Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - a) Névvel - Pröhle Vilmos dr. A ker. szeretet az igazi erkölcsiségnek egyedüli alapja

Abból az erkölcsi világból, melyben egy Plató, egy Arisztotelész mozog, ki van zárva a beteg, a szenvedő, az étlen- szomjan sinylődő nyomorult. A földi boldogság elérése lévén szerinük a főcél, melyre az erényesség csak egy tényező, nem tartják a boldogsághoz teljesen nélkülözhetetlennek a legalább is elegendő vagyont, egészséges testalkatot és általában a jó egészséget ; úgyannyira nem, hogy Plató a nyomorékul született gyermekek kivetését, a betegek pusztulását s ily célból segitség nélkül hagyásukat szükségesnek tartja, ne hogy azok a köznép vagy csak az egyes embernek is terhére válván, annak jólétét megzavarják ! Mily feneketlen sötétsége az önzésnek a lángész minden ragyogása mellett! De a puszta ész nem is beszélhet másképen. Mellőzve az újabb korban fölmerült irányokat, és pedig azért, mert ami helyes bennük, az a keresztyén erkölcstanból került ki, ami pedig nem onnan került, az kétesértékű, nézzük, mint állja meg helyét a keresztyén szeretet, mint erkölcsi alapelv, tehát mint ol}

Tan, mely nem az értelemre, hanem az érzelmi világra épült? „Szeressed Istent mindenek fölött s felebarátodat mint önmagadat ; felebarátod minden ember, édes tesvérek vagytok mindnyájan az úr Jézusban, az érettetek testté lett örök isteni szeretetben." Lehet-e a szeretet általános erkölcsi alapelv? Lehet; mert nem zár ki senkit, amenynyiben a testvéri szeretet, amily természetes, oly kötelességszerű. Lehet; mert a legnehezebbet kivánja, s igy a legnagyobb tökéletessségre való törekvést teszi kötelességé. Lehet ; Mert az egyes ember is megvalósíthatja a maga körében. Lehet; mert megvalósulása maga után vonná mindama bajok megszűnését, melyek nem a természet törvényeinek kérlelhetetlen szigorúságán alapulnak. Csak az utóbbi pontnál állapodjunk meg egy pillanatra! Nem mintha ez szorulna éppen bizonyításra, hanem azért; mert oly helyre mutat, oly dolgok jutnak róla eszünkbe, melyeken a legtöbb gondolkozó elme, a legtöbb érző sziv szenvedett hajótörést. — Egy ro^sz van a világon, amit nem az ember rossz akarata teremtett, s ez a halál, a testi élet megszűnése s annak sohasem nyugvó keretei, a betegségek. Hogy a többi bajok a keresztyén szeretet megvalósulásával mind elmúlnának, az természetes, mert hiszen a keresztény szeretet általános megvalósulásának épen azok az emberi indulatok állanak útjában, melyekből mind ama bajok erednek, világos cáfolatául minden oly nézetnek, hogy az európai emberiség már kinőtt a keresztyénségből. — Azonban még akkor is megmarad az elmúlás, a pusztulás, a halál, mely évezredek emlékei felett borong immár s ha a valóságban tárul elénk, kétségbeesést, ha az emlékezetben vagy a művészetben lép fel, fájó, mélabús resignatiót fakaszt nyomában. Ha az erénynek célját e földön keres, sük, aminthogy a keresztyén hit, vagy bármely positiv hit nélkül, egyebütt keresni nem is lehet, mindig ott marad az elmúlás, a halál rémalakja s azt súgja a kétségbe esett halandó fülébe : „Céltalan minden, céltalan a jó is, céltalan a szeretet is ; — mert ime, minden elpusztult amit te szerettél s ami tégedet szeretett ! Vesd le magadat erről a kőszikláról, mert a halál nem oly rettentő, mint a halálra való előkészület!" — Ott marad az élvezet minden kelyhében az az üröm, mely minden perc gyönyöréért évek kétségbeesését kivánja váltságúl ; ott marad az egész emberiség előtt az enyészetnek ama rettentő képe, mely az utolsó éhező nyomorékoknak e szavakat adja ajakára: „Sok az ember, és kevés a fóka !" Ott marad, annélkül, hogy valaki csak annyit is mondhatna: „Mondottam ember, küzdj és bizva bízzál!', Igy az az erkölcsi alapelv, melyet előbb kifejtettünk s mely ellen tudományos és bölcseleti szempontból semmi kifogást emelni nem lehet, melynek helyébe jobbat állítani lehetetlen, céltalan volna a keresztyén hit nélkül ! De hát mi is az a keresztyén hit? Nem más, mint biztossága annak, hogy a szeretet örökkévaló ; hogy alkotta a világot, a^ tartja össze! — hogy ama szeretetnek e múlékony földi létben való megvalósítása viszszavezet bennünket oda, ahonnan elindultunk,