Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - V. Irodalom - Rosegger P. Mein Himmelreich. Ism. J. V.

megfigyelő képességgel vizsgálta nemcsak földiéinek egyházi életét, hanem saját vallásos indulatait. A theológiát nem szereti, mert mesterség tárgyává teszi a legszentebbet ; ezt a tudományt úgy látszik alaposan ineggyúiöltették vele a római scholasztikából megismert szemelvények. Az egyházi dog mákat meg ki nem állhatja; csak azt ismeri el bennök, a miből lelke közvetlenül táplálkozhatik. Annál lelkesebben magasztalja a szentírást. Sőt az evangélioinokkal való foglalkozás, melyre egy betegsége alatt reá szorult, indította arra. hogy immár a vallás nagy kérdését nemcsak mint iró, Iianem magára nézve mint ember tisztázza. Mikor egy kis cikkben olvasóinak meg akart felelni arra a kérdésre: „Milyennek gondolom ón Jézus személyisigét?-' a rendőrség „isten káromlás miatt" lefoglalta a „Heimgarten

a-t. Milyen papos rendőrség lehet odaát, hogy ezt a cikket konfiskáltal Es istenkáromlás miaui Hiszen az a képzet, melyet Rosegger magának Jézusról alkotott, nem kifogástalan ugyan, de becsületére válik egyszerű, istenkeresó lelkének. 0 tehát újból, meg újból belemerült az írásba, hogy ama Jézus képet korrigálhassa ! javításra nem igen volt azután sem szüksége, de annál szebb gyümölcsöt termett az a studiuma, mely egész könyvén meglátszik. Nem szakadt el áz egyháztól, a melyben született. „Az evangéliomban való állásfoglalásom — írja az egyik fejezetben — nem gátol engem abban, hogy Jézusnak anyját tiszteljem, (csak: verehren) hogy az Üdvözitő Kedveltjeinek úgy, mint néki magának emléknapot szenteljek, lelkiismereti kételyeimben valamely bölcs lelki baráttal tanácskozzam, hogy az utolsó vacsorának ós a keresztfán hozott áldozatnak emlékére egy misén részt vegyek" stb. Ilyen módon tiszte lik Máriát és a szenteket Wúrttenbergben a lutheránosok is, ilyen „mise" ellen nekünk is alig volna sok kifogásunk és az a magángyónás sok külföldi lutheránus egyházközségben ma is még szokásban van. A római egyháznak majdnem legtöbb tanát ilyen „átszellemült alakká" való finomítással teszi magára nézve elfogadhatóvá. Ellenben határozottan elveti a pápa csalatkozhatatlanságát és élesen elitéli világuralomra való törekvését, az újabb biblia-tilalmak meg valósággal felbőszítik. Az imádságnak büntetéssé való lealjasitására és a gépies imádkozásra szomorúan nevetséges példákat idéz a nép köréből és követeli a kultusznak a nép nyelvén való végzését. Még is „nagy kétségben vagyok," mondja ó: „olyan kétségben, a melyet bizonyára nem mindnyájan éreznek velem, a melyet némely ember teljesen fölöslegesnek és balgának tart, mivel némely embernek sejtelme sincs az Isten után való vágyódásnak erejéről. Elődeim révén katholikus vagyok és a katholikus egyháznak sok dolgát vallom és tiszte iem, benne otthon érzik magokat gyermekemlékeim, mystikus hajlamom ós érzékeimnek öröme. Mégis oda vonz a szivem az evangeliüusokhoz, mert tapasztalatom ós meggyőződésem szerint ott tisztábban hirdetik Krisztus tanát, mint általában a katholikus templomokban. Különösen a mi napjainkban egy evangélikus prédikáció valósággal felüdít. Ott ritkán szidnak, mennydörögnek, izgatnak, átkozzák a más hitvallását ós ítélik kárhozatra ennek követőit. De ha előfordulna ép oly gyorsan szöknék ki a protestáns templomból, mint a katholikusból. Nagyon nehszemre esnék kilépni a katholikus egyházból, mégis annyiszor kell a protestánsok pártját fognom keresztyén (és nem talán politikai) törekvéseiket támogatnom, u hol s a hogy C3ak tehetem. Azt várom mindig, hogy a katholikus egyház jobban elforduljon a világiasságtól, a hatalomtól ós politikától és visszatérjen Jézu3 tanához. Egyelőre meg kell alkudnom lelkiismeretemmel abban, hogy mint katholikus az evangelikus ictenitiszteletben veszek részt es ott szerzem meg az élethez szükséges vigasztalást és erőt. Ugyanaz a konfliktus vonul végi£ azon a szép elbeszélésen, mely ,.a mi időnkből* való s a melynek címe: „Krisztus az alföldön * Egy egész falu lutheránussá lesz, de szívből ragaszkodik ősz plébánosához, a kit az új lelkipásztor is mint jó barát szeret. „A keresztollárnal a ránczos palástba öltözött lelkész az Urvacsorat szolgáltatja ós a szószéken hirdeti az evangéliumot. A mellékhajóban, Boldogasszonyunk kápolnájában az ornátusba öltözött ősz pap katholikus misét olvas A szószékkel is rendelkezhetnék, de az igehirdetésnek sohasem volt nagy mestere ós ő azt tartja, hogy az evangéliumnál jobbat senki sem prédikálhat. Igy azután mind a két fél közösen hallgatja az evangelikus prédikációt. Az istenitisztelet egyéb részeit illetőleg azonban már megesett, hogy Boldogasszonyunk előtt több ájtatos hivő jelent meg, mint a keresztoltárnál. Es nem egy hivő, a ki a protestáns oltárnak igyekszik szentelni eszét, kezét ós munkáját, nagyon kénytelen vigyázni a maga régi szivére, nehogy oda jusson, a hol gyermek és ifjú korában Máriánál ^s minden szenteknél volt. Igaz, ez a plébános jogilag már nem volt egyházának tagja. „Noha hatósága letette ót, nem valamely idegen menházban várta halálát, hanem mint a renden kivül álló pap megmaradt azon néhány lélek mellett, a kik meg vele tartottak.4 Sajnos, hogy ez az elbeszélés annyira eszményi jellegű l De benne is éles megfigyeléseket találunk, melyekből különösen a diasporában működő evang. lelkész sokat tanulhat. Szintoly tanúságosak a fülbegyónásnak módjáról, a Mária kultusznak ós a szentek tiszteletének az egyszerű nép képzeletében való alakulásairól szóló fejeze-