Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1895. október 9
44 68. (F.) A m. évi egyet. gyűl. jkönyv. 54. pontjánál jelenti a szabályrendeletek tárgyában kiküldött bizottság, hogy az egyetemes gyűlés ügyrendjére vonatkozó javaslatával elkészült. Ezen javaslat tárgyalása a jövő évi egyetemes gyűlésre halasztatott s egyszersmind elhatároztatott, hogy ezen javaslat, legalább annyi példányban nyomattassék ki, a hány tagja az egyetemes gyűlésnek van, s küldessék meg előleges tanulmányozás czéljából a kerületileg kiküldendő egyes gyűlési képviselők számára a püspök urak útján, azoknak pedig, a kik mint egyetemes tisztviselők foglalnak az egyetemes gyűlésen helyet, közvetlenül, hogy így a jövő évi egyetemes gyűlésen ahhoz alaposan hozzászólhassanak. 69. (F.) Jelenti továbbá ugyanaz a bizottság, miszerint a hozzáérkezett ker. szabályrendeleti javaslatok között vannak olyanok, melyeknél az elvi jelentőségű intézkedésekben, lehető egyöntetűség volna kívánatos. Ezek közé sorozza a lelkészválasztásra, továbbá az egyházkerületi közgyűlésre kiküldendő két népiskolai tanító választására s a politikai községek beosztására vonatkozó szabályrendeleti javaslatokat, minél fogva azok bírálatába csak a hasontartalmú javaslatoknak mind a négy kerület részéről történendő beérkezte után kíván bocsátkozni. Az egyetemes gyűlés helyt ád, a bizottság ezen felfogásának, de egyszersmind felhívja a megfelelő szabályrendeleti javaslatokat még be nem nyújtott egyházkerületeket, hogy a papválasztásra s a politikai községek beosztására vonatkozó, mint legsürgősb természetű javaslataikat lehetőleg oly idején terjeszszék fel ide, hogy azokra nézve az illető egyetemes bizottság már a jövő évi egyet, gyűléshez beadhassa véleményes javaslatát. 70. (F.) Ugyanazon jkvi pontnál jelenti ezen bizottság, hogy a dunántúli kerület részéről beterjesztett szabályzatnak «# népoktatási intézetekről» bírálatába nem bocsátkozott azcn okból, mert az egyházi alkotmány 189. §. szerint az ezekre vonatkozó intézkedések «általánosan kötelező módon való meghatározására» az egyetemes gyűlés van hivatva, és ehhez hasonló természetűnek tartja szintén a dunántúli egyházkerület részéről a lelkipásztoroknak adandó utasításról beterjesztett szabályrendeletet is. Helyeslő tudomásul szolgál. 71. (F.) Ugyanezen jegyzőkönyvi pontnál a fenti bizottság véleményezése alapján a bányakerületnek ügyrendjére vonatkozó javaslatot, az egyetemes gyűlés ezennel jóváhagyólag megerősíti. 72. (F.) Ugyanazon jkönyvi pontnál a tiszai egyházkerületnek «a háztartási szabályrendeletre» vonatkozó javaslata, ugyanazon bizottság véleményezése alapján: jóváhagyatik. 73. (F.) Ugyanazon jkönyvi pontnál, ugyanazon bizottság jelentése folytán a rendbüntetésekre vonatkozó javaslatokra nézve, megjegyzésével annak, miszerint egyetemes felügyelő úr a rendbüntetések alkalmazását általánosságban is aggályosnak tartotta, mely nézetében azonban a bizottság, tekintettel a törvény 328. §-ára nem osztozott, ezen egyetemes gyűlés következőképen határozott : a) a tiszai egyházkerület javaslatát a maga egészében jóváhagyja. b) a dunántúli egyházkerület javaslatát, tekintettel arra, hogy ez a kerül, elnökség határozatától az egyetemes felügyelőhöz enged fölebbvitelt, miután ez nem felel meg az egyházi alkotmány megalkotásakor a rendbüntetéseknek a törvényből kihagyása alkalmával nyilvánult azon intentiójának, hogy a rend és fegyelem fentartásának ezen enyhébb eszköze a kerületek oly belügyét képezze, mely még feljebbvitel útján se kerülhessen az egyetem elé, jóvá nem hagyhatja, hanem azt oly értelemben leendő változtatás czéljából, hogy a kerül, elnökségtől