Evangélikus Egyház és Iskola 1904.
Tematikus tartalom - VI. Rendeletek, körlevelek, tudnivalók - Egy napos ünnepek iskolai szünete tárgyában
Üzletem fennállása alatt 116 ev. ref. egyháznak szolgáltam nmnkámmal. Orgona építészeti műterem Debrecenben Darabos-utca 7. sz. a. ( a Collegium mellett). FENNÁLL 1893. OTA. Teljesen e célra épített házamban készítem a mai kor legtökéletesebb vívmánya szerint bármily kivitelű új orgonákat s azokért a legmesszebbmenő jótállást vállalom. Orgona építészetem, mint az ev. ret. egyházak érdekét szolgáló intézmény, e téren az országban egyedül áll. Munkám jóságával elértem azt, hogy minden évben növekszik a cégem iránti bizalom, s ígérem ezúttal is, hogy továbbra is úgy az árakban, mint a kivitelben egyházam érdekét tartom első sorban is szem előtt és teljes megbízhatóságra törekszem. Elvállalok régi orgonák átalakítását, áthelyezését, tisztítását, hangolását és javítását, vagy évi gondozását mérsékelt áron, több évre menő jótállás mellett. A nagytiszteletü és tekintetes egyházi elöljáróság és az adományozó közönség, valamint a kántor, orgonista és tanitó urak szives pártfogásába továbbra is ajánlva magamat, maradtam teljes tisztelettel Kerékgyártó István 33. 1. orgona készítő. Határozott árak, elsőrendű minőség, erőteljes nemes hangzású orgonák. ^ Hazánk legrégibb harangöntödéie. jj Alapíttatott 1816-ban. Tíz évi jótállás, QC Előnyös fel tételek engedtetnek. 8ELTENH0FER FRIGYES FU SOPRONBAN cs. és ni. királyi udvari szállítók. Ajánlják legjobban berendezett harangöntődéjüket a t. községek- és egyházaknak. Harangok bármely nagvságban és zengzetben csak a legfinomabb harangércből tis/ta csengő hanggal öntetnek. Repedt harangok újraöntetnek : ezek, valamint az új harangok is, a már meglevőhöz t t íij r s összhungzatban öntetnek, Minden harang hangja előre határoztatik meg. Különösen figyelmeztetjük szabadalmazott kovácsolt vasból készült szerkezetünkre nagy harangok részére, mely által ezek könnyen húzhatók s a falakat nem rázzák. Fakoronákkal biró harangok ezen szerkezetre olcsó árért átalakíttatnak. Kovácsolt vasból készült tűzmentes harangállványokat. célszerű szerkezetben s olcsó árak mellett legjobban ajánlunk. Költségvetésekkel s népes árjegyzékkel postafordultával szolgálunk. Egy háztartási mérleg ingyen! Mesés olcsó árak mellett küldöm szét túlhalmozott raktáramból világhírű s kiválóságukért általánosan kedvelt mexikói ezüst-áruimat és pedig: drb mexk. ezüst asztali kést „ evő villát v ,. „ evőkanalat „ „ kávéskanalat „ kiváló deszertkés „ ,. deszertvílla „ mexk ez. levesmer. kanál „ ezüst tejmeritő „ elegáns szalou asztali gyertyatartó^ összesen csak 6*50 írt. Minden megrendelő ezenkívül jutalomképen egy szavatosság mellett pontosan működő 12 és fél kiló hordképességü háztartási mérleget kap teljesen diitalanúl. A mexikói ezüst egy teljesen fehér fém (belül is) melynek tartósságáért és kiváló minőségéért jótállást vállalok. Szétküldés a pénz előzetes megküldése esetén vagy utánvéttel történik az európai raktárból. 12—13 Auffenberg József, Budapest, VII., Huszár-u. 6 Hihetetlen! 4 l/ 2 kg. legfinomabb a sajtolásnál kevéssé megsérült ~ PIPERESZAPPAN -^pQ (kb 50 drb) rózsa, speik, moschus és ibolya illatokból szépen összeválogatva, mig a készlet tart 5 koronáért kápható. A pénz előleges beküldése vag} r utánvét mellett küldi Auffenberg József Budapest, VII. Huszár-utca C. MARX és MEREI magyar tanszergyárosok Budapest, VI, Aradi-utca (iO. Gyártanak mindennemű fizikai, kémiai és geometriai tanszereket felső-, közép- és elemi iskolák részére. Kitüntetve az Orsz. Iparegyesülettől uj ipar meghonosításáért és versenyképességért. 12—9 —< A szatmári kiállításon (1903). jury tag, aranyérem és díszoklevéllel kitüntetve. —5*6 »5— tt 84€ —7*6 Jobb és megbízhatóbb m a. g "v a. k a. t s olcsóbban sehol sem kapni, mint Fábián Béla magkeneskedésében Budapest, IX. ker. Üllói-ut 73. szám. Árjegyzéket ingyen és bérmentve küld. 12. 10—10. K ^^T^TTTTTT^TTTT-TTT-TTTTTTTTTT-TTTTTTTT^ « y\