Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1888. október 10

Dolleschall Sándor, egyet, levéltárnok, buda pesti lelkész Horváth Sándor, budapesti lelkész Scholcz Gusztáv, budapesti » Böhm Károly, igazg. tanár Batizfalvy István, tanár Jezsovics Károly, tanár Dr. Andaházy László Hunfalvy János Zsigmondy Pál Jeszenszky Danó Zsigmondy Jenő Vaskó Endre a tiszai egyházkerületből: Czékus István, püspök Terray Gyula, gömöri íőesperes Czéner Pál, kishonti » Zelenka Pál, egyet, gyámintézeti elnök Dianiska András, ker. gyámintézeti elnök Farbaky József, ker. főjegyző Kemény Lajos, osgyáni lelkész Törköly József, gömör-panviti lelkész Kellner Gusztáv, selmeczi » Hörk József, theol. tanár Zimann János, igazg. tanár Mikolik Gyula, tanító Molnár Viktor egyh. felügyelő Majerszky Béla » » Kubinyi Géza » » Lomniczi Vilmos » » Ifj. Bánó József Czékus László 1. (Gy.) A gyűlés tagjai buzgó isteni tisztelet után, az ülésteremben összegyüle­kezvén, az egyetemes egyházi s iskolai felügyelő szívélyesen üdvözölte őket, egyúttal saj­nálatának adván kifejezést a felett, hogy a vele megjelenése esetében elnöklésre, mint hivatala szerint legidősb, első sorban hivatott püspök, Dr. Geduly Lajos, a dunáninneni egyházkerület püspöke, meg nem jelenhetett. Ezután következőleg szólott: «Egyházunk jogainak sértetlen megóvásáért folyt küzdelmek után, kezdetben, ugy látszott, békességes korszaknak nézünk elébe. Hazánk alkotmányának helyreállítását közvet­lenül követő néhány éven át csendes és békés fejlődésnek indultak ügyeink, a rendes egy­házi közigazgatási kérdések elintézése foglalkoztatta egyetemes gyűléseinket és ezenkívül a közoktatás, kivált középiskoláink ügye, valamint theol. tanintézeteink helyzete, azoknak jobb és czélszerűbb szervezése. Sajnos azonban, nemsokáig tartott e csöndes fejlődés korszaka. Néhány év múlva ellenállhatatlan erővel megujult amaz eszmék harcza, melyek szorosan véve nem egyházi jellegűek, de a kor uralkodó eszméi s az elemeknek látszólag fékezhetlen ere^ jével törnek maguknak utat mindenüvé s ennélfogva egyházi életünk körébe is és az egyházi ügyeinket intéző gyűlésnek tanácskozásaiban érvényesülni igyekeznek. Hiába akarna bárki gátat emelni annak, hogy az eszmék bizonyos körbe ne játszanak, sem egyes ember, bármely erős akarata, óvatossága; elővigyázata, sem a legügyesebben alkotott szabályok, sem a legjobb, legtökéletesebb testületi szervezet nem képes arra, hogy ellenálljon a nemzeteket mozgató, a társadalmat uraló eszme hatalmának. És magyar evangélikus egvházunk, melynek alkot­mánya széles alapon áll és népuralmi jelleggel bír, melyben számos tagból álló, nyilvánosan tanácskozó gyűlések képezik a főbb egyházi hatóságokat, természetesen érzi korunk uralkodó eszméinek barczát, mely még az egyházi ügyek intézésénél is fölmerül. E helyzet kedvezőtlen és súlyos, de nem válik kedvezőbbé, ha el akarjuk tagadni. Be kell tehát vallanunk, hogy a bajt teljesen megszüntetni nem, de enyhíteni lehetséges. Az egyház feladata, a közös vallás­gvakorlat; vallásgyakorlat alatt természeten a felebaráti szeretet munkálkodásait is értve. Ha most számot vetünk magunkkal, kevés az, a mit e tekintetben teszünk; még annál is sokkal kevesebb, mint a mire szegénységünknél fogva képesek volnánk. Avagy van-e egyetemes egyházunknak, mint olyannak csak egy humanisztikus intézete vagy támogat-e, mint egységes testület, más létező ily intézeteket? Pedig ezen feladat felkarolása volna a leghatalmasabb módja a védekezésnek, egyházunk körén kivül, valamint azon belül levő ellenségekkel szem­ben. Kisértsük meg a védekezésnek ezt a módját és akkor hiszem, hogy szebb napok derül­nek egyházunkra.» Fölemlítvén továbbá elnöklő egyetemes felügyelő, hogy jobb állapotoknak legfőbb akadálya az anyagilag korlátolt helyzet, s hogy ezt szem előtt tartva igyekszik tőle telhetőleg az egyház támogatásához anyagiakban is járulni, kijelenti, hogy négy száz forintot adományoz

Next

/
Thumbnails
Contents