Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1869. október 6
- 18 Levéltárnok ur lemondása, elfogadtatván, számos éveken át lelkiismeretesen kezelt s buzgón viselt hivataloskodásáért, az egyetemes gyűlés hálás elismerését nyilvánitja iránta, a helyébe levéltárnoknak egyelőre Szénásy Sándor urat nevezvén ki, — a levéltárnak Kanya Pál úrtól leendő átvételére s Szénásy Sándor urnák leendő átadására Kubinyi Ágoston ur elnöklete alatt, Hunfalvy Pál, dr. Szontágh Kálmán és Mauricz Rezső urakat küldi ki azon megbizással, — bogy egyszersmind az egyetemes levéltárnok számára utasítást is dolgozzanak ki; tudósitásuk a jövő egyetemes gyűlésre elváratván. A bemutatott levéltári kimutatás pedig és a levéltár történelmi vázlata minden egyházkerület számára egy példányban leiratni s azoknak megküldetni határoztatott ; a levéltárban lévő eredeti monumentális okmányok gyűjteményének kiadhatása Kanya Pál urnák megengedtetvén. I. 47) Ugyanazon jk. 52-ik pontjára a dunántuli egyházkerület részéről a dunamelléki reform, egyházkerületi tanári gyámegylet alapszabályai bemutattatván, a tanárok nyugdíjazása tárgyában egyetemes gyülésileg utasíttatni kéri az egyházkerületeket, hogy gyámoldáikat kerületivé alakítsák át; és elhatároztatni, hogy senki tanár ne lehessen, a ki magát a gyámolda legfőbb osztályába be nem váltja ; s javaslatba hozza, hogy a tanárok egy országos nyugdij s gyámolda intézetet állitsanak fel. Ezen javaslatok elfogadtatván, az egyházkerületek figyelmébe ajánltatnak s egyszersmind Boleman István, pozsonyi tanár ur, a bemutatott gyámegyleti szabályok kiadása mellett, megbizatik, hogy a tanár urakat egy országos nyugdij s gyámolda intézet létesítésére hivja fel s annak szabályait dolgozza ki. I. 48) Ugyanazon jk. 53 ik pontjára a k. vallás és közoktatási ministerium 2209 — 869. sz. a. kelt leiratában tudatja, hogy a Futakon lefoglalt bibliai készlet még 1867. év május havában az illető tulajdonosnak visszaadatott. Tudomásul szolgál. I 49) Ugyanazon jk. 55 ik pontjára a m. k. vallás és közoktatási ministerium 22935 — 868. sz. a. kelt leiratában tudatja, mikép azon kivánat teljesitésének, hogy az állam vizsga a politikai tudományokra is terjesztessék ki, s e részben az eperjesi kir. állam vizsgálati bizottság utasittassék, — szüksége fenn nem forog ; mert a fennálló rendszer szerint, a nyilvános jogakadémiákon tanuló ifjak, félévenkint tartozván vizsgát tenni, ezen vizsgákról s a birói állam vizsga letételéről szóló bizonyítványok alapján, az ügyvédi vizsgára bocsáttatnak és nem kivántatik tőlük, hogy a politikai tudományokból is állam vizsgálati bizonyítványt mutassanak fel. Tudomásul szolgál. 1. 50) Ugyanazon jk. 56-ik pontjára, Krizsán Károly és Busa Istvánnak mult évben beadott s a pesti szláv egyházhoz utasított folyamodására Elefant Mihály ur buda-pesti esperes jelenti, hogy a beterjesztett gondnoki kimutatás, s a kéregető könyvecske egyes tételeinek rendes felállitása és öszveadása, valamint a százalék betudása után, még Krizsán Károly tartozik a pesti szláv egyháznak 30 frt 41 kral, Vavákné pedig 180 frtal, nemhogy nekik volna követelésök ez egyházon. Ezen tudósitás szerint ezen panasz alaptalan lévén, az megszün tetettnek vétetik. I. 51) Ugyanazon jk. 57-ik pontjára a pádári gyülekezetnek tanítója Piunyi Pál ellen hivatalától leendő elmozdítása iránt folytatott perében az