Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1878. október 2

— 2 — Batizfalvy István egy. tanügyi ) biz. jegyző ( tanáro

k Elischer József egyet, lev.-tárnok Haberern Jonathán i Schmidt Titus Glosz Sámuel. A tiszai egyházkerületből : Czékus István superintendens Szalagyi Mihály tátraalji főesperes GlanfPál rimaszombati lelkész Tillisch János eperjesi coll. tanár Pécliy Tamás kerül, felügyelő Szontagh Bertalan gömöri esp. felügyelő Bánó József eperjesi collegiumi felügyelő Feszt Imre tisztb. egyet, jegyző Szirmay Ödön Paczek Mór Hámos József Gömöry Pál Liszka József és még számos egyházi s világi tag, továbbá Győry Elek ezen gyiilés világi és Haan Lajos b.-csabai lelkész ezen gyűlés egyházi főjegyzői. 1. (Gy.) A gyűlés tagjai buzgó istentisztelet után az ülésteremben egybegyűlvén, az elnöklő egyetemes felügyelő következő beszéddel nyitotta meg az ülést s tette meg elnöki jelentését : „Tisztelt egyetemes egyházi közgyűlés ! Szivem mélyéből üdvözlöm egyházunk küldötteit, a vallásos buzgóság és egyházunk szabad szellemének fejlesztése parancsolta terén, üdvözlöm annál forróbb érzelemmel, minél nyiltabban vallom, hogy a protestáns egyház tagjainak egyik legelső kötelessége hű gonddal ápolni apáink — kik a protestáns egyházat hazánkban alkották — emlékének tiszteletben tartását ; magasztos érzelemmel ragaszkodni azon szabadelvű institutiókhoz, melyek a protestáns egyház alkotása óta, létünkkel annyira összeforrtak, miszerint nincsen egyházunkkal szemben iidvös eszme, jó szándék, mely a protestáns egyház legőszintébb jóakaratára nem számolhatna, bár honnan eredt legyen is az. De van igenis, van elhatározott érez akarata, mindent, mi az egyház érdekével, főleg annak eleinktől öröklött autonom függetlenségével ellenkezik, kitelhetőleg gátolni ; mindent, mi az altatási politikából sarjadozik, a független vallásosság érzetében kigyomlálni ; mindennek mi veszélybe hozhatja a protestáns egyháznak magyar hazája iránti hűségét, ellentállani. Ha a puszta jó kivánat egyházunkat ezen erőre emelhetné, mi a magyar protestánsok idegen ajkú hitsorsosinkkal együttesen, már rég erős oszlopai lehetnénk a magyar culturának, de hogy a puszta jó kivánat ily varázs erővel nem bir, a szomorú tapasztalás bizonyitja. Akarat kell és annak egyesült, erős és nem késlekedő véghezvitele, főleg ifjúságiink nevelése körül. Elismerem, hogy a magyar protestáns, különösen az ágostai hitvallású evangyelmi egyháznak tényleges helyzete, annyiféle nyelvű liivei közt olyan, hogy a kizárólag magyar nyelvű isteni tisztelet eszméjét nem valósithatjuk. Fel sem szólalok jelenleg ezen eszme valósítása mellett, de az ellen emelem komolyan intő szavamat, hogy vannak egyházunkban egész egyházközségek, melyek a magyar nyelv ápolásában és diplomacziai polezra való emelésében oly késlekedők, hogy a reformaczió óta hat nemzedék dőlt ki a negyedfél század ut megtiltásában és időközben a protestánsoknak egy egész bábel nemzedéke nőtt fel keblünkből, haladásunknak útját állani. Ily eljárás nem mutat hazaszeretetre és bár ezen szeretet és a nemzetiséghez való ragaszkodás két külön indulat ott, hol több nemzetiségnek van egy közös hazája, mindenesetre a közt a haza áll feliil, mert a nemzetiség érzelme szűkebb körre szorul és lia felül kerekedik a haza szeretetén, akkor nem engedné, hogy teljes iigyekezettel munkálkodjunk a haza elővitelén és lia nem semmisiti is meg a haza iránti szeretettet, de zsibbasztja működésében. A nemzetiség ily értelme a hazaszeretettel ellenkezésben áll; s ezt tűrni magyar, főleg protestáns polgárnak nem szabad. Hazánkban a nemzetiség kérdése nem közjogi kérdés, mert minden nemzetiségnek ugyanazon közjoga van ; de egyházi kérdés annyiban, a mennyiben mi protestánsok, vallásunk szabadságainak tettleges gyakorlatát épen magyar hazánknak köszönhetjük. — Midőn tehát a tótajku némely községeknek szószólói nemzetiségük alapján a magyar nyelv terjesztését egyházuk körében gátolják, a szláv nemzetiség külön érdekeinek alárendelik saját egyházuk érdekeit : nem a nemzetiségi kérdéseket egyenlítik ki, de tettleg — bár jobbadán nem tudva — azon szlávoknak ügyekezeteit mozditják elő, kik magyar hazánk keleti határait átölelve, oda törekednek, hogy közös monarchiánk és protestáns egyházunk létoszlopainak megingatásával, hazánk kebelében a szláv elem legyen az állam vezéreleme. Elérkezett legfőbb ideje annak, hogy