Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1885. szeptember 30

1. (Gy.) A gyűlés tagjai buzgó isteni tisztelet után, az ülésteremben összegyülekezvén, az egyetemes egyházi s iskolai felügyelő szívélyesen üdvözölte őket, ezután pedig beszédét következőképen folytatá : Minden egyháznak külső szervezete, alkotmánya, közigazgatási és kormányzati rendszere szoros összefüggésben van az egyház hitelveivel és vallásos tanaival és azoknak mintegy folyományát képezi; de természetesen egyéb, az egyház körén kívül álló tényezőknek hatása alatt áll. A kereszténység fejlődése teljes mértékben igazolja ezen állítást: a mint változtak századról századra a tanok, a mily mértékben veszített az ősi keresztyén egyház eredeti magasztos egyszerűségéből, ugyanolyan mértékben alakult át külsőleg is az egyháznak szervezete és kormánya, míg végre a róm, kath. és gör. keleti egyházak hierarchikus szervezetévé fejlődött. A reformáezió ugyanoly mértékben irányult az ősi keresztény egyháztól távol álló tanok, mint az azoknak következményeként jelentkező egyházi szervezet és annak a XV. században és XVI. század elején kirívóan mutatkozó visszaélései ellen. De ha általában kétségtelennek látszik azon szoros összefüggés, mely az egyház hitelvei és a vallásos nézeteknek fejlődése és az egyház alkotmánya és kormányzata közt létezik, azt sem lehet tagadni, hogy a már kifejlődött és megszilárdult külső egyházi szervezet visszahatást gyakorol az egyházi életre s az egyházi tanokra, magára a hitvallásra. Egyrészről a dogmák fejlődése befolyásolja az egyház szervezetének fejlődését, de viszont másrészt ezen szervezet is hathat a dogmák fejlődésére. Sajátságosnak látszik talán, hogy a protestáns egyházak alkotmánya az egyes országok közt lényeges különbségeket tüntet fel, ámbár a liitelvek azonosak. Azt kellene hinnünk, hogy a legtökéletesebb, a vallási elvekkel legszorosabban összefüggő, azoknak leginkább megfelelő alkotmánynyal s közigazgatási szervezettel ott bir a protestáns egyház, a hol keletkezett, fejlődött és kétségtelenül leginkább is virágzik. De, ha elvitázhatlan is, hogy Németországé a dicsőség, miszerint a reformáezió hazáját képezi, a protestáns hitelveknek legmegfelelőbb alkotmánya, szerintem, még sem ott keresendő. Ennek oka természetesen az, hogy ott, valamint Nyugat-Európa más államaiban is az egyházon kívül álló tényezők is befolytak a protestáns egyház szervezésére. A reformáezió az államhatalom részéről, hol pártolásban, hol ellenzésben részesült s azt kellene hinnünk, hogy ott, a hol pártfogásban részesült, ott fejlődött ki legszabadabban a protestáns egyházak alkotmánya, s hogy ott, a hol üldözés jutott a reforinácziónak s a protestáns egyháznak osztályrészül, ott jutott nagyobb függésbe az államtól. Es éppen ellenkezőleg. Ott, a hol a reformácziót az állani mintegy parancsszóra hajtatta végre, mint pl. Angliában VIII. Henrik alatt, ott a protestáns egyház állami egyház jellegét nyerte ugyan, de az államnak nemcsak pártfogó, hanem gyámkodó hatalma alá került, mely azt gyakran nagyon is anyagias czélokra felhasználó eszközövé tette. A német fejedelmek, kik a reformáezió pártfogói voltak, természetesen könnyen tehettek szert az egyházi ügyekben is oly hatalomra, mely aztán a territoriális rendszer, a „cujus regio, ejus religio," a fejedelem summus episcopatus elvében talált kifejezést. Ott ellenben, a hol a protestáns egyház üldöztetéseknek volt kitéve, igaz, sok helyen annyira megfogyatkozott erőben, hogy az enyészett szélére jutott, de ha „megfogyva bár, de törve nem," fentartotta magát mégis, mint pl. hazánkban : az állammal szemben oly önállóságot vivott ki magának, külső egyházi szervezete oly fejlődést vett, a mely legszebb összhangzásban áll az egyháznak tanaival. Azon egyház, mely az egyetemes papság elvét vallja, ezen elv logikai folyományaként csak úgy szervezheti magát, ha az egyházi ügyek igazgatásába az egyháztagok összeségének is megfelelő befolyást biztosít. Én nem látok esetlegességet abban, hanem az elveknek szükségszerű logikai következményét, hogy a hazai protestáns egyházunk széles alapú demokratikus szervezettel bir. A reformáezió tiltakozás volt a külsőségek kultusza ellen s miként az isteni tiszteletnél mellőzi mindazt, amit a külsőségek kultuszának tekint, egyházi alkotmányában is azt tanaival teljes harmóniában akarja kifejteni s az egyszerű puritán jelleget fenn akarja tartani. Amíg ev. egyházunk a létért való küzdelem korszakát élte hazánkban : amíg a fenmaradás biztosítása minden egyéb tekintet fölé emelkedett ; amíg az állam részéről hol üldözött, elnyomott, hol tűrt egyház volt csak, sanyarú és szomorú idők voltak ezek bizonyára, de attól nem kell tartani, hogy az egyház szervezete oly fejlődésnek indulhatna, mely a hitelveink által követett puritán egyszerűség követelményeitől való távozást jelezné. Ma, hála Istennek, szebb és jobb időket élünk ; országos alaptörvények biztosítják egyházunknak fennállását és önállóságát is. Időnkint felmerült egyházi belügyeink rendezésének kérdése s mert a hazai evang. egyház kodifikált egyházi jogforrással nem bir, s egy ily kodifikált egyházi jogforrás megalakításának kérdése is.* Egyházi szervezetünk tökélesbítésének egyik vagy másik módja időszerűbb-e, a kodifikáczió útja-e, vagy a fennálló szervezetnek az időnkint való követelményekhez képest