Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1900. november 7

41 83. (G.) Ugyanazon jelentés 8. pontjában a nyugdíj intézeti bizottság kéri az egye- 83 temes közgyűlést, hogy az elhalálozott dr. Vetsey István helyére, a nyugdíj intézeti bizottságba, a szabályrendelet 22. §-a értelmében, a bányai egyházkerület kebeléből egy nem lelkész tagot válaszszon a hat évi időszakból még hátralevő évekre. Ennek folytán a közgyűlés, az egyetemes nyugdíj intézeti bizottságban meg­ürült tagsági helyre, Zsilinszky Mihály bányai egyházkerületi felügyelőt választja meg. 84. (H.) Olvastatik a selmeczbányai ág. hitv. ev. lyceum kormányzásával megbizott iskolai tanácsnak az 1899—1900. tanévben kifejtett működéséről szóló következő jelentése: 1. Államsegély. A vallás- és közokt. m. kir. minister 10,351. sz. a. 32,000 korona évi államsegélyt utalványozott a lyceum számára a selmeczbányai m. kir. adóhivatalban, úgy hogy az 1900. évi január hó 1-étől évnegyedenkénti előleges részletekben kifizettessék. Ezzel biztosítva van a lyceum „mint főgymnasium" fentartására és fejlesztésére szükséges jövedelmi alap. Eddig az első szerződés által biztosított 9300 forint évi államsegély évről-évre, de csak az illető évre érvényesen, emeltetett. Természetes, hogy az iskolai tanácsnak gondoskodni kell arról, hogy az új szerző­dés, melyet annak idején az egyetemes gyűlés is jóváhagyott, minden pontjában érvényesüljön. Dűlőre kell vinni többi között, a lyceummal, mint főgymnasiummal kapcsolatos, a szerződés 4-ik pontjával ellentétben álló s a törvény kívánalmainak meg nem felelő, eddig csak tűrt tanítóképzőnek az iigyét. 2. Az épület átalakítása. A lyceum épületében a tanhelyiségek nem feleltek meg sem a tanulók számának, sem a kor jogos, a fiatal nemzedék javát czékó, követelményeinek. Az iskolai tanács kötelességének tartotta gondoskodni az épület kellő átalakításáról. Az átala­kítás be van fejezve. Ezelőtt négy tanári lakás volt az épületben, utóbb kettő ; jelenben egy sincs. — A második emelet helyiségei alacsonyak voltak s így ez emeletet magasabbra kellett emelni. Ezzel s az első és a második emelet helyiségeinek átalakításával, magasság, világosság, nagy­ság tekintetében teljesen megfelelő tanhelyiségeket nyertünk, de csak annyit, a mennyi a főgymnasium czéljaira okvetetlenül szükséges. A terveket Sobó Jenő bányatanácsos és a selmeczbányai bányászati akadémia rendes tanára készítette, sőt az építkezés ellenőrzését is elvállalta, E terhes munkát szakértelemmel és odaadó buzgósággal végezte, hogy, mint maga kijelentette, a lyceum egykori növendéke s gyámoltja lévén, lerója e lyceum iránt háláját. Az építkezés költségeinek fedezésére az iskolai tanács 24,000 koronát kért az állam­tól, beruházás czímén. Megadatott. A m. kir. vallás- és közokt. minister 89,632/1899. sz. a. kibocsátott s a dunán­inneni ág. h. ev. egyházkerület püspökéhez intézett leiratában ez van: „a selmeczbányai ág. h. ev. főgymnasium fentartó testületének abból a czélból, hogy a tanintézet épületét az álta­lam tudomásul vett tervek szerint es sajat alapjaiból kölcsön veendő 24,000 korona felhasz­nálásával kibővíthesse, mult évi július hó elsejétől kezdve ötven éven át 1320 korona beru­házási államsegélyt engedélyezek, mely a szóban levő 24,000 koronára rugó kölcsönnek törlesztésére és kamatoztatására fog szolgálni". Megjegyzendő ugyanis, hogy az iskolai tanács, a midőn a 24,000 korona segély meg volt szavazva, hasznosabbnak találta azt, hogy saját tőkéiből vegye fel kölcsönképen a szükséges összeget, mint a mire először utalva lett, hogy valamely pénzintézettel szerződjék. A minister e kívánságot az idézett pontban elfogadta. Tizenöt éven át azonban a 24,000 korona után 3%-ot kell fizetnünk az országos tanári nyugdíjalapra. Ez az összeg 15 éven át mint ; ;új teher" fog szerepelni a lyceum költségvetésében. 3. Könyv- és szertárak ki- és visszahelyezése végre van hajtva. A lyceumi könyv­tárba be van olvasztva Breznyik Jánosnak gazdag könyvtára. A rendezés teljesen be van fejezve. A könyvtár helyisége boltozott terem a földszinten. Az ifjúsági könyvtárt eddig a Petőfi-kör, mint lyceumi önképzőkör saját tulajdonául, tanári ellenőrzés mellett kezelte s a tagok évi járulékából gyarapította. Minthogy különösen a magyar irodalmi oktatásnál jelenben több munka sok példányban, mint kötelező olvasmány megszerzendő, s a könyvtár gyarapítása egyáltalán jóval nagyobb jövedelmet igényel, mint a mekkorát a Petőfi-kör biztosít, e könyvtárt a lyceum, sua forma, alkotmányos úton átvette, külön földszinti teremben elhelyezte s külön tanár kezelésére bízta. A tanuló ifjúság személyenként egy koronát fizet a könyvtárra kivétel nélkül. Ez a jövedelem azonban korántsem elegendő az e könyvtárral járó költségek fedezésére. Szinte új teher a lyceum költségvetésében. il

Next

/
Thumbnails
Contents