Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1848. július 25

6 25.) A' 43-dikra jelentetett, mikép Dianovszky Károlynak a' thuráni gyülekezet ellen lefolyt perében ho­zott egyházi törvényszéki Ítéletet, a' gyülekezet ellenszegülése miatt mindeddig végrehajtani nem lehetvén , ez iránt intézkedni kellene : Nyugodtabbak lévén már azon vidéken a' kedélyek, fő felügyelő úr megfogja a* Thu­rócz megyei fő ispánt ezen ítélet foganatba vétele iránt keresni ; — és ha három hónap múl­va ennek sem lenne kivánt eredménye: a' ministeriumhoz intéztessék folyamodás. 26.) A' 45-dikre az Új-Verbászi gyülekezet több tagjai által Schmid István helybeli tanitó ellen folytatott 's fellyebbezett pernek megvizsgálására kiküldött egyházi törvényszék jelenti, mikép ezen pert f. évi febr. 28-kán megvizsgálván, abban következő ítéletet hozott légyen: ítéltetett: I ' . »Ti. Láng Keresztéi ponyvájának a' panaszlott fél általi eltulajdonítása a' perbeli iratokból be nem bizonyulván, következéskép alperesre innét rovatni követelt 's hivatal átoli elmoz­dítására ürügyül használni kivánt canonicus vétség, Láng Keresztélnek külömben is egyik vá­doskodó félnek, L. alatti bizonyítványa ellenére fen nem forogván: alperes ezen vád terhe alól egyátalján felmentetik. Továbbá alperes által önártatlansága természetes védelme végett, Paksra Hofman Gás­párhoz irt leveléből merített vádat, felperes III. szám alatti nyilatkozatában maga is mellőztet­ni kívánván ; a' Keck örökösöknek, ön saját ügyökben tett 3. szám alatti bizonyítványa pedig, próba gyanánt nem vétethetvén ; de Yarga Pálnak 4. szám alatti bizonyítványából sem tűnvén ki alperesnek semmi fondorkodása ; — az ezekből következtetett gyanúsítás és vád alaptalan és helytelen volta miatt, alperes ezek alól is tellyesen felmentetik. — A' község házának építése alkalmával alperesnél tartott összejövetelek, a' felperesi 14. számú előadásnak , az N. N. alatti mutatvánnyal lett egybevetése után , — semmi bujtogatási y lázitási 's nyugtalanítási szándékra nem mutatván; de külömben is a' község házának egyszerű építése a' többség által már az előtt elhatározva 's az urodalom által is megerősítve lévén, al­peres megrovatását magok után nem vonhatják ; ugyan azért ezen vád súlya alol is feloldoz­tatik. — A* templomban alperes által szomszédjának súgva mondott botrányos szavak kiejtését ,, maga alperes is, ámbár módosítással elismerni láttatván , miután ez iránt a' perbeli szóváltások szerint sértetve érzett egyéntől bocsánatot kért és nyert, ez érdemben utólag felélesztett vád megszüntetettnek lenni tekintendő ; mindazáltal az efféle illetlen szóejtés , alperesnek, tekintve hivatalos állását, itt sem helyeseltethetvén : az ettőli ovakodásra 's az illendőségnek mindenkori megtartására utasíttatik. • * - v. * .. * • Schmidt György levelének feltörése inkább történetből és tévedésből, mint másnak ár­tani kivánó szándékból eredettnek a' perbeli iratokból kiderülvén, e' részben alperes még a' gya­nú terhe alól is felmentetik. — / "' Az urodalmi szérűn 1845-ben vásárlott polyva elhordásáról irt czédula koholásának, a* meg nem hitelesített i2-ik tanúbizonyságra és 13-ik sz. alatti csak puszta gyanítást gerjeszthető okiratra alapított vádja, az urodalmi Ispánnak, mint e' tárgyban legilletékesebb tanúnak H. H. alat­ti meghitelesített bizonyítványa által tellyesen elenyésztetve lévén, alperes ennek terhe alól is fel­mentetik. — Mindezekből tehát kiderülvén az, hogy alperes, jelen perben ellene felhozott 's nagyobb­részint nem is az ő hivatalos köréből, mellyet számos hiteles bizonyítványok tanúsítása szerint je­lesen betölt, keletkezett ; — mint inkább annak kivülötte a' társas élet érintkezéséből szándéko­san felkeresett 's nagyítva és gyanúsítva alperes tekintélyének az egyház és tanuló iQuság előtti csökkentésére sőt aláásására irányzott 's ezen ifjúságnak tanítója ellen, kinek hálával tartoz­nék , vádaskodólag lett felléptetése által, az erkölcstelenség magvának elhintésére szolgáló alap­talan 's helytelen vádakkal támadtatott meg 's a' tanitó sikeres működéséhez megkívántató nyu­galmas lelkület háborgatásával több éven keresztül nyugtaianítatott : nem csak mind ezen vá­dakra nézve bűntelennek Ítéltetik; hanem az előmutatott bizonyítványok szerint, eddig dicsére­tesen és jó sikerrel viselt hivatalában, minden megrovás, — téritvény adás, vagy hivatal cse­rélés mellőztével, tovább is megerősítetik, sőt méltatlan zaklattatása, 's hurczoltatása miatt és oknélküli költségeskedése tekintetéből alperesnek megtérítendő 's bíróilag 100. az az száz ezüst forintban megállapított perköltségben a' felperes egyház marasztaltatik,, felhagyván az egyháznak azon megfeddésre méltó egyes tagjai ellen, — kik magányos érdekből személyes szenvedélytől az egyház nevét jelen per indításánál 's folytatásánál netalán bitorolták, — viszkeresete ; — 's ennyiben változván, többire pedig helybenhagyatván az egyházkerületi törvényszék Ítélete : mind­ezekre nézve a' végrehajtás elrendeltetik, 's ennek foganatosítása végett jelen per az illető es­perességhez visszaküldetik. Tudomásul szolgál. 27.) Ezzel kapcsolatban felvétetett ugyan azon Schmid Istvánnak folyamodása, mellyben panaszolja, bogy az Uj-Verbász gyülekezet tagjai nemcsak a' fentebbi hitéletnek végrehajtására kiküldött esperességi küldöttségnek ellenszegültek 's ezt gúnnyal illették, hanem folyamodó lakását erőhatalommal megtámadván 's mindeneket összetörvén őt 's családját futásra kényszeritették, kérvén oltalmat 's a'fentebbi Ítéletnek foganatot szereztetni:

Next

/
Thumbnails
Contents