Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1866. december 5
rásának törvényességére nézve szükségesnek látja kijelenteni, hogy az egyházi törvényszéki birák egynémelyikének okadatolt elmaradása esetében, nehogy ez által az ügyek rendes menete felakadjon, — a hiányzóknak az elnökség által esetről estre helyettesítése gyakorlatilag eddig is foganatosíttatott s ez okból bármely egyházi törvényszéket alakilag hibásan összeállítottnak mondani nem lehet. 21. II. a. jkv. 22-dik pontjára, a zsinati előkészületekkel megbizott választmány, mely egyszersmind a peres ügyekbeni egyöntetű eljárás végett egy közösen követendő perrendtartás kidolgozásával és beadásával is megbizatott, jelentvén, hogy a zsinati előmunkálatok több ágazatai már teljesen befejezvék, némelyek kidolgozása pedig folyamatban van s annak idejében a kerületekkel közlendők lesznek. Örvendetes tudomásul vétetik. 22. U. a. jkv. 23-dik pontjára a dunáninneni egyetemes főtörvényszék birái közül az önként lemondott Hauszer Ernő, snperintendenssé választott Karsay Sándor és elhalt Teszák Sámuel helyett : Mosóczy Lajos, Kis János, réti — és Geyer János, pozsonyi lelkészek választattak közbirákul. 23. A dunántuli egyetemes főtörvényszéki birák közül önként kilépett Tomka János helyett: FreU 3,g Dávid, rajkai lelkész választatott közbiróul; az egyetemes íotörvényszéknek az 186 5-ki jegyzőkönyv 23-dik pontja alatt foglalt többi tagjai továbbra is megmaradván, s ezen egyetemes főtörvényszék ismét (így évre újra megerősítetvén. 24. Ugyanazon jegyzőkönyv 24-ik pontjára, a stipendialis választmánynak 1866. évi april 24 és 25-ik napjain a Róth-Teleki és Lissovényi ösztöndijak kiosztása tárgyában tartatott ülése jegyzőkönyve előterjesztetvén ; szerinte ezen ösztöndijak a fennálló szabályok szerint kiosztattak. Tudomásul vétetvén, a választmány eljárása helyeseltetett és helybenhagyatott, azon megjegyzéssel, hogy a segélyezett ifjak által kiállítandó térítvények az illető egyházkerületi superintendens uraknak adassanak által. 25. Ugyanazon jkv. 25-ik pontjára előterjesztetett az egyetemes pénztári számadást megvizsgáló bizottmánynak 1866. évi nov. 17-én tartatott ülése jkve, melyből kitűnt, mikép Vecsey Sándor ur egyetemes iskolai alapitványi pénztárnoknak egész pontossággal vezetett 1865. évi számadását a bizottmány megvizsgálván, iránta semmi észrevétel elő nem fordult ; minél fogva néki a felmentvény kiadatása ajánl tátik. — Ezen számadás szerint tett az évi bevétel 7309. ft. 47% krt, a kiadás pedig 7222 ft. 75 krt, és igy maradt 1866-ra 86 ft. 67% kr; az iskolai alap általános vagyon állása tészen tőkében 70,346 ft. 83 krt, o. é., kamat hátralékokban • pedig 8189 ft. 20 krt, melyek közt a csődper alatt levő Szunyogh és b. Podmaniczky Lajos féle kamatok tesznek 6038 ftot, a Géczy féle kamathátralék pedig 277 ftot, mely azonban idő közben egy Zsembery Imre ur által kiállított kötelezvénybe foglalva tőkésítetett ; de a vagyoni állás kimutatásába még fel nem vétetett; és eképp a számadásban kitett többi kamattartozások 1875 ftra, mennek, — és részben folyó kamatokat képeznek. Ugyanezen bizottmány jelenti, mikép b. Prónay Albert ur ellen beperelt 420 ft. alapítványi tőke végrehajtás alatt, a marasztaló Ítélet pedig pestmegyei birtokaira telekkönyvileg bekebeleztetett ésOcskay Ru- * dolf ur a Zelenay Gedeon alapítványi 10000 ft. tőke lefizetését még ez évben teljesíteni megajánlotta légyen. Tudomásul vétetvén, a bizottmány eljárása helybenhagyatott s Vecsey Sándor pénztárnok urnák az 1865-iki számadás terhe alóli felmentvény, pontos kezelése s fáradozása hálás elismerése mellett, — jegyzőkönyvi kivonatban kiadatni határoztatott. 26. Ugyanazon jkvi 26-ik pontjára az egyetemes hivatalnokok fizetései s nyomtatási költségeknek az egyetemes pénztárból mennyiben lehető fedezése tárgyában megbizott pénzügyi választmány az előbbi pontban felhivott jegyzőkönyvében előterjesztett vélemény szerint, az egyetemes gyűlési két jegyző és az egyetemes ügynök fizetése az egyetemes pénztár-