Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - VIII. Temető - Kicker Illés

nem élvezésében, ott van a lelkiismereti kényszer­nők volü ik szemben való alkalmazásában, ott vau az állam Ii italomnak a pápaságtól való többé­kevésbbé függésében; aztán oU va i a kö/.önvö.s­ségnek lelkot ölő hatalmában, az egykedvűségnek mutogatásában, a templomok kerülgetésében, a protestáns öntudat erejének hanyatlásában, a mérhetlen alkalmazkodásban, a rosszul értelmezett szabadéivüségben és szabadságban, a protestáns leifogásnak és érzületnek a magunk részéről má­sok javára s a magunk rovására való kisajátításá­ban stb.-ben stb.-ben." »Mindezek mellett még azt is felemlítem, hogy a tekintélynek való hódolgatás is szaporítja a régi nyomort, mert mint közügyekkel foglalkozónak ta­pasztalnom kell, hogy nem az igazság kell az em­bereknek, hanem az hogy kicsoda mondja s írja s a híres magyar kálvinista önérzetnek meg kell ha­jolnia némelyek szerint, lia miniszter vagy más e fajta hatalmi végrehajtó közeg, vagy egyházi közi­gazgatási funkcionárius szól és ír! Tapasztaltam, hogy a derekak meghajlása is kezd régi nyomor lenni s épen a protestánsok tiltakozásában jelent­kező erejének aL ellanyhúlása az oka sok bajnak és nyomornak.« T EME T Ö. Kicker Illés 1846-1904. Jeles tanerőkben nem épen szegény sop­roni felső egyházmegyénket súlyos veszteség­érte; egyik legjobb tanfértia, néhai Kicker Illés, előbb kaboldi, későbben volt ruszti ta­nító, f. é. január 21-én élte 58. áldásdús munkásságának pedig 38. évében bekövetke­zett szívszélhűdés folytán, nincsen többé ! E jeles férfiú, Rusztnak szülöttje, Sop­ronban alig végezvén be képezdei tanulmá­nyait, máris 1866. évben segédtanítónak hi­vatott meg néhai Ebner Sámuel, volt nagy­érdemű s felejthetlen kaboldi tanitó mellé, ki mint végzett theológus, — mint néhai Müll­ner Mátyás, volt nagynevű soproni lyceumi igazgatónak egykori instructora s mint álta­lában kitűnő tanerő s paedagógus, a fiatal Kickert is mint segédjét saját példájával an­nál jobban vezette be hivatásába ! S a buz­gó segédtanító oly annyira betanulta s bele­élte magát hivatalába, hogy már 1867. év­ben a felejthetlen s poraiban százszorosan is megáldott Ebner halálával Kicker annak utódjává választatott s méltó utódja maradt is 1876. évig! Kicker Illés nemcsak ernye­detlen szorgalmú s példás magaviseletű, — hanem egyébként is áldott véralkatú szerény, szolid s önzetlen levén, az akkoriban a ka­bo'di ev. iskolába járó kaboldi, í«'!sö-pét< rfai, m szverini. cundrai ás háisfal\i 150 tanulót a legnagyobb buzgósággal tanította ; egy év­tized alatt há.om I al ol li lelkésznek, ni liai Unger Janosuak, Orrai Józsefnek (jelenleg Bonyhádon) s néhai Weisz Józsefnek, mint­megannyi fáradhatlan buzgó lelki at}'ának, igazi munkatársa volt, nem ellensége, hanem támasza a lelkészi hivatalnak, a protestan­tismusnak ezen határszéli, oly félreeső, el­szigetelt, exponált s sokat veszélyeztetett őr­állomásán ! 0 itt az áldott emlékű Ebner ál­tal alapított keresztyén betegegyletet tovább fejlesztette s férfidalárdát alakítván úgy az egyházi mint a világi élet terén új szellemet kedvet s örömöt lehelt a szivekbe ! A hat községből álló, kaboldi ev. gyülekezetnek lelki gondozásába s vezetésébe is Kicker mint konvent — s iskolaszéki titkár szelídsége, önuralma, önmegtagadása ember- és békesze­retete által, válságos időkben a különféle szét­húzó elem egyesítésére is csak jótékonyan ha­tott. Ily tanítónak Kaboldon csak barátja volt ! . . . De épen ilyet irigyelt a sors ! . . . Yéne, ifja, apraja, nagyja zokogott Kaboldon, midőn 1876. évben saját szülővárosa Ruszt, Kickert innen elválasztotta, s akkor fájlalta s tudta meg legjobban ki volt Kickor Ka­boldon, mikor már nem volt itt ! Kabold mostoha viszonyok de többszöri költséges Jel kész választás folytán is anyagilag hanyat­lott ! ... Az apadó Fertő tava partján fek­vő Ruszton is, három egymásután következő lelkészválasztásnak elseje akkoriban nagy vi­hart szült; s felvert hullámai Kicker Illés bé­kés hajlama folytán lenyugodtak! Kicker Il­lés nemlllés, — hanem János-féle áldott haj­lamának befolyása folytán az összes ténye­zők egyesült erejével Ruszt egyházi élete az­óta egyre kedvezőbb lendületet vett ! Kicker Ruszton is alakított férfidalárdát s vezette is 25 évig s mint tűzoltó egyleti titkár álta­lános vagy közdicsér ^tet aratott. Az összes város három buzgó lelkésze, Sachs. Benő, Warkoweil Károly és Franz Vilmos egymás­után, minden kartársa s ismerője leginkább minden tanitványa szerette őt ! Kicker mint családapa is az önfeláldo­zásig fáradozott! Számos gyermekének a fele már serdülő korában, — sőt egy fia mint már önálló hivataluok halt meg előtte ; má­sik fele t. i. 2 fia s 3 leánya még él s a leg­gondosabb nevelésben részesült! Az ő méltó életpárja, született Besenhofer Erzsébet, a szerető anya s pontos és szorgos háziasszony ezen mintaképe, osztotta számos s egyre nö­vekvő szüiei kötelmeit. Alig hihető, mennyi

Next

/
Thumbnails
Contents