Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1890. október 8

26 tudományi állam vizsgálatra jelentkezett 2 rendes joghallgató, kik mindketten egyszerűen ké­pesítettek s a vizsgálati díjat egészen lefizették. Ezek szerint az alap- és államvizsgálatokra jelentkezett összesen 43, kik közül képesíttetett kitűnően 6, egyszerűen 27, együtt 33; nem képesíttetett és pedig: felfüggesztetett 6, visszavettetett 4, együtt 10. A megvizsgáltak közt volt rendes joghallgató 38, miniszteri engedély alapján 5. A vizsgálati díjat lefizette egészen mind a 43. A jogakadémiai ifjúság külön könyvtárában az év elején a leltár szerint volt 750 darab. A könyvtár jelen évi gyarapodása 99. Az ifjúsági könyvtárt használta 50 joghallgató. Egyébként az ifjúság a collegiumi nagy könyvtárt is használta. Jogakadémiai egyesületek voltak: a joghallgatók testülete és becsületbirósága; továbbá a jogász-segély-egylet, melynek alaptőkéje volt: a tanév elején 2768 frt 42 kr., a tanév végén 3840 frt 89 kr. Segélyül kapott innen 7 tanuló 149 frtot összesen. A jogakadémiai beadványok és kiadványok száma az igtatókönyv szerint volt 1074 ; miniszteri szabályrendelet érkezett a tanév folyamán 5. Tanári értekezlet tartatott 18. — A jogakadémia dékánja, dr. Horváth Ödön az intézet ez évi állapotáról az eperjesi collegium ez évi közös értesítőjében tesz részletes jelentést. E kimerítő s gondosan összeállított jelentéseket az egyet, gyűlés köszö­nettel tudomásul vévén, a) az Ostffy Pál elhunyta által megüresedett helyre Pulszky Ágostot választja meg; b) az államilag segélyezett intézetekre nézve is kimondja, hogy a rovatos kimutatási íveket ők is beküldeni tartoznak ; c) a VIII. osztály tanulási idejének túlságos megrövidítését illetőleg elfo­gadja a tanügyi bizottság abbeli javaslatát, hogy az Írásbeli érettségi dolgozatok 8 nappal a szóbeli érettségi vizsgálat előtt az egyházi főhatóságnak beterjeszten­dők, mely értelemben felirat fog intéztetni a vallás- és közoktatásügyi minisz­tériumhoz ; d) a görög nyelv kötelező voltának kérdése tárgyalás és javaslattétel s esetleg a mennyiben szükségesnek vélné, intézkedés végett a közoktatásügyi bizott­sághoz tétetik át: e) utasíttatnak az összes tanintézetek, hogy a mennyiben a tantervtől való eltérések mutatkoznának, az egyet, gyűlés által meghatározott tantervhez szorosan alkalmazkodjanak, végre a középiskolai rendtartás 300 példányban való kinyoma­tása, s az egyes gymnasiumokhoz való szétküldése elhatároztatott. 24. (V.) Ugyanazon jegyzőkönyv 31. pontjánál bemutatván az egyetemes felügyelő kihirdetés végett az elnöki jelentése 13-ik pontja alatt felsorolt, egyetemes törvényszéki Ítéle­teket, olvastatott a) a tiszai egyházkerületből felebbezett ügyekre nézve kiküldött egyetemestörvény­széknek 1889. évi november 6-án hozott Ítélete, melylyel az ügy érdemére nézve helyben­hagyva a kerületi törvényszék Ítéletét, Mihályi Károly apáczai lelkészt nagyfokú hivatali hanyagság, a felsőbbség iránt tartozó engedelmesség és tisztelet konok megtagadása, botrá­nyos és állásához nem méltó magaviselet által elkövetett fegyelmi vétségekben bűnösnek ki­mondotta és az apáczai egyházban viselt lelkészi hivatalától elmozdította, s az alsóbbfokú ítéleteket enyhítve, a 219 frt 83 krra leszállított per-és eljárási költségek viselésére kötelezte ; b) a bányai egyházkerületből felebbezett ügyekre nézve kiküldött egyetemes tör­vényszéknek 1890. évi augusztus 6-án hozott Ítélete, melylyel — az alsóbbfoku ítéletekkel egybenhangzóan — Karner Mátyás kis-semlaki tanítót a bányakerületi perrendtartás I. 3. §-ába ütköző és annak c), d), /'), g), és h) pontjai szerint minősülő egyházi vétségek miatt a kis-semlaki tanítói állástól elmozdította és a 123 frtban megállapított költségek viselé­sére kötelezte. Ezen Ítéletek, ekként törvényesen kihirdettetvén, tudomásúl vétetnek. 25. Ugyanazon jegyzőkönyv 32. pontjánál az egyetemes törvényszék a következő évre ekkép alakíttatott meg: I. A dunáninneni egyházkerületből felebbezett perekre nézve: elnökség: a bányai kerület társelnökei; világi közbirák: Ivánka Imre, Matuska Péter, Schmidt Gyula, dr. Králik Lajos, Fabiny Gyula, Jeszenszky Danó ; egyháziak : Horváth Sándor, Schranz János, Doleschall

Next

/
Thumbnails
Contents