Evangélikus Egyház és Iskola 1903.
Tematikus tartalom - VIII. Temető - Stúr Dániel
Az ő fáradbatlanságának gyümölcse, hogy a gyülekezetnek ma diszes, gótikus tempioma, tisztes paplaka, célszerűen felszerelt, modern, szép iskolája van, melyek mind a hivek öröme s büszkeségére szolgálnak, hogy az egyház anyagi viszonyai rendezettek s a hitélet, az egyházhűség, az áldozatkészség szelleme virágzó. A nemrég megjelent „bácsi egyházmegye monográfiája" idevágó fejezete szépen ecseteli ez eredményeket, melyek az ifjú nemzedéknek követendő példányképül állíthatók oda. Hogy minek köszönhette mindezt Stúr? Egyedül annak, hogy Krisztusához hű volt mind haláláig s hogy kötelességeit teljesítette mindenütt s minden körülmények között, úgyis mint lelkész, úgyis mint a mi hazánknak hűséges polgára, úgyis mint családjának nagyrabecsült feje. Mint lelkész egyszerű szavakkal, sallang nélkül, de hitteljesen és meggyőző erővel s minden egyes esetben lelkiismeretesen elkészülve hirdette az Úr igéjét. A mig csak ereje engedte, szinte féltékenyen őrködött, hogy mindent maga végezzen el. Segédlelkésze ugyanezért 1899 ig nem is volt. Hogy az általa gyakorolt cura pastorálisnak sikere legyen, nem volt szüksége evangelisációra, futkározó atyafiakra, külföldről átültetett mozgalmakra, melyekről azt tartotta, hogy a sekták számára készítik elő a talajt. Ismerte hivei minden örömét, minden baját, — hiszen egynéhány kivételével mind ő keresztelte, konfirmálta, eskette, vigasztalta, segítette, bátorította. Családja volt az egész egyházközség, tegezte valamennyi hívót. Hivatala szintén példás volt. Anyakönyvét mintaszerűen vezette, valamint kezdettől fogva családkönyvet, névmutatót, rendes levéltárat s iktatót. Beszédeit évről évre összegyűjtötte ; az egyházi lapokat évtizedeken keresztül megőrizte s jóformán elle utolsó napjáig irta az ő Krónikás könyveit, melyek az ő jellemző, egész lényét kifejező betűivel az ő egyházközsége, az esperessóg, az egyet, egyház, a közélet s/,ámos, talán már feledésbe is ment dolgait őrzik meg. Ha nem tudnám, hogy családi ügyeit feljegyezte azokba a vaskos könyvekbe, reklamálnám őket az egyházmegye archívuma számára, melynek legértékesebb emlékei közé tartoznának Figyelme, érdeklődése mindenre, úgy az egyházi, mint a közéletre kiterjedt. Meg volt az ehhez való éles szeme s persze nem modern, de jeles, alapos készültsége. Jellemző úgy szeméiyére nézve, mint a régi időkre, hogy a inkor a negyvenes években a verbászi gimnáziumban — akkoron esperessógi, ma áll. s községi, holnap talán kir. katholikus — hiány volt tanerőkben, mint jeles filológus magára vállalta a tanítás munkáját s hetenként néhányszor Kuczuráról Verbászra megtette az egy órai alföldi feneketlen utat, hogy a tanuló ifjúság előre haladhasson; e mellett a saját háza is valóságos paedagógium volt, hol mindenki tanult, mindenkinek ambíciója volt az ismeretekben előre haladni.. Ezekért s mert a gyakorlati dolgok iránt is> helyes érzéke volt s mint igazságszerető férfiút ismerte mindenki, az egyházmegye is igénybe vette szolgalatát. Elébb mint pénztáros ós dékán, aztán 21 éven át mint esperes, utóbb több éven keresztül mint főesperes pártatlanúl, igazságosan s önzetlenül vezette ennek az egyházmegyének ügyes-bajos dolgait. Az egyház terén szerzett kiváló érdemei elismeréseül 1877-ben, szolgálati 50 éves jubileuma alkalmából ki lett tüntetve Ő Felsége által a koronás arany érdemkereszttel, mikor is nem csupán számos tagból álló családja, hanem az egész egyházmegye s a Bácska nagy része örömmel ünnepelte s üdvözölte a köztiszteletben álló „Stúr bácsij át.* A kitüntetést, becsülést s közszeretetet nem csupán mint kiváló pap s hitbuzgó, hű testvér érdemelte ki, hanem mint jeles honfiú, kiváló polgár és gondos atya Háza egyszerű volt, de vendégszerető, barátságos, igazi evang. papi ház, melyben a tiszta erkölcs, nemes gondolkodás, keresztyén érzület uralkodtak mindvégig. Egyszerűségében is a Bácska legmiveltebb házai egyikének tartatott. A h Át diszét emelte Ha j n ó c zy n a k, az egyházmegye néhai nagy papjának s jeles hazafiúnak leánya Teréz, ki 1838 ban lett Stúr Dániel neje s a ki mint kiváló, nagy miveltségű, finom lelkű nő elvarázsolta mindazokat, kik szerencséjüknek tartották ezen egyszerű parochia vendégszeretetét élvezhetni, annyival inkább, mert jó és rossz időkben egyaránt a rendületlen hűség a magyar hazához és a magyar nemzethez szintén hozzátartoztak azon alapkövekhez, melyeken a család felemelkedett. Azok a krónikás könyvek sokat beszélhetnének erről is, meg a 48-as eseményekről, melyeknek nem egy szála vezet a Kuczurai paplakba, — a Bach korszakról, melyben bűn volt magyarul beszélni, — a kamarilláról, melynek kezét Stúr is megérezte, mikor titokban Bécsben járt, hogy rabságban kínlódó ipjáért, Hajnóc/.yért lépéseket tegyen s alig érkezett ott meg, nyomban kiutasították, — a potentális küzdelmekről, az egyházi s társadalmi megújhodásról stb., de erről majd Írjanak megboldogult „Stúr bácsink" unokái, kik nagy számban, előkelő szép állásokban, ha nem is a nevét, de vérét, lelkét, szellemét örökölték. Nevét nem örökölte senki, mert egyetlen fia korán elhunyt, valaminthogy fenkölt lelkű felesége már 1865 ben elköltözött az élők sorából. Soha nem feledte őket, irántuk való szeretete nem szűnt meg soha, csak megosztotta azt nagy miveltségű, kiváló négy leánya között. Közbecsülósben álló családoknak lettek ezek törzsanyjaivá, a mennyiben Lina leánya a csak