Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1863. szeptember 23
javai egyházkerületi s pesti egyetemes gyűléseknek ünnepélyes nyilatkozmányaik bizonyítják. De utóbb kitűnt mind inkább, hogy ezen emberekre okok nem hatnak, mert az ö czéljók nem is okok általi felvilágosittatás, hanem hatalomvadászat s hatalommegtartás mindenáron; kitűnt továbbá, hogy eljárásuk modora oly hallatlan durva s embertelen, mikép minden műveltségre igényt tartó s becsületérző ember csak maga magát gyalázza meg, ha velők szóba áll. Igy állván a dolog, felhagytunk minden közvetlen vitával velők ; s valóban kár is volna az egyháznak ezentúl megtérittetésökre, az általok folyton szórt rágalmak megczáfolására, akár csak egy szót is vesztegetni, annyival inkább, mert rajok ne'zve legjobb czáfolat, megfeszített, görcsös erőküdéseik tudva levő silány eredménye, minélfogva az általuk annyi idő óta, oly vakmerőséggel űzött ármánykodásnak csak igen igen kevés szánandó lelket sikerült elámítania, s derék népünknek zöme józan belátásával, gyűlöletes fondorlataikat egész erélyességgel visszalöki. Hanem egy körülmény az, a mi ezen harezot, mely különben régen elenyészett volna magában, reánk nézve pillanatilag felette nyomasztóvá, sőt veszélyessé teszi. Oly időben esett az, mikor az elintézetlen nagy országos kérdés hazánkat éles ellentétbe hozta a legfőbb hatalom legbefolyásosabb közegeivel. E körülményt elleneink, szokásuk szerint, ravaszul kizsákmányolva, minket denunciálva, magokat határtalan lojalitás köpönyegébe burkolva s e felett oly befolyást fitogtatva odafent a népre, melylyel teljességgel nem birnak, irányunkban ama magas, irányadó körökben, oly ellenszenveket tudtak gerjeszteni s magok számára oly pillanati kivételes pártfogolt állást kivivni, hogy egy év óta, egyházunk világos jogai sértésével, csaknem mindenütt, ők a kegyenczek, mi a hátralököttek, sőt több esetben úgy látszik, mintha autonom egyházunk, melynek lételét, állását országos sarkalatos törvények biztosítják, elleneink javára, törvényen kivül volna helyezve. Valamint az én feladatom ezen év lefolytán leginkább abból állt, adott esetekben, az ezen ferde helyzetből folyó csapásokat, a valódi jog és tényállás felderítésével egyházunktól elháritgatni, — mely törekvésemet, fájdalom — csak igen kevés esetekben koronázta oliajtott siker, úgy a méltóságos és főtisz. egyetemnek is, felfogásom szerint, az lészen most főleg tiszte, oda működni, hogy azon nem érdemlett hamis nymbus, melylyel magokat elleneink odafent körülövedzni tudák, a jog és igazság fényével eloszlatassék, a hátravetéo, melyet egyházunk oly fájdalmasan érezni kénytelen, megszüntetessék s legkivált jóságos és igazságos fejedelmünknek, ö cs. kir. Felségének szive oda hajlitassék, hogy hitelt nem adva azon mérges gyanúsításoknak, melyekkel azon saját testvéreink ; — ha még ily érzelmű s cselek vésű emberek testvéreknek nevezhetők, — atyai szivét tőlünk elidegeníteni igyekeznek, egyházunkat inkább az általok okozott oly gyászos rendetlenségek ellen megvédeni s azoknak legfőbb védúri hatalmánál s tiszténél fogva legkegyelmesebben véget vetni méltóztassék, s most áttérek azon tények elősorolására, mik az általam imént elmondottaknak illustratiójáúl s bizonyitékáúl szolgálandók lesznek. Első: a Hodzsa ügy. Tudva van, hogy ezen egyén minden egyházi törvényszékeink által, rendes per útján, hivatalvesztésre Ítéltetett el, tudva van az is miért ? mert az itélet a mult évi egyetemes gyűlés jegyzőkönyvébe egész kiterjedésében közölve volt, tudva van végtére az is, hogy ő az itélet végrehajtásának, egy rakonczátlankodó népcsoport gyámolitása mellett ellenszegült. Erre polgári karhatalom segítsége lőn kikérve az illető egyházi hatóságok által nemcsak, hanem ő méltósága egyetemes felügyelő úr b. Prónay Gábor felhívására s vezetése mellett, az egyházkerületek világi és egyházi elnökei múlt évi dec. 19-kén ö Felsége legmagasbb szine elé is járáltak ugyan ama segitség s általában az 1859-ik évi sept, l-jén kibocsátott legmagasabb császári pátensből egyházunkra háromló káros és üdvtelen következések végképpeni elmellőztetéseért esedezők. O Felsége bennünket kiváló atyai szívélyes kegygyei méltóztatott fogadni, panaszainkat illetőleg legkegyelmesebb megnyugtatásokkal megvigasztalni s különösen Hodzsa esetére vonatkozólag megígérni, hogy arra nézve majd a már Lipt '-Szt.-Miklósra kiküldött kir. biztos Fábry István kir. hétszemélynök a helyszínén teendő nyomozásának eredményo szerint fogja legmagasb elhatározását kiadni. — A tisztelt kir. biztos ur az óta mint tudjuk, már eljárt megbízatásában, jelentését is felterjesztette, az igért legmagasabb elhatározást óhajtva várjuk. — A méltóságos és főtiszt, egyetemi gyűlés tudomására liozandónak tartom még, hogy Hodzsa múlt évi august 6-kán épen mijavai gyűlésünk napján, egy több ivre menő folyamodványt nyújtott be ö Felségének, melynek foglalatja oly hajmeresztő vádakat tartalmaz egyházunk ellen, hogy én egyátalában nem vagyok megfogni képes, mikép volt lehetséges ily borzasztóságoknak ezen egyház egyik tagja, sőt szolgája, agyában s szivében megfogamzaniok, s oly hangon és kifejezésekkel van irva, hogy ismét nem tudom megfogni, honnan vehette a fogalmazó a bátorságot ily hangú irományt az uralkodó szentséges kezeibe által szolgáltatni. A folyamodvány egyébiránt velem közöltetvén nyilatkozat végett s én szintén több ivekre terjedő választ terjesztettem fel rá legmagasabb ho^re, melyben, mint hízelkedem magamnak, sikerült az emiitett iratban foglalt istentelen rágalmakat pontról pontra megcz.'ifolnom s kiforgatnom. — Legújabban értesültem, hogy Hodzsának fizetése, melynek további kiadásától, a L. Szt. Miklósi egyház itéletileg fel volt oldva, illetőleg eltiltva, executio utján szedetik be, s igy neki az assistentia, melyet az összes egyház még mindig vár, nem tudora ki által s kinek meghagyásával, meg van adva. Alig hogy haza tértünk Bécsből, egy, igaz már nov. 9-kén kelt legfelsőbb elhatározás közöltetett velünk, mind négy superintendessel, a Nagymélt. ra. k. Helytartótanácsnak múlt évi dec. 21 én 80,772 sz.
