Evangélikus Egyház és Iskola 1903.

Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Név nélkül: - Protestánsok megadóztatása a kath. egyház javára

A jogszokás tehát á párbérfizetés védelme­zői ellen bizonyít. A törvényhozás pedig, melynek különben törvény alkotásával szokásjogot törlő hatásköre van, határozottan jogtalannak mondja ki a katho likus párbérkövetelést. II. Lipót 1790. évi decretuma hatodik sza­kasza szórói-szóra ezt mondja: „A papi bérnek vagy ágy bérnek eddig az evangélikusok által a katholikus lelkészek és mesterek vagy más egyházi szolgák részére akár készpénzben, akár terményben vagy mun­kában teljesített fizetése jövendőre teljesen szüu­jók meg és ezen országgyűlés törvénycikkelyé­nek kihirdetésétől számítandó egy negyed óv múlva többé sehol ne szedethessék." A törvény kihirdetése óta nem egy, de szá­mos és számos negyedév mult már eddig el és a párbér s hasonló illetmények szedésének még mindig nincsen vége. Katholikus részről az erő­szakoskodásnak, protestáns részről a panaszko­dásnak nincsen szünete. Pedig az 1608-iki, az 1790 iki ós a közben hozott, de végre nem hajtott törvények után az 1848. XX. t.-c. még világosabban, még szabato­sabban fejezte ki a vallásszabadságot. Es a pro­testánsok az 1882. évi március 20 án 31,031. sz. alatt hozott m. kir. vallásminiszteri rendeleten ki­vül, kúriai döntvényre is hivatkozhatnak. A m. kir. kúria 1885 ben hozott 31. sz. teljes ülési döntvényében a következőket mon­dotta ki: „Az magában véve, hogy egyes helyeken visitatió kánonika följegyzései szerint a párbér minden ház vagy telek után számíttatik ki, nem képez alapot arra, hogy a kérdéses helye­ken a párbér ingatlanon nyugvó dologi teher­nek tekintessék.* Ezek a szavak világosak. Magyarország leg­főbb jogászi testülete, mely legfelsőbb fokon dönt a jogosság és nem jogosság kérdéseiben, törvé­nyekre, szokásjogra hivatkozva, határozott formá­ban kimondotta a katholikus párbór követelések jogtalan voltát. Az, hogy ennek a döntésnek két évtized alatt látszatja nem volt, hogy a protestánsok zak­latásának ez a döntő Ítélet sem vetett véget: saj. nálatos bizonysága a klerikális hatalom befolyá­sának. Ezek az állapotok tarthatatlanok. Reméljük, hogy az evangélikus egyetemes egyház nyomatékos fel­lépése végre is a helyes dűlőre fogja juttatni az ügyet. A kérvény már a mult óv vége óta benn van a minisztereknél. A döntés azóta késik, der soká nem késhet. A „jog törvény ós igazság" ked venez jel­szavai a miniszterelnöknek. Hisszük, hogy igazsá­got fog szolgáltatni azoknak, a kik a jogra és törvényre hivatkozva fordulnak sérelmeikkel hozzá igazságért. BELFÖLD. Gyümölcs ész eti tanfolyamok lelké­szek és tanítók részére. A hivatalos lap mar száma közli a szervezendő gyümölcsószeti tanfo­lyamokra vonatkozó pályázatokat azon lelkészek ós tanítók részére, a kik ezekben a tanfolyamok­ban részt akarnak venni Az egyiií tanfolyam Budapesten a m. kir. kertészeti tanintézetben március harminczadikától április hatodikáig ter­jedő időtartammal a lelkészek részére rendez­tetik ós célja az, hogy e tanfolyamon a fiatalabb ós fatenyésztés iránt érdeklődő lelkészekben a gyü­mölcstenyésztós iránti érdeklődés felköltessék és azok abban szakszerű kiképeztetést nyerjenek, to­vábbá, hogy a lelkészek a fatenyósztésnek, neme­sítésnek és gyümölcsértékesítésnek teltételeit és természetes következményeit megismerve, megked­velve, a hasznos és nemesítő foglalkozásnak az éleiben mivelőivó, tanítómestereivé és buzgó ter­jesztőivé váljanak. Erre a tanfolyamra tizenkét lelkész fog az állam költségére felvétetni, a kit egyenként harminczkét korona útiátalányban óa napi négy korona ellátási dijban fognak rószesiti­tetni. Az e tanfolyamon részt venni szándékozók lelkészek egy koronás bélyeggel ellátott kérvényei,, melyben életkoruk, lakóhelyük, nyelvismere­teik, valamint az a körülmény is, hogy vidékük a gyümölcstermelésre kedvező e, fölemlitendők, már­cius 7 ikóig közvetlenül a földmivelésügyi minisz­terhez küldendők. — E tanfolyamon kivül Keszt­helyen (március 16 ikától március 25 ikéig,) Kolozs inon ostoron (március 23 ikától ápri­lis l-ig) és Kisszebenben (március 30-ikától április 8-ikáig) rendeztetnek tanfolyamok abból a célból, hogy ezeken a fiatalabb faiskola-kezeló,, tanítók a faiskola-kezelés ós gyümölcstenyósztéff­ben úgy elméletileg, mint gyakorlatilag szakszerű, kiképeztetést nyerjenek, hogy belőlük a községi faiskolához alkalmas járási felügyelők kiválasztha­tók legyenek. Az egyes tanfolyamokra husz tanitó fog az állam költségére felvétetni, a kik egyenként 30 korona utiátalányban ós napi három korona

Next

/
Thumbnails
Contents