvbe szószerint felvett eredeti jelentéseket és miniszteri leiratokat. — Ugyancsak a főjegyző úr beküldte a közép- és felsőiskoláknak a Róth-Teleki-ösztön­díjra vonatkozó felterjesztését az 1901—1902. iskolai évről. A levéltárba még beküldettek : a tiszai egyházkerület 1902. évi gyűlésének jegyzőkönyve; a békési egyházmegyének 1902. évről két rendbeli, a budapestinek egy, a barsi egyházmegyének két jegyzőkönyve (1901—1902); — a Baldácsy-alapít­vány ügyvivőjének 1901. évi jelentése, az egyetemes gyámintézet 1901-iki szám­adása, a középiskolák Értesítői 1901—1902. évről. A könvvek közé újabban a következő művek soroztattak be: D. Martin Luther's Werke. Band 23, 25. Weimar, 1901—1902 (vétel); — A herczegszőllősi kánonok. Irta Mohos Gyula. Budapest, 1901 ; — Dr. Luther Márton három irata. Dr. Masznyik Endre és Stromp Lászlótól. Budapest, 1901 (a Prot. írod. Társ. ki­adványai); — A dunáninneni egyházkerület szabályrendeletei. Irta Händel Vilmos. Selmeczbánya, 1901 ; — A dunáninneni egyházkerület névtára. Balassa-Gyarmat, 1902; — A bányai egyházkerület névtára. Szentes, 1901; — Jézus csodái. Irta Korén Pál. Békés-Csaba, 1902 (a szerzők, illetőleg a főt. püspök urak útján). A könyvtár részére a jelentésemben évről-évre előforduló lapok és folyó­iratok most is járnak : az Evangélikus Egyház és Iskola, az Evangélikus Népiskola, Protestáns Szemle, Evangélikus Családilap és a Gyámintézet. Még eg\ adományról kell számot adnom. Striegel József fogarasi gvmn. tanár úr, dr. Schneller István úr közvetítésével, az ismert nevű egyháztörténetíró, Klein Sámuel hagyatékából a következő érdekes és értékes kéziratokat és nyom­tatványokat küldte ajándékba az egyetemes könyv- és levéltárnak : Rezik János Theatrum Eperjesiense czímű művének másolata 1753 (kézirat); Klein Sámuel: Tentamen Juris Eccl. Evangelicorum in Hungaria, 1831 (kézirat); Handbuch der Geschichte von Ungarn. Von Samuel Klein. Leipzig und Kaschau, 1833 ; — Die in meiner Geschichte von Ungarn durch den Censor gestrichenen Stellen aus dem Original-Manuscript (kézirat) ; — Meine Gelegenheits — nicht Gedichte, sondern — Reime, 2. füz. (kézirat); — egy csomó, Klein Károlyra és Ernőre vonatkozó irat (bizonyítvány, levél stb.); — Gespräche zwischen Roessner und Loyola (hely nélkül) 1725; — Grundriss d. Gesch. d. christl. Kirche. Von Spittler. Göttingen, 1791; — Essai sur le despotisme. Par Gabriel Honoré Riquetti-Mirabeau. Paris, 1792; — Welt- und Völkergeschichte. Von Chr. D. Beck. I-ter Theil. Leipzig, 1789; - Der Messias. Erster Band. Wien, 1775; — Verzeichniss aller Römischen Bischöfe und Päpste. Von J. G S. Leipzig, 1780. Tisztelettel indítványozom, hogy az egyetemes gyűlés Striegel József és dr. Schneller István uraknak az adományért köszönetét nyilvánítsa. Az összes felsorolt iratokat és nyomtatványokat rendeztem, elhelyeztem és katalogizáltam. Az egyetemes közgyűlés, a levéltáros javaslatához képest, köszö­netét fejezi ki az adományozó Striegel József tanárnak s az adományt

Next

/
Thumbnails
Contents