Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - a) Névvel - Raffay Sándor. Theológiánk új szervezete

célzatról. Azt emlegetik, hogy Pozsonyban fölösleges a hat tanszék. De hát akkor miért nem adják vissza a pozsonyi egyháznak a lelkészét, a ki a gyakorlati theologiát ingyen tanitja ? Azért, mert nem a hat tanszék a fölösleges és nem a tanerők vannak „kevéssé kihasználva" (milyen emelkedett krisztusi felfogás !), hanem egyszerűen egy tanszék jövedelme kell Eperjesnek. Hivatkoznak a reformátusokra, hogy ott is csak öt tanszék van minden theologián. De hát ki mondta valaha, hogy

T ez ideális állapot '? Ki mondta, hogy azok itt örökre megállanak ? S hogyan következik ebből, hogy akár az egyik, akár valamennyi evang. theologián sem szabad több tanszéknek lenni ? ,,A parancsoló szükség''-re hivatkozik az előadó. Ez a parancsoló szükség pedig nem más, mint az, hogy Eperjesnek pénz kell, hát Pozsony segitsen rajta. De hát nem lehet azt a hiányzó 2400 frtot máshonnét előteremteni, csakis ha Pozsony húsából vágják ki ! Avagy Pozsonyt minden áron meg kell röviditeni ? Ugy látszik igen. Mert az előadó szerint a javaslat célja az, hogy mert Eperjest és Sopront még nem emelhetik Pozsony színvonalára, hát „okszerű következménykép

1' a pozsonyi akadémiát kell lejebb szállítani. Már bocsánatot kérek, de az ilyen logikát a jövő számára spirituszban kell megőrizni. Mert ha valaki egy épületet emel, s annak pénze fogytán csak az egyik szárnyát tudta emeletesre felhúzni, semmikép sem azt cselekszi, hogy a már felhúzottat is lebontja, hanem szépen betetőzi s a többi részt is igyekszik mielőbb kiépíteni. A mit már nagy küzdelmek árán felépítettünk, ne romboljuk le, hanem Eperjest és Sopront is igyekezzünk odáig juttatni, a hol Pozsony van. Ha nem birunk többet, hát legalább öt tanszéket állítsunk fel most, mert ez is haladás a multakhoz képest. Már pedig a fő a haladás — de nem visszafelé. Azt meg ne tessék se hinni, se hirdetni, mert nincs benne igazság, hogy Pozsony azért küzd a javaslat ellen, mert ,,eddigi egyetemes és akadémiai kizárólagossága megszűnik." Dr. Masznyik Endre helyesen hivatkozott arra, hogy a másik két intézet a pozsonyival jogilag azonos viszonyú mindaddig nem lesz, mig az egyetemes egyházzal azonos szerződéses viszonyába nem kerül. Mert eddig is egyetemes jellegű volt ugyan minden főiskola, de az egyetemes egyház tulajdona egyedül csak a pozsonyú akadémia volt. S mert a másik két intézet szerződéséről eddig szó nem volt, hát egyetemes intézet csakis a pozsonyi akadémia marad. De hát nem ez a főkérdés, hanem az, hogy Pozsonynak érdek-e, vagy kára, ha a másik két theologia is akadémiává lesz ? Az előadó szerint Pozsonyt egész mozgolódása irigység és hiúság gyümölcse. Ilyen érvelésre ugy

Tan csak komolyabbak hiányában szokott az ember válaszolni, de hát még akkor is sokkal jobban meg lehetne fordítani ezt a vádat és azt mondani, hogy a puszta irigység tör a pozsonyú hatodik tanszék ellen azért, mert a másik két intézeten nem tudnak hatot állítani, s mert hiúság dolga, liogy

T ők egy tanszékkel sem akarnak Pozsony mögött maradni. Aki az e tárgyban folyó vitát eddig figyelemmel kisérte, mindenesetre észrevette, hogy ennek a hatodik tanszéknek a kérdése az egész ügynek egyik tengelye. A javaslat minden áron el akar venni Pozsonyból egy tanszéket. Pozsony meg azt semmikép sem akarja engedni. A mi azonkívül van, az a javaslat védőit és támadóit egyformán csak másodsorban érdekli. Mi mindig hangsúlyoztuk, hogy a másik két intézet fejlődését nemcsak nem irigyeljük, de sőt kívánatosnak, elodázhatlanul szükségesnek és örvendetesnek tekintjük. Sőt azt sem bánjuk, ha Eperjest és Sopront akár Pozsony fölé is emelik s fakultássá fejlesztik, csak minket vissza ne fejleszszenek, meg ne bénítsanak, s ha már emelni nem birnak, vagy nem akarnak, hát hagyjanak meg a mai helyzetben. Azt hiszem, ennyit kívánni nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is. Hiszen mi ezzel sokkalta kevesebbet kérünk, mint a mit kérnek és kapnak Eperjes és Sopron ! Szerettem volna, ha ezt a kérést a másik két intézet is jogosnak, igaznak és méltánylandónak ismerte volna el, hogy

T sem a jelen, sem a jövő nemzedék előtt ne lett volna az ő, különben jogos törekvéseiknek