Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1897. október 20

43 úgy, mint eddig gyarapítani nagy összegű évi zárszámadási felesleggel, hanem az alapszabály megfelelő módosítása által megtehetik azt, hogy a lehetőnek mutatkozó mértékben tagjaik egyetemes nyugdíjintézeti terhén könnyítenek. A 15., 17. és 19. §-ok a nyugdíj, özvegy ellátási és gyermeknevelési díj összegét állapítják meg oly mértékben, mely a mathematikai mérleg kényszerűségében leli parancsoló indokát. Az előadó, a mint indokolásából ez kitetszik, kisérletet tett ugyan a nyugdíjintézet alaptervénél, hogy a nyugdíj 600 frt, az özvegyellátási díj 300 frt, egy gyermek nevelési díja 60 frt s a teljesen árváé 120 frt legyen, ámde ebből a mérlegben 37,491 frt 2 kr. évi hiány származott, melynek elenyésztetésére jelen viszonyaink mellett fedezeti forrást találni egyszerűen lehetetlenség. Belátta ezt a bizottság is, s azért a számok könyörtelen hatalmának engedni kényszerülten elfogadta az előadó módosult javaslatát, melyet munkálata 74—79. lapjain kifejtett s melyhez képest a szabályrendelet illető szakaszaiba a nyugdíj, özvegyellátási és gyermeknevelési díjak mennyiségét javaslólag felvettük, oly határozmány mellett, hogy a tagok nyugdíjazása csak 10 betöltött tagsági év után venné kezdetét, de az özvegyellátási, valamint a gyermeknevelési díjak folyósítása a nyugdíjintézet életbe lépésével egyidejűleg kezdődnék. Kötelességünk megérinteni, hogy az előadói javaslat eredetileg 22, §-a bizonyos óvintézkedést tartalmazott azon nem várt esetre, ha az egyetemes nyugdíjintézet jövőben bármely okból netalán válságba sodortatnék. Minthogy azonban a bizottság oly véleményben volt, hogy ez csak a tagok nyugtalanítását idézné elő: a jelzett §-t egészen kihagyta annál inkább, mert annak czélzatát a jelen javaslat 33. §-ában eléggé benfoglaltnak tekinti. Ez utóbbi szakasz ugyanis óvintézkedés is a netaláni válsággal szemben és egyszersmind tíz évenkint megnyíló kilátás is az iránt, hogy a nyugdíjintézet jövő fejlődésének erejéhez képest a díjigények javíttatni fognak. Ugyancsak meg kell említenünk azt is, hogy az előadói javaslat azon rendelkezést tartalmazta a zárhatározatok között, hogy az eddig fennálló egyházkerületi és egyházmegyei nyugdíjintézetek alapszabályaiban netán benfoglalt azon határozmány, mely a tagul való belépést kötelezővé teszi, hatályon kívül helyeztessék azon új lelkészekre nézve, a kik az egyetemes nyugdíjintézet felállítása után lépnek hivatalba. S szintúgy az előadói javaslat egy másik zárhatározata az volt, hogy a mennyiben az egyházközségek az említett nyugdíjintézetek javára akár azok alapszabályaiban, akár egyházmegyei, illetőleg egyházkerületi határozatok folytán, bizonyos kötelező évi járulékokkal lennének megróva: ezeknek fizetése alól az egyetemes nyugdíjintézet életbe lépésétől kezdődőleg oldassanak fel. Minthogy azonban a bizottság úgy vélekedett, hogy ezen, az egyetemes nyugdíjintézet egyedüli kötelező voltát érvényre emelni czélzó két rendelkezés az érintett nyugdíjintézetek életgyökerét támadná meg, holott pedig ezen nyugdíjintézetek további fennmaradására, a mint azt fentebb kifejtettük, még az egyetemes nyugdíjintézet felállítása után is szükség lesz legalább addig, míg ez utóbbi a nyugdíjigényeket csak ily kezdetleges mértékben képes kielégíteni: azért mind a két rendelkezést az előadói javaslatból elejtette s helyettük a szabályrendelet 34. §-ában csupán azon kijelentésre szorítkozott, hogy a kérdéses nyugdíjintézeteket az egyetemes nyugdíjintézeti szabályrendelet érintetlenül hagyja. A szabályrendelet többi határozmányának indokolását illetőleg, elégségesnek tartjuk egyszerűen az előadói indokolásra utalni. Végül még csak arra kell kiterjesztenünk hivatalos jelentésünket, hogy a bizottsági ülésben, azon czélzatból, hogy az egyetemes nyugdíjintézet a szabályrendelet 35. §-a szerint a jövő 1898-ik évi január i-én csakugyan életbe léptethető legyen azért is, mert a zsinati nyugdíjtörvény az életbe lépést még a folyó 1897. évi január i-jére tűzte ki, indítvány tétetett az iránt, hogy a bizottság az elkészített munkálatot terjeszsze le közvetlenül az egyházkerületekhez, hogy így az alkotmányos nyilatkozatok már a jelen egyetemes közgyűlés elé felkerülvén, a végleges döntés már most bekövetkezzék. Ez indítványhoz azonban a bizottság nem járult hozzá: még pedig egyrészről azért, mert azon nézetben volt, hogy a kész munkálatról első sorban és közvetlenül az egyetemes közgyűlésnek tartozik beszámolni, mivelhogy a mandátumot attól nyerte: másrészről pedig azért, mert nyílt kérdésnek ismerte azt, hogy kell-e egyházi alkotmányunk szerint a beterjesztett nyugdíjintézeti szabályrendelet-javaslatot, alkotmányos tárgyalás végett leszállítani ebben az esetben, midőn az egyházközségi járulékban az egyházegyetem nem ró ki önszántából valami új terhet, hanem a ráruházott kötelesség szerint csak végrehajtja a már előbb szentesített zsinati törvényt, melynek 3. §-a határozottan kimondja, hogy az egyházközségek a többi fentartókkal együtt «szabályrendeletben megállapítandó arányban kötelesek hozzájárulni» az egyetemes nyugdíjintézet fentartásá10*