Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1872. október 3

8. Olvastatrán a mult 1871. évi október 4-én és következő' nap­jain tartott egyetemes gyűlés jegyzőkönyve, annak 4-ik pontjára, mely sze­rint a protest, katonáknak más vallási szertartásokra kényszeritése tárgyá­ban, ezen jogtalan eljárás ellenében ujabb felirás határoztatott, egyetem. Főfelügyelő ur jelenti, hogy ezen határozatnak elég tétetett, a felirásra azon­ban még válasz nem érkezett. Ennek kapcsában főt. Geduly Lajos superintendens s egyházi el­nök ur által a dunáninneni egyházkerülettől nyert utasitása értelmében saj­nosan hozatott fel : hogy egyházunk még mindig nem élvezi a jogegyenlő­ség áldásait, de sőt, hogy még a létező törvények sem részesülvén kellő tiszteletben, egyházunk jo^ai folytonos sérelmeknek vannak kitéve ; mely szomorú ténynek egyik főokát abban látja a dunáninneni egyházkerület, hogy a vallásközi viszonyokra vonatkozó törvények s igy különösen az 1868. évi LIII. t. czikk, nem foglalnak magukban oly szabványukat, me­lyek alkalmasak volnának a törvénysértéseknek gátot vetni, a törvények megtartását kényszerrel is eszközölni s a törvényszegést hatályosan meg­torolni. Előadja ezután, hogy a dunáninneni egyházkerületben oly esetek merültek fel, melyek világos ellentétben állnak az 1868 LIII. törvényczik­kel, és mindamellett a m kir. vallás és közoktatási ministerium részéről or­voslást nem nyertek; igy Nagy-Szombatban az ottani kath. lelkész megke­resztelt egy protestáns apának gyermekét, ugyanott a kath. egyházba föl­vétetett egy jezsuita áldozár által protestáns, a nélkül, hogy az áttérés tör­vényes feltételei megtartattak volna, és ugyanazon jezsuita áldozár által megköttetett egy vegyes házasság, a nélkül, hogy az a prot. lelkésznek tu­domására hozatott s a kihirdetés megtörténhetett volna ; és midőn ő am. kir. vallás és közoktatási ministeriumnál keresett orvoslást ; az elintézés abból állott, hogy a kath. lelkésznek meghagyatott, miszerint a kereszte­lési ténykedésről a prot. lelkészt értesitse, a többi esetekre nézve pedig az illető törvényszegő jezsuita szerzetes utasittatott, hogy jövőre ily tör­vény-ellenes eljárástól tartózkodjék, mint ez a bemutatott s felolvasott 1872. évi 22,307. sz. alatt kelt ministeri leiratból látható. A többi egyházkerületek részéről szintén több sérelmes esetek jelentetvén, melyek szerint a re versalisokkal, a vegyes házasságok meg­kötésénél s az azokból származó gyermekek keresztelésénél törvény-elle­nes eljárás követtetik ; melyek szerint továbbá a vegyes házassági válópe­rekre vonatkozó törvényes liatározmányok a kath. szentszékek eljárása által tényleg illusoriusokká válnak : inditványoztatott, hogy e tárgyban az országgyűléshez oly tar­talmú kérvény intéztessék, melyben előadatván a fenforgó sérelmek, egy­szersmind megjeleltessenek azon törvényhozási intézkedések, melyektől a magyarhoni ág. hitv. evangélikusok sikeres orvoslást várnak. Ezen inditvány elfogadtatván, az országgyűléshez intézendő kér­vény szerkesztésével Egyetemes Főfelügyelő ur elnöklete alatt egy bi­zottmány küldetett ki, melynek tagjaivá választattak : mind a négy egy­házkerületi superintendens és egyházkerületi felügyelő urak, továbbá főt. Székács József, Bánó József, Fabini Teofil, Radvanszky Antal, Kubinyi Ágoston, Takács Lajos, Péchy Tamás, Szontágh Pál, és Dr. Yécsey Ta­más urak ; felliatalmaztatván, egyúttal e bizottmány, hogy az általa szer­kesztett kérvény benyújtása iránt intézkedjék. G. 0. A dunántuli kerület követei utasításuk nyomán elhatároz­tatni kérik : hogy — miután a vegyes házassági válópereket szabályzó 1868 : 48. t. cz. nem terjed ki azon esetekre, hol a katliol. vagy görögkeleti fél a sz. szék, mint illetékes forum által el választat ott és a felbontó itélet után az evang. egyházba áttérvén ujabb házasságra lépni kiván — az il­letékes polgári törvényszékhez legyen-e utasítandó, hogy ez a felbontást végelválásnak jelentse ki, vagy pedig ily esetre az 1868 : 53. t. czikk 8. pontja volna alkalmazandó, mely szerint az áttértnek minden cselekvénye azon egyház tanai szerint Ítélendő meg, melybe áttért és az elhagyott egy­ház elvei rá nézve semmiben sem kötelezők. Erre a bányakerület követei előadják : hogy e kérdés a magas

Next

/
Thumbnails
Contents