Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1901. november 13
7 s nem a Klára nevet nyerte, a keresztnév ilynemű anyakönyvi megváltoztatása, illetve kiiga- 7—13, zítása, egyházi szertartás mellőzésével, vallási szempontból megegyeztethető-e ? Van szerencsém becses tudomására hozni, hogy miután hitelveink szerint a keresztelés szertartásánál, mint sacramentumnál, nem a névadás, hanem a keresztyén anyaszentegyházba való felvétel ténye a lényeges dolog: az anyakönyv fent jelzett értelemben való kiigazítását, illetve a kiigazítás elrendelését illetőleg ref. egyházunk részéről semmi akadály fenn nem forog. Mély tisztelettel vagyok Debreczenben, 1895. márcz. 28-án, Nagyméltóságodnak alázatos szolgája Kiss Áron s. k., püspök. Nagyméltóságú dr. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi m. kir. Minister úrnak Budapesten. Másolat. A bányai ág. h. ev. egyházkerület püspöke. 984/900 szám. Nagyméltóságu Miniszter úr ! Kegyelmes Uram ! Vonatkozással Nagyméltóságodnak f. é. ápr. hó 23-án 27391. sz. a. kelt nagybecsű leiratára, melyben az iránt lettem felszólítva, vájjon Sustiák János állítólag helyesen Simkó György keresztnevének utólagos anyakönyvi kiigazítása nem képez-e hitelvi akadályt, van szerencsém az idetartozó iratok visszaszármaztatása kapcsán a következőkben válaszolni : Noha az ág. h. ev. vallásnak oly idevágó hitelvi normája nincs, mely szerint a keresztnévnek utólagos anyakönyvi kiigazítása megengedhető avagy meg nem engedhető volna, mégis miután a keresztség oly szentség, melyet sem megismételni, sem azon utólag bármit is változtatni avagy módosítani a keresztség szentségének megsértése nélkül nem lehet, azon tiszteletteljes kérelemmel járulok Nagyméltóságodhoz, hogy a keresztnévnek utólagos anyakönyvi kiigazítását sem most, sem a jövőben elrendelni ne méltóztassék. Fogadja Nagyméltóságod kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását, melylyel vagyok Pilisen, 1900 évi május hó 8-án Nagyméltóságodnak kész szolgája Sárkány Sámuel s. k. püspök. Az egyetemes közgyűlés a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister kifejezett kívánságának megfelelve, az ügyet átteszi az egyházunkat és az ev. ref. egyházat közösen érdeklő ügyekre kiküldött bizottsághoz. 7. (Zs.) Az ügyrend értelmében a jegyzőkönyv hitelesítésére a bizottság az ülés kezdetén lévén kiküldendő : jelen jegyzőkönyvnek az egyetemes közgyűlés elnöksége alatti hitelesítésére kiküldettek: Fabiny Teofil, Horváth Sándor (budapesti), Solcz Gyula, Veres József és dr. Wágner Géza. 8. (H.) A mult évi jegyzőkönyv 4-ik pontjánál — melyben a hazai keresztyénség behozatalának kilenczszázados emléke s a századvég együttes megünneplése az ó-év estvéjén elrendeltetett — jelenti a dunáninneni egyházkerület püspöke, hogy ez — egyházkerületében megtörtént. Tudomásul szolgál. 9. (Zs.) A mult évi jegyzőköny 8-ik pontjánál bemutattattak a rákospalotai egyháznak hivány tárgyában, a kassai II. egyháznak községek elcsatolásából származó igényei tárgyában és Abaffy János palánkai lelkésznek hiványcsonkítása tárgyában beadott felebbezései. Az egyetemes közgyűlés a felebbezéseket oly felhívással adja ki a Laszkáry Gyula és Gyurátz Ferencz elnöklete alatt kiküldött, Beniczky Árpád, Horváth Sámuel, dr. Lehotzky Antal, dr. Markó Sándor és dr. Purgly Sándor tagokból álló bizottságnak, hogy véleményes jelentését még e közgyűlés tartama alatt előterjeszteni szíveskedjék. 10. (Zs.) Ugyanazon jegyzőkönyv 9-ik pontjánál tudomásul vétetett az egyetemes felügyelő bejelentése, hogy ő a HorvátSzlavon országos kormánytól beérkezett többrendbeli átiratot, a melyekben részben kérdések intéztettek hozzá, részben jegyzőkönyvek kérettek be, elnökileg elintézte. 11. (Zs.) Ugyanazon jegyzőkönyv 11. pontjánál olvastatott a dunántúli egyházkerület idei rendes évi közgyűlésének jegyzőkönyvi 51. pontja, a mely szerint a somogyi esperes bejelentvén, hogy Antonovácz és Hrasztovácz egyházközségek a horvát-szlavon esperességhez leendő csatolás helyett továbbra is a dunántúli egyházkerület kebelében a somogyi esperességhez kivánnak tartozni, a mihez a kerület is hozzájárult: Az egyetemes közgyűlés ezt jóváhagyólag tudomásul veszi és erről a bányai egyházkerületet jegyzőkönyvi kivonaton értesíteni rendeli. 12. (Zs.) Ugyanazon jegyzőkönyv 12. pontjánál felvétetett a zágrábi uniált egyháznak a dunántúli egyházkerülethez intézett nyilatkozata, a mely szerint a nevezett egyház az ág. hitv. evang. egyház egyeteméhez, és pedig a dunántúli egyházkerület kötelékében, óhajt csatlakozni. Az egyetemes közgyűlés a zágrábi uniált egyháznak e nyilatkozatát jóváhagyólag tudomásul véve, a dunántúli egyházkerületet megbízza a zágrábi egyház csatlakozásának és ezzel összefüggő intézkedéseknek végrehajtásával. 10*