Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1899. október 18
3 IV. A tiszai egyházkerületből. a) Megbízó levéllel: Szontagh Pál Szentiványi Józseí Radvány István Meskó László Kubinyi Géza Münnich Kálmán Benczúr Géza Strauch Béla Materny Lajos Mraucn bela Materny Lajos Dianiska Endre Chotvách Endre Justh S. István Bartholomeidesz László Nemes László Simkovics János. Martinyi József és Zachár Gusztáv tanárok. b) Jegyzőkönyvi kivonattal : Majerszkv Béla Szentiványi Márton Körtvélyessy Béla Kubinyi Albert Szentiványi Gyula Dr. Zelenka Lajos Gresch Ágost Hevessy Bertalan Madarász Pál Miki er Károly Groó Vilmos Draskóczy Lajos Bortnyik György Hrobon János Hronyecz József. 1. (P.) Az egyetemes egyházi és iskolai felügyelő az egyházi főjegyző által végzett buzgó istenitisztelet után, a nagy számmal egybegyűlt gyűlési tagokat melegen üdvözölvén, következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: Midőn egyházi alkotmányunk és a több mint százados gyakorlathoz képest évenként összejövünk, hogy az egyházunkat egyetemesen érdeklő közigazgatási ügyeket elintézzük — ez az évenként való összejövetel önkénytelenül arra ösztönöz és késztet, hogy visszapillantást intézzünk a múltba. Hiszen részben ez a visszapillantás — a mennyiben a lefolyt év tevékenységéről való számadásként jelentkezik — egyik feladata gyűléseinknek. Ez a feladat pedig mintegy ösztönszerűleg arra késztet, hogy necsak a közeimultra, a lefolyt évre tekintsünk vissza, hanem kissé tágabb térre és valamivel hosszabb időre terjesztvén ki a visszapillantást, ezzel kapcsolatban mérlegeljük jelen helyzetünket és elmélkedjünk feladatainkról. A lefolyt évben egyházunk beléletében nincsenek föltűnően kimagasló nagyobb jelentőségű események, t. i. olyanok, a melyeknek hatása hosszabb időre terjed ki. De ha valamivel hosszabb időszakra tekintünk vissza, a végéhez közeledő évtized olyannak tűnik föl, mely egyházunkra nézve igen nagy jelentőségű eseményekkel bővelkedik. Ez évtized elején megtartott zsinatunk egy százados törekvésnek, munkának, fáradozásnak volt végpontja. Végső, de nem nyugvópontja, mert a zsinaton bejezett mű újabb és még több munkát kivánt. Be kellett tölteni az egyházi alkotmány által megszabott keretet. A zsinati törvények kiegészítésére szükségesnek vélt szabályrendeletek alkotása szerfölött nagy mértékben veszi még mindig igénybe egyházunk tevékenységét. Talán nagyobb mértékben veszi igénybe és köti le a munkaerőt, mint a mennyire azt az egyház belélete kívánatossá teszi. A szabályok halmaza között marad-e elég tér a szabad mozgásra? az egyéni tevékenységnek megfelelő érvényesülésére? a buzgóságtól ösztönzött szeretetteljes munkára ? nem tenyeget-e az a veszély, hogy egyházunknak önkormányzati szervezete fölött is uralomra jut a divatos, irodaszerű hivatalnoki, talán alakilag kifogástalan, de mégis lelket ölő és ezért könnyen lelketlen közigazgatás? Nagy óvatosságra és az önkormányzat lényegéhez való SZÍVÓS ragaszkodásra van szükségünk, hogy elkerüljük ezt a fenyegető veszedelmet. Egyházunk zsinati szervezkedése mellett ez évtizednek második, nem kevésbbé fontos eseménye, az úgynevezett egyházpolitikai törvények megalkotása. Ezen törvényeknek hatásáról egyházunk életére igen különfélék és eltérők a nézetek. Némely részről olyan véleményeket hallunk, sőt olyan hivatalos jelentések is tétetnek, hogy az úgynevezett egyházpolitikai törvényeknek káros hatása egyházunkra nézve nem igen tapasztalható, — másrészről ennek éppen az ellenkezőjét vallják és állítják hivatalosan is. Nincsen okunk arra, hogy ezen ellen2*
