Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1895. október 9
5 14. A Franklin-Társulat fölmondta azon 8400 forintos tőkét, melylyel a RothTeleki-alapítványnak tartozott és a tőkét még a fölmondási idő letelte előtt kivánta visszafizetni, mivel pedig 5 °/ 0 kamaton felül a fölmondási idő letelte előtti visszafizetésért még 2°/ 0-ot fizetett, a kölcsön visszafizetését elfogadtam. 15. Néhai Horváth Sámuel és neje, Balázsovits Erzsébet 1000 forintot hagyományozott theologiai akadémiánknak. Egyházunk-, illetőleg theologiai akadémiánknak a hagyatéki tárgyaláson való képviseletével dr. Liedemann Károly egyetemes egyházi ügyész urat bíztam meg, a kinek ez ügyre vonatkozó jelentését, mely szerint ezen hagyaték ügye még nincs tisztázva, s hogy a hagyomány esetleg csak évek múlva fog befolyni, ezennel bemutatom. 16. Tisztelettel bemutatom a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi ministeriumnak 17.836. számú leiratát, melyben a Magyarország erdélyi részeiben levő ág. hitv. evang. egyházkerület consistoriumának tiszai egyházkerületi püspökünk állítólagos hatásköri túlterjeszkedése miatt tett panaszos fölterjesztése tárgyában nyilatkozatra lettem fölszólítva. Ezen ministeri leiratra adott válaszom másolatát, továbbá az ugyanezen ügyben érkezett 39.210. számú ministeri leiratot mellékletével, az utóbbi ministeri leiratra adott válaszomat tisztelettel a gyűlés elé terjesztem. 17. Mult évi november havában tartott egyetemes gyűlésünk 24. számú határozatához képest jelentem, hogy az egyetemes egyházi törvényszék öt ügyben bíráskodott, úgymint : határozott a) Masznik Gyula ügyében ; b) Zoch Pál ügyében ; ítélt : 1. a gergelyi anyaegyház és leány egyházai közötti pörös ügyben; 2. Ritzinger Ignácz ügyében, a ki a sághi másodtanítói állástól elmozdíttatott ; 3. Herrstein Gyula előbb kiszácsi, utóbb mitroviczai segédlelkész ügyében, a ki hivatalától elmozdíttatott és képtelennek nyilváníttatott minden egyházi és iskolai hivatal viselésére. Az egyetemes közgyűlés osztozva az egyetemes felügyelő által előadottakban, az elnöki jelentést elismerés nyilvánítása mellett tudomásul veszi azzal, hogy annak külön határozatot igénylő pontjai külön fognak fölvétetni. « 2. (Gy.) Fölvétetvén az elnöki jelentés 1. pontja, mely szerint Karsay Sándor, a dunántúli kerület püspöke ezen hivataláról lemondott : az egyetemes közgyűlés ezen lemondást sajnálattal veszi tudomásul, és megemlékezvén azon szeretetről, melylyel hivatása teljesítésében mindenkor eljárt; a buzgóságról, melyet lankadatlanul tanúsított, s azon kiváló érdemekről, melyet egy negyedszázadon túl viselt főpásztori hivatalában egyházi ügyeink vezetésénél köztudomás szerint szerzett : Karsay Sándor iránti tiszteletének, bizalmának és érdemei elismerésének jegyzőkönyvében is megőrzendő kifejezést ad, s elhatározza, hogy erről az ősz főpásztor értesíttessék. 3. (Gy.) Fölvétetett az elnöki jelentésnek Szentiványi Márton dunáninneni egyházkerületi felügyelő elhunytáról s rövid idővel előbb hivataláról való lemondásáról szóló 2-ik pontja. Az egyetemes közgyűlés Szentiványi Márton elhunyta felett, ki hosszú éveken át terhes viszonyok közt volt a dunáninneni egyházkerületnek felügyelője, fájdalmának, — gyakran nehéz küzdelmek közt kifejtett tevékenysége és szerzett érdemei feletti hálás elismerésének ad kifejezést, emlékét kegyelettel jegyzőkönyvében is megőrzi s elhatározza, hogy erről családja értesíttessék. 4. (Gy.) Az elnöki jelentés 3-ik pontja szerint Laszkáry Gyula választatott meg a dunáninneni kerület felügyelőjének. A gyűlés szívélyesen üdvözli az újonnan megválasztott kerületi felügyelőt. 5 ê (Gy.) Ugyanazon jelentés 4-ik pontja szerint, Zelenka Pál, a tiszai kerület püspöke, hivataláról lemondott, de ismét megválasztatott. A gyűlés ezen újabb megválasztatása alkalmából is szívélyesen üdvözli a főpásztoraink sorában helyét újra elfoglalt püspököt. 2