Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1883. október 10
ez által mintegy testületileg is részesei lehessünk azon ünnepélynek, melyben egyenként az illető gyülekezetekben, mindannyian részt veendünk, — Egyházunk szerény helyzete nem engedi meg, hogy Luther emlékezetét külsőleg fényesen, díszmene:ekkel vagy egyéb pompával ünnepeljük meg. De megünnepelendő az hálás érzülettel, kegyeletes visszaemlékezéssel, megünnepelendő az által, hogy egyházunk és annak minden egyes közege Luther reformatori és evangeliomi szelleméhez mindenkor hű maradjon. — A jelen kort a római birodalom történetének azon korszakával szokták gyakran összehasonlítani, melyben a hanyatlás előjelei már világosan felismerhetők voltak. Azon kor volt az, melyben egyrészről a kereszténység terjedése mint belső válság rendítette meg az antik világ rendjét, s alakította át az antik társadalmat és közvetve az államot is ; másrészről a barbár népeknek mindig gyakrabban ismétlődő támadásai és betörései kívülről fenyegették az antik világ leghatalmasabb államát, a római birodalmat. Mozgalmas korszak volt ez, tele nagy eseményekkel. Tagadhatatlan, hogy korunkban is vannak jelenségek, melyekben analógiát lehet találni az antik világhanyatlási korszakával; de még sem tartom ezen összehasonlítást eléggé indokoltnak. — Sokkal több hasonlatosságot találok a jelenkor és a reformatio korszaka között ; e két korszak között számos jelenseg alapján lehet párhuzamot vonni, e két korszak összehasonlítása indokolva van és sok tanúságot is nyújthat. Technikai találmányok készítették elő azokat az átalakulásokat a melyek között a reformatio korszaka beállott. Ennek igazolására csak a lőpor és a könyvnyomtatás föltalálására kell utalni. A jelenkor nagy átalakulását is nagyobb részt technikai tanulmányok idézték elő. A reformatio korszakában egy uj világrész fölfedezése uj irányt adott a nemzetközi forgalomnak és azt tetemesen fokozta is, ez viszont nem csekély mértékben gyakorolt átalakító hatást a közgazdasági állapotokra is. Századunknak is egyik fő jellegét a nemzetközi forgalomnak óriási fokozása képezi, mely viszont nagy mértékben érezteti átidomító hatását a nemzetgazdászat körében. A fönálló állapotok megváltoztatására irányuló homályos vágyódás, mely törekvéseiben még határozott czélt nélkülöz, szokta megelőzni a nagyobb átalakulásokat ; és ez a reformatio korszakának is egyik jellemvonása, melyhez hasonlót korunkban is fölismerni nem nehéz. A socialistikus mozgalmakra is találunk analog esetet a reformatio korszakában azon paraszt lázadásokban, melyek akkor Európa nem egy államában törtek ki. Egy mozgalmas korszakból magaslik ki Luther nagy alakja. Ha elfogulatlanul és tárgyilagosan akarjuk őt megítélni, ismernünk kell a kort a melyben élt, annak viszonyait, fölfogását, egész jellegét, és saját korszakának mértékével kell őt is bírálni. — 0 ugyan kiemelkedik, kimagaslik kortársai közül, és egy uj korszaknak veté meg alapját, de saját korának hatása alatt is állott, — és kellett állania. Sőt nagy 1 szellemét annál inkább fogjuk méltányolni, jellemét bámulni, tetteit csodálni és róla kegyelettel megemlékezni, ha kortársaival hasonlítjuk össze. Midőn Luther emlékét ünnepeljük, nem szabad őt szembe állítani, ellentétbe helyezni a többi reformátorokkal. — A reformátorok törekvései azonosak, ugyanazon végczél lebegett szemeik előtt, sokkal több a közös vonás közöttük mint az eltérés és külömbség. A külömbség nem törekvéseikben, inkább egyéniségökben és személyes tulajdonságaikban, de ezek közül sem azokban rejlik, melyek életökre világtörténelmi föllépésükre elhatározó befolyással voltak. Ezért ne szolgáltasson Luther emlékének születése 400-ik évfordulója alkalmából való kegyeletes megünneplése alkalmat arra, hogy abból korlát avagy válaszfal emelkedjék a protestantismus körén belől. Luther emlékezetének hálás és kegyeletes érzülettel való megünnepelése evang. egyházunkat érdekli és illeti meg mindenek előtt, de legyen ez számunkra olyan ünnep, melyben, habár evangel, egyházunknak kiváló még is az összes protestantismusnak része van. Nem tekinthetem föladatomnak, hogy Luther életrajzát vagy teljes jellemrajzát akarjam ez alkalommal előadni, — csak a kegyelet adóját akarom leróni a nagy reformátor iránt, midőn kiemelem életének, jellemének, föllépésének és működésének azon vonásait, a melyekben nagy szelleme a legmeglepőbben a légkiválóbb módon nyilatkozik, a melyeket még ellenfelei is ha elfogulatlanok, elfognak ismerni. Luther érdeme, hogy egyfelől az evangéliumra utalt mint a kereszténység egyedüli igaz kútfejére, másrészről a theologiában is a szabad vizsgálódást honosította meg. Kiváló jellemvonása a bátorság, melylyel az egyházkörében a 16-ik században elharapódzott visszaélések ellen föllépett. — Különösen a corruptiót ostorozta kérlelhetlenűl ; tudvalevő, hogy a Tetzel által gyakorolt visszaélés szolgáltatta az alkalmat Luther azon föllépésére, melytől a reformatiót keltezni szokás. — Kiváló érdeme végre, hogy a zárdai askezis helyébe a család javára való önfeláldozó munkásságra utalt. — A középkori kereszténység a zárdai elvonultságban a contemplativ életmódban, — mely könnyen teljes tétlenségre vezetett, — ke1*
